Már egy ideje nem csupán a filmvászonhoz és a színházhoz kötődik munkássága, hiszen a történetei könyvben is olvashatóak. Harmadik könyve, a Végszót adok-veszek kapcsán kérdezte az Art7.

Ajánló a kötet elé:

Koltai Róbert már könyve bevezetőjében megrémiszt minket: ,,valószínűleg ez a könyv lesz az utolsó, amelyben visszaemlékezem elmúlt évtizedeimre, pályatársaimra, barátaimra”.

Nyilván ez is valami tréfa lesz – gondolhatja az olvasó. Nehéz ezt a kijelentést komolyan venni olyasvalakitől, aki ilyen élvezettel, sajátos ízzel mesél a színészetről – erről a ,,féltékeny szakmáról” -, a barátokkal, kollégákkal átélt kalandokról, mint ő.

Legújabb könyvét olvasva olyan érzésünk támadhat, mintha egy Koltai-filmet néznénk: a jeleneteket a tőle megszokott humorral, átéléssel vagy a helyzethez, a mondandóhoz illő komolysággal írja le, megelevenednek előttünk a lendületében és érzelmi töltetükben hullámzó események.

Hibáiról is őszintén beszél, s olyan részleteket tár elénk, amelyeket máshol hiába keresnénk: megtudhatjuk, ki ihlette az Illetékes elvtárs jellegzetes szájtartását, melyik filmjének szánta a Szobaasszony, gyere haza! címet, és hogy ki volt rá a legnagyobb hatással a színésszé válásban. Elárulja, mit profitált a karanténból, mi a színészszakma ,,rákfenéje”, hogyan kapta meg Kálmán bácsi szerepét a Drága örökösökben, és miért szeretné kipróbálni, milyen macskának lenni.

Csak olvasunk és lapozunk, kuncogunk és bámulunk, az idő szalad, és a könyv végén elégedetten nyugtázzuk, hogy – akárcsak az előzőeknél – remekül szórakoztunk. Majd némi elégedetlenséggel ocsúdunk fel: Máris vége? Na, ne… Mesélj még, Gyuszi bácsi! Vagy bakter úr vagy Naftalin… mindegy, melyik szerepben, csak folytasd!

Koltai Róbert friss interjújából:

“Gaál Ildi kérdezett, én meséltem, s végül tulajdonképpen ő öntötte formába a gondolatokat. Jók ezek a beszélgetések, hiszen ilyenkor azok a dolgok is felszakadhatnak az emberből, amelyekről már elfeledkezett” – árulta el a kötet kapcsán az ART7-nek majd egy történetet is elmesélt.

“(…) Amikor New Yorkban a Világszám című filmem bemutatóján voltam, elvittek egy harlemi kocsmába, ahol jelen volt a New York-i főkonzul és az akkori magyar kulturális miniszter. A színpadon egy fantasztikus jazz band adott műsort, és a szünet után meglepetésként megénekeltettek egy civil nézőt fent a színpadon. Azt nem tudhattam, hogy a főkonzul összebeszélt a zenekar vezetőjével, aki hirtelen az asztalunk felé fordult, és a miniszterrel együtt felszólított bennünket, hogy lépjünk a színpadra, kábé háromszáz néző előtt. Miután a miniszterrel hiába kísérletezett a zenekarvezető, engem szólított fel éneklésre. Megállt bennem az ütő. Kezembe adtak egy mikrofont, közben a konzul felsúgta a színpadra: Robi, a Legyen úgyot, Dés örökzöld melódiáját énekeljem. Egy életem egy halálom, belekezdtem. Ez az egyetlen dal, amit kíséret nélkül is el tudok énekelni. A zenekar meg beszállt segíteni nekem, ettől majdnem világgá szaladtam, de a következő pillanatokban mélységesen megnyugodtam, olyan biztonságban éreztem magamat, hiszen a zenészek úgy szálltak be az általuk teljesen ismeretlen Dés-dalba, hogy könnyű repülés lett az éneklés. Olyan volt, mintha a saját zenekarom állt volna mögöttem. Elcsendesedett a nagy kocsma, és én úgy éreztem magam, mint egy jó szerep közben. Zajos siker lett a vége. Nagyon megijedtem, de a közönség ezt a furcsa nyelvet, és ezt a gyönyörű Dés-dalt végül lelkesen ünnepelte” – idézte fel Koltai Róbert.

Egyszer úgy nyilatkozott, valami véletlen folytán a legsikeresebb dolgokba keveredett bele. A kérdésre, ezek tényleg véletlenek-e, azt felelte: “Mint például az Indul a bakterházba. A forgatás előtt még Siófokon nyaraltam, és nem gondoltam, hogy két nap múlva már forgatni fogok, de valaki megbetegedett, és be kellett ugranom a helyére. Rövid távon talán lehetnek véletlenek, de egy egész pályát nem befolyásolhatják csupán ezek, amúgy meg készen kell állni a véletlenek fogadására is. Gyakran megkérdezik, milyen érzés volt Latinovits után Cipollát játszanom, vagy a legendás Tímár József után Az ügynök halálát. Ez a szakmánk, azzal kell foglalkozni, hogy nekem mit mond az adott szerep, és én mit tudok kezdeni a mondatokkal, a helyzetekkel, a partnerekkel.”

Arról is beszélt, nagyon várja, hogy a színházak kinyissanak, „hogy újra mehessünk és vállfát árulhassunk”…

További részletek ITT.

A Végszót adok-veszek online könyvbemutatójára pénteken kerül sor a Jaffa Kiadó Facebook oldalán, 18 órakor.