Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Komárom 80 ezer euróval támogatja a kulturális életet

    2021. március 5., péntek 09:44

    Komárom város önkormányzata fontosnak tartja a kultúra támogatását, ezért a képviselők úgy döntöttek, idén 80 ezer euróval támogatják az ilyen jellegű kezdeményezéseket, rendezvényeket. A testületi ülésen összesen 109 kérvényt bíráltak el – számolt be a Paraméter.sk.

    Keszegh Béla, Komárom polgármestere így nyilatkozott:

    „A kulturális támogatások kulcsfontosságúak, el is fogadtuk nagyon gyorsan, azt gondolom, hogy viszonylag korrekt összegeket kínálva ezekre a kérvényekre.“ADVERTISING

    Továbbá hozzátette, hogy a támogatások kihasználási lehetőségei jelenleg erősen korlátozottak:

    „A merítésük kétséges. Azért is fontos, hogy az önkormányzat vigye ezt tovább, mert a kultúrában mozgó emberek azok, akiket a leggyakrabban, a leginkább érintett a járvány.“

    Szénássy Tímea, a kulturális bizottság elnöke összegezte a nehéz helyzetet: „Rengeteg rendezvény elmaradt, az előadók elvesztették bevételeiket és a civil szervezetek is a túlélésért küzdenek. Örömmel tölt el, hogy az idei évben a kulturális támogatásokra szánt keretösszeg nem változott.“

    A támogatások 5 százalékát a polgármester osztja szét, a maradékról – 76 ezer euróról – a kulturális bizottság dönt. A beérkezett közel 110 kérvényből majdnem mindegyiket pozitívan bírálták el Szénássy Tímea szerint.

    A kultúra támogatására szánt összeg nagy részét koncertek, nyári táborok, fesztiválok, tematikus estek és gyermekfoglalkozások kapták. Számos olyan rendezvény akad köztük, ami évente megvalósul, viszont új és érdekes kezdeményezések is lesznek.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram