Méltón megöregedni – úgy véli, az ő korában nincs ennél fontosabb. A legendás színművész elárulta, 85 évesen kizárólag azzal foglalkozik, amiben örömét leli. Koncz Gábort a Meglepetésben kérdezte Szurovecz Kitti.
Forrás és a teljes interjú itt érhető el: Meglepetés 2023.03.07 – 18,19. oldal
„Méltón megöregedni, ebben a korban ez a legfontosabb, és abban bízom, amiről beszélek, amit képviselek, az nem száll majd el a levegőbe. 12 évesen szerepeltem először nyilvánosan. Az iskolaigazgató Koncz Gabikát kérte meg Mezőkeresztesen, hogy szavalja el a tanácsháza előtt a Nemzeti dalt. Már akkor tudtam, nekem a színészettel dolgom van. Nem akartam a helyi tszben traktorista lenni, de ha maradok, ott is brigádvezető lettem volna. A mai napig visszajárok, őrzöm a gyökereimet, az értékeimet, amiket a vidéki, dolgos szüleimtől kaptam” – nyilatkozta a Meglepetésnek Koncz Gábor.
A színművész mosolyogva emlékszik vissza élete első szerelmére is. „Iskolába menet a fa mögé bújva vártam Katikát, majd vittem helyette a táskáját, ő pedig jött mellettem, mint egy királynő. Vártam a húsvétot, amikor nem parfümmel, hanem fél veder vízzel nyakon öntöttem, és ő várta ezt. Haragudott volna, ha nem így történik. Május elsején az éj leple alatt vágtam ki egy fát, öltöztettem díszbe a varrónő édesanyámtól elcsent színes szalagokkal, és vittem a szerelmem kapuja elé, még napfelkelte előtt, hogy meg ne lássanak. Amikor pedig sikerült elhívnom moziba, és óvatosan megfogtam a kezét, két hétig nem aludtam, egy hétig nem mostam kezet. Ez a romantika, amit ma már hiába keresünk a világban. Helyette van sok beteges elképzelés, amitől az ég óvjon bennünket… nem is részletezem. Fáj, hogy a régi értékek kivesznek a világból” – fejtette ki a színész.
Koncz Gáborból lehetett volna világsztár. Így nyilatkozott róla Yves Allégret francia rendező is, miután leforgatta vele a Germinal című francia-magyar filmdrámát a 60-as évek elején. Nem ő volt az egyetlen, aki győzködte, hogy maradjon a francia fővárosban.
„Megszerettem Párizst, jól éreztem ott magam. Egyszer, amikor rokonoknál voltam kint két hétig, és az akkori rendszerben csak 75 dollárt lehetett váltani, mivel nem akartam nyomorogni, még kétkezi munkát is végeztem. Hajnalonként kijártam a zöldségpiacra ládákat pakolni. Akkoriban ott már játszották a filmjeimet a tévében, és az emberek a piacon ujjal mutogattak rám: vajon ő az a magyar színész, vagy csak hasonlít rá? Büszkén vállaltam, hogy én vagyok, dolgozni nem szégyen. Ezt a mentalitást hoztam a vidéki szüleimtől, és ők azok, akik miatt végül nem csináltam nemzetközi karriert. Én abban a szellemben nevelkedtem, hogy az idős hozzátartozóinkat védeni és támogatni kell. Hogy hagyhattam volna ott a 75 éves anyámat és a 80 éves apámat? Nekem természetes volt, hogy hazajöttem. Nem bánom. Szerencsésnek érzem magam, mert a szakma csodálatosan bánt velem. Életem javát a Vígszínházban és a Madách Színházban töltöttem, és micsoda életet éltünk éjjelente a Fészek Klubban a legjobb barátaimmal, Madaras Józseffel, Agárdi Gáborral, Bessenyeivel meg a többiekkel! Arról napokig tudnék mesélni. Nemrégiben jártam ott, és képzelje, már nem csinálnak egy rendes lebbencslevest, mert azért alig lehetne pénzt kérni. Meg aztán ott voltak a balatoni nyarak! Bujtor István barátomnak vitorlása volt , nekem pedig motorcsónakom. Nem volt valamire való manöken, aki ne ült volna ebben a két hajóban” – mesélte Koncz Gábor.
Forrás és a teljes interjú itt érhető el: Meglepetés 2023.03.07 – 18,19. oldal