Exkluzív interjút készített a Blikk a 86 éves Koncz Gáborral. A színművészt többek között az életről, a nőkről és végezetül Orbán Viktorról is kérdezték.

A felvetésre, hogy korábbi megszólalásaiban mindig is nemzeti érzelműnek vallotta magát, és soha nem titkolta rajongását Orbán Viktor iránt, megerősítette ezeket.

„A Színművészetin olyanokat nem nevelnek, akik ütnek vagy állják az ütéseket, hanem csak lesik a verekedést. Nem szeretem azt a mamut világot, a beteges ideológiákat, ugyanakkor szeretem az egyenes, bátor embereket, és Orbán Viktor ilyen” – fogalmazott Koncz, aki szerint Orbán Viktort folyamatos harcra készteti az élet, és ő felelősséggel vezeti ezt az országot. „Büszke vagyok rá, hogy ismerem, és arra is, hogy szeret engem” – mondta.

Koncz azt is kifejtette, ő hazafiasságra, tisztességre nevelte az unokáit is, és bár nem haragszik azokra a kollégáira, akik másként gondolkodnak, de elfogadni nem tudja őket.

„Más világból jönnek. És majd a Jóisten eldönti, ki áll a jó oldalon” – nyilatkozta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész.

18 éves koráig Mezőkeresztesen volt az otthona, egy villany és víz nélküli vályogházban. Erről ekként mesélt:

„A kút, ahonnan a vizet kaptuk, kétszáz méterre volt a házunktól. Apám nap mint nap két nagy kannával hozott onnan, amit aztán anyám a sparhelten megmelegített, esténként beleállított egy nagy lavórba, és Flóra szappannal megmosdatott. Olyankor mindig azt mondta: „Fiam, olyan retkesek a lábaid, hogy rossz nézni!” A nagy szegénységben is varázslatos időszak volt az. Parasztemberek neveltek becsületes parasztfiúvá. Voltak titkos kincseim: két füzet, egy könyv, egy tolltartó, s ezeket apám nadrágszíjával kötöttem egybe, és rejtettem el a világ elől.”

Azt vallja, pályafutása során három embernek köszönhetek legtöbbet: Várkonyi Zoltánnak, Fábri Zoltánnak és Ádám Ottónak, ugyanakkor Páger Antal volt a példaképe:

„Amikor Aczél elvtárs, a Kádár-kor kulturális Atyaúristene valósággal hazakönyörögte Págert Amerikából, ő azt mondta: jövök, ha eredeti állapotában kapom vissza a villámat. Aczél mindent megígért, de a felújítás nehezen ment, Páger pedig addig – s ez nem volt rövid idő – a Gellért Szállóban lakott. Többször játszhattam vele, s egyszer elkérte a szövegemet, majd amikor visszaadta a következőt írta rá: „Fiam, négy dolog kell ahhoz, hogy igazi színész legyen belőled: önbizalom, aztán hogy hiteles légy, tartásod legyen, és mérhetetlen alázat dolgozzon benned.” (…) Az Éjjeli menedékhelyet forgattuk, és ő volt Luka. A szerepem szerint azt kérdeztem tőle: Öreg, van Isten? Mire ő hosszú szünetet tartva azt felelte: Ha hiszel benne van, ha nem hiszel, akkor nincs. Néhány pillanattal később a szívéhez kapott, és összeesett. Ott halt meg, ahol a legjobban élt: a kamera előtt, a karjaimban.”