Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Konferenciasorozat indul Radnai Annamária emlékére

    2020. február 12., szerda 23:23

    A Színházi Dramaturgok Céhének fontos tartópillére volt Radnai Annamária, akit 2019 nyarán vesztettünk el.

    A Céh közleménye:

    Életműve, szakmaisága és emberi minősége arra indított minket, hogy emlékét ápoljuk: sosem apadt lelkesedése és érdeklődése a színházi szakma, azon belül a dramaturgia változó világa és a színházi fordítás iránt. Emlékére – hagyományteremtő szándékkal – konferenciasorozatot indítunk, amely egyik évben a dramaturgia, a következő évben pedig a színházi fordítás területén aktuális problémákra fókuszál. 

    Radnai Annamária

    Az utóbbi évtizedekben sokrétűvé vált a dramaturgok munkája. Új, másfajta feladatok várnak a független társulatokkal, táncszínházakkal, vagy épp sorozatokkal dolgozó dramaturgokra, mint a kőszínháziakra, és a kőszínházakban is változatosan alakul a főként szövegmunkával és évadtervezéssel foglalkozó dramaturgok léte. 

    A dramaturgok más-más módokon vesznek részt a készülő előadásokban és a színházaik életében, miközben a közönségnek (sőt, a legtöbb színésznek, művészeti munkatársnak is) csak homályos sejtése van arról, hogy mi minden történt a szöveggel az olvasópróba előtt, vagy hogy az adott színház műsorának, arculatának kialakításában milyen szerepe van a dramaturgnak. 

    A nemzetközi kitekintés is számos tanulsággal szolgál: van ország, sőt európai régió, ahol nem alkalmaznak dramaturgot, máshol népes dramaturgiai osztály segíti az igazgató és a rendezők munkáját.

    A konferencia célja a lehető legtöbb aspektusból vizsgálni a dramaturg szerepét a kortárs művészeti térben, feltérképezni és rendszerezni a változó tendenciákat és az utóbbi évek újszerű tapasztalatait elsősorban gyakorlati megközelítésből, a konkrét szövegekhez, produkciókhoz kapcsolódó problémáktól az átfogóbb kérdésfelvetésekig. 

    Hogyan alakul a dramaturgia és a dramaturgok helyzete?

    A kérdésre reflektáló konferencia-előadások absztraktjait kb. 1500-2000 leütés/max. 300 szó terjedelemben 2020. január 31-én éjfélig várjuk a dramkonf@gmail.com emailcímre. 

    A szervezők fenntartják maguknak a jogot, hogy a beérkező absztraktokból válogassanak. 

    A lehetséges témakörök: kőszínház, független színház, színházi nevelés, zenés színház, rádió, oktatás, nemzetközi tapasztalatok

    Helyszín: Katona József Színház

    Időpont: 2020. március 20-21. 10:00-17:30

    Szervezőbizottság: Orbán Eszter, Szokolai Brigitta, Blastik Noémi, Cseicsner Otília, Török Tamara

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram