Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 15., hétfő
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Koponyánk, körülbelül – Verebes Ernő abszurd darabja a Karinthy Színházban látható

    2023. április 29., szombat 08:36

    Verebes Ernő: Koponyánk, körülbelül című darabja, a X. Színházi Olimpián, Kecskeméten találkozott először hazai közönséggel, majd a Karinthy Színházban lesz megtekinthető.

    A lebilincselő abszurd játékot, Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül című regénye alapján írta a Nemzeti Színház dramaturgja.

    Verebes Ernő kétszereplős darabja egy érdekes, izgalmas “önbeszélgetés”, amit Kálló Béla, Jászai Mari-díjas színművész rendezett. Csizmadia Gergely és Boros Ádám keltik életre-halálra az írót és énkéjét, akik az Isteni Színjáték Társulat tagjai.“Két színész, üres tér, néhány kellék egy bőröndben, „bőrtáskában” ahogy mi is érkezünk ebbe a világba… Író és hőse, a főhős énkéje, vagy épp tudat-alattija, néha inkább -talanja, aki mindent lát, hall, érzékel és – többször összekacsintva a nézővel – reflektál. Karinthyskodik. Emberi utazástörténet, amely bárkivel megtörténhet, és végül a felismerés, amely a végkifejlet… 

    A szcenika a zenére és a tér érdekes szűkülésére korlátozódik” – írja az előadás ajánlója.Verebes Ernő darabja egy erősen szövegközpontú előadásban mutatja meg, és be azokat a kérdéseket, idősíkok és terek közötti ugrásokkal tarkítva, amelyek mindenkit foglalkoztatnak.

    Az apropó az önmagával beszélgető Karinthy Frigyes, Frici vagyis “F” aki “X”-szel – a változóval – élet-halál nagy dolgairól néha nevetve, máskor meg cinikusan vagy önkritikával cseveg. Mindehhez zene és mozgás is társul, amit Táborosi Margit koreográfus álmodott színpadra.

    Alkotók:
    F: Csizmadia Gergely
    X: Boross Ádám
    Rendező: Kálló Béla, Jászai Mari-díjas színművész
    Koreográfus: Táborosi Margaréta
    Rendezőasszisztens: Ficsor Eszter

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram