Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Lesz-e második hullám? – Körkép a művészeti szféra COVID segélyalapjairól

    2020. április 20., hétfő 09:26

    A március 12-e óta teljes leállásra kényszerült előadóművészeti terület. Megsegítésére több alap és segélyprogram is szerveződött, és szinte a semmiből, sok civil segítségével, rengeteg bajba jutott művészen és háttérdolgozón tudtak segíteni. Habár egyik segélyalap se vállalhatja át a teljes kulturális szektor kisegítésének feladatát az államtól, körképünk bizonyítja, hogy ezek a szervezetek rendkívül gyorsan és hatékonyan reagáltak a szélsőséges helyzetre.

    A legelső kezdeményezés a Színházi Szolidaritási Alap Alapítvány létrehozása volt március 17-én, melyet Schell Judit és Kálomista Gábor alapított azzal a céllal, hogy azokat az előadóművészeket segítse, akik nem rendelkeznek állandó szerződéssel, így minden bevételüktől elestek a koronavírus okozta vészhelyzet miatt. Az Alapot szinte azonnal követte az EJI intézkedése, akik valamennyi az EJI által képviselt (regisztrált) előadóművész segítségére siettek egy rendkívüli szociális segélykerettel. Mindezt az Artisjussal összehangolva tették, akik a jelentős szerzői életművel rendelkező könnyűzenei szerzőknek nyújtanak segélyt. A Független Előadóművészeti Szövetség az előadóművészeti terület háttérdolgozóinak megsegítésére hozott létre egy Segélyalapot. Tagjait segíti nyílt pályázattal a SzÍDoSz, a Segítünk Alapítványon keresztül. A bábszakma minden dolgozójának kívánt segítő kezet nyújtani a Mesebolt Bábszínház igazgatója, Kovács Géza, akinek kezdeményezéséhez csatlakozott a Magyar Bábművészek Szövetsége. A filmipar nehéz helyzetbe jutott szakemberei számára április elején hozott létre a Magyar Filmakadémia egy Filmipari Segélyalapot.

    A legnagyobb keretösszeggel az EJI állt a koronavírus helyzetből fakadóan bevételeiktől teljesen elesett előadóművészeti szereplők mellé, 90 millió forintot osztanak szét rendkívüli segélyként, két hónapra vonatkozóan (április és május). Az Artisjus is ugyanilyen nagyságrendű összeggel támogatja a zeneszerzőket, tudatták közleményükben. A FESZ Segélyalapjának induló összegét az Örkény Színház januári – pályakezdők részére gyűjtött – támogatásának átcsoportosítása biztosította 4 millió forinttal, majd civil támogatóknak köszönhetően összesen végül 7,1 millió forintot gyűjtöttek össze április elejére a háttérdolgozóknak.

    A Bábművészek Szövetségének a keretösszegéről a Színházi Társaság oldalán tájékozódhatunk, a kezdeményezés vélhetően csak a szakmabeliek és a lakosság támogatásával tud majd valós felajánlásokat tenni a bábosok felé, a Segítünk Alapítvány koronavírus járvány okozta kárenyhítésre elkülönített keretét pedig nem tette nyilvánossá a Színházi Dolgozók Országos Szövetsége. A Filmipari Segélyalap friss közleménye szerint a Magyar Filmakadémia 50 milliós keretet biztosít a rászorulóknak, amihez 3 cég és egy magánszemély összesen 400.000 forinttal csatlakozott.

    Kicsit több mint egy hónappal a vészhelyzet kihirdetése után ezek az alapok a sajtóközlemények szerint, már az előadóművészeti szféra több mint 1100 szereplőjének juttattak támogatást. A hatályos törvények szerint szociális támogatás adómentesen havonta 80.000 forint összegig biztosítható, így a legtöbb alap ezt az összeghatárt figyelembe véve osztott támogatásokat.

    A legnagyobb keretösszeggel rendelkező EJI tudott segíteni a legtöbb rászoruló művészen. A rendkívüli segély keretből 400 szakmabelinek juttatnak közvetlenül havi 32-128 ezer forint közötti összeget, két hónapon át, és további 450 művésznek biztosítanak egyszeri támogatást a szakszervezeteken keresztül egy külön szociális keret terhére. Közleményükben kifejtik, hogy rendkívüli segély valamennyi előadó-művészeti ág jogosultjait azonos feltételek mellett illeti meg, nincsen lehetőség szakmák szerinti elkülönítésre vagy eltérítésre.

    A rendkívüli szociális segély az előadóművészek egységes érdekeit szolgáló jogintézmény, függetlenül a gyakorolt előadóművészi ágtól. Így az artisták, a szinkronszínészek és vendéglátóiparban dolgozó zenészek is ugyanúgy részesülhettek támogatásból, ha beadták a kérvényüket március 31-ig, és azt a Jogdíjbizottságok támogathatónak minősítették. Közvetlenül az EJI-hez közel 500 kérelem érkezett, melyeknek 80%-át bírálták el pozitívan, a többi rászorulót pedig a szakmai szervezeteken keresztül támogatták, illetve a rászoruló nyugdíjasoknak nyugdíj-kiegészítő támogatást biztosítottak.

    Ennek köszönhetően az EJI eddig minden hozzá fordulónak tudott támogatást nyújtani. A kérelem beadásával az igénylők hozzájárultak ahhoz, hogy nevüket és a részükre megítélt összeget az EJI a honlapján nyilvánosságra hozza az április 3-ai döntést követően. A szervezet eddig 90 millió forintot különített el a rendkívüli szociális támogatásra, további kb. 20 millió forintot fordít a szakmai szervezetek útján érkező igények kielégítésére, illetve a nyugdíj-kiegészítő támogatások útján – a korábbin felül – további 5-6 millió forintot fizet ki a rászoruló előadóknak.

    EJI által most létrehozott támogatási program az előadóművészek valaha volt legnagyobb szolidaritási akciója, hiszen itt az előadók saját bevételeik terhére segítenek a rászoruló sorstársaiknak.

    A Színházi Szolidaritási Alaphoz április elejéig – a március 26-ai beadási lehetőség megnyitásától – több mint 600 támogatási kérelem érkezett. Az Alap a rendelkezésre álló 20 millió forintból, a művészeti titkárokból álló kuratórium első döntésével 118 előadóművészt, táncost és színpadi zenészt támogatott 160.000 forinttal, melyet két részletben, áprilisban és májusban utalnak át a támogatottaknak. Itt a beérkező kérelmek 20%-át tudták támogatni a rendelkezésre álló összegből.

    A FESZ Segélyalapja a hónap ötödik napjáig várta a támogatási igényeket, majd április 6-án elbírálta a beérkezett majdnem 180 érvényes kérelmet. A kuratórium a 7,1 milliós keretösszegből a FESZ elnöksége döntése alapján 50-80 ezer forintos támogatásokat biztosíthatott a kérelmezőknek. Az igénylési kérdőív tartalmazta azt a kérdést is, hogy a kérelmezők azzal értenek-e egyet, hogy inkább több igénylő kapjon kevesebb (minimálisan 50.000 Ft) összegű támogatást, vagy inkább kevesebben jussanak magasabb összeghez.

    A Segélyalap információi alapján a támogatást kérők 90%-a amellett foglalt állást, hogy inkább kisebb összeget osszanak szét több kérelmező között. Így a 7 tagú kuratórium által összeállított szempontrendszer alapján kiválasztott 142 előadóművészeti háttérszakmában dolgozó fejenként 50.000 forintot kapott a Segélyalaptól. Az alap a beérkező kérelmek 83%-át tudta támogatni.

    Az Artisjus, a SzÍDoSz és a Bábművészeti Szövetség döntéseiről és a megsegített előadóművészeti dolgozókról nincs még fellelhető adat vagy sajtóközlemény. A Filmipari Segélyalap április 15 és 18 között fogadja az igényeket, amelyeknek a száma már az első két napon meghaladta a 650-et.

    Az EJI-hez további kérelmeket nyújthatnak be a regisztrált tagok 2020. április 30-ig, egy havi támogatást kérve, a Színházi Szolidaritási Alap folyamatosan fogadja a beérkező kérelmeket, és az elbírálás is folyamatos a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig. A FESZ Segélyalapja minden hónap 1 és 5-e között várja a kérelmeket, melyeket havonta bírál el, és a beérkezett forrás erejéig támogat. Egy háttérdolgozó akár minden hónapban is kérhet segélyt a Segélyalaptól, függetlenül attól, hogy előző hónapban kapott-e támogatást.

    Ahogy a fenti számok egyértelműen mutatják az előadóművészeti háttérmunkások vannak a legrosszabb helyezben, hiszen a számunkra szétosztható forrás volt induláskor is a legkevesebb. A FESZ felmérése szerint közel 9000 háttérdolgozót számlál ez a terület, akik közül szinte mind olyan speciális tudással rendelkezik, mely a mostani helyzetnek köszönhető szinte egyértelmű elvándorlás után nagyon nehezen lesz helyettesíthető vagy újrateremthető. Ezért is választották a „Maradjunk a pályán!” mottót.

    Minden alap és segélyakció óriási lendülettel indult meg az egyik pillanatról a másikra a bevételüktől eleső előadóművészeti szektorban dolgozók megsegítésére. Az első hónapban az összes forrás és keretösszeg jelentős részét oda is ítélték a rászoruló kérelmezőknek.

    Nagy kérdés, hogy lesz-e második hullám, sikerül-e újra legalább ezer művész és művészeti dolgozó számára segítséget nyújtani. Ez valószínűleg most nagy mértékben a lakossági és céges felajánlásokon fog múlni, hiszen a fenti segélyező szervezetek első körben az összes rendelkezésre álló saját forrásukat mozgósították az ügy érdekében – mindamellett, hogy kampányaikban igyekeztek hangsúlyozni az adományok fontosságát is.

    Segítsük együtt az előadóművészeti terület megmaradását, az alábbi linkeken tájékozódhatnak arról, hogy hogyan tudják támogatni az alapokat:

    Színházi Szolidaritási Alap – www.szinhaziszolidaritasialap.hu

    FESZ Segélyalap – www.feszsegelyalap.hu

    Filmipari Segélyalap – www.magyarfilmakademia.hu

    Magyar Bábművészek Szövetsége – http://www.babmuveszekszovetsege.hu/

    Segítsünk Alapítvány (SzÍDoSz) – http://komedias.hu/felhivas-2/

    EJI – www.eji.hu

    Artisjus Zenei Alapítvány – https://www.artisjus.hu/zenei-alapitvany/

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram