Koronavírusban elhunyt Szőcs Géza

Orbán Viktor miniszterelnök egykori kulturális főtanácsadója, Szőcs Géza költő 67 éves volt.

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy a Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza költő ma este elhunyt. Emléke legyen áldott!

Ezekkel a szavakkal közölte Szőcs Géza halálhírét a Facebookon a PEN Club.

A 67 éves egykori államtitkár és költő koronavírusos volt, arról, hogy állapota súlyos, október végén adtunk hírt.

Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő, politikus Marosvásárhely, 1953. augusztus 21-én született Marosvásárhelyen. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar–orosz szakon 1978-ban. A nyolcvanas évek elején Erdélyben szamizdat lapot szerkesztett, ezért a Securitate többször is letartóztatta és bántalmazta; később kiderült, a saját apja is jelentett róla.

Dolgozott újságíróként Genfben és a Szabad Európa Rádió budapesti irodájában, majd a Magyar Naplónál. A romániai rendszerváltás után, 1990-ben visszatelepült Kolozsvárra; itt politikai szerepet is vállalt újságírói és szerkesztői munkái mellett. 1990 és 1991 között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára, 1991 és 1993 között politikai alelnöke volt, 1990 és 1992 között szenátorrá választották, de amikor a Markó Béla-vonal kerekedett felül az RMDSZ-ben, ő kiszállt. 1996 és 1998 között a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének elnökségi tagja lett.

A kilencvenes évek közepe óta saját kiadóját, az Erdélyi Híradót vezette. 1996 és 2000 között a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testületének tagja volt, később, 2008-ban ugyanitt a kuratórium Fidesz által delegálta elnökségi tagja lett. 2010-től 2012-ig a második Orbán-kormány Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára volt, majd 2012-től a miniszterelnök kulturális főtanácsadója lett.

Dolgozott az Irodalmi Jelen főmunkatársaként, 2011-től volt a Magyar PEN Club elnöke.

2012-ben, amikor lemondott kulturális államtitkári posztjáról, többek közt a ferihegyi reptér Liszt Ferencről való elnevezését, komolyzenei célok megvalósítását és a rövid önálló életű 56-os intézet létrehozását sorolta fel saját eredményei között. Nagyszabású tervei között szerepelt, hogy DNS-vizsgálattal térképezze fel a magyarság rokonait.