2022. február 13-án a KVTársulat Annie Baker Magyarországon eddig még nem játszott művét, a Körtükör című darabot mutatja be. Az ősbemutató külön érdekessége, hogy dramaturgja Komán Attila és rendezője Dolhy Balázs a FreeSZFE első, frissen végzett diákjai, akik diplomájukat az Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württembergen vették át.
Az előadás főszereplői öt, egy bárhol elhelyezhető kisváros lakosai, akik egy felnőtt drámapedagógia kurzusra járnak és akik a mindennapi életük problémáit és konfliktusait viszik be a csoportba. A darab a kurzus résztvevői által játszott drámajátékokból, és a foglalkozások közti szünetekből áll össze.
Mindez könnyedén leírhatónak, kürölhatárolhatónak, vagyis rendkívül egyszerűnek tűnik. Ugyanakkor mindenki, aki vesz részt a hathetes kurzuson, más és más céllal és elvárással teszi ezt. Aztán vagy beteljesül ez az elvárása vagy nem. Többnyire nem, vagy nem úgy. Részben mert kommunikálni sem tudják ezeket az elvárásokat, mint ahogy nagyrészt egyikünk sem tudja. Iróniától mentesen, a kínosság határait állandóan átszakítva próbálnak szót érteni egymással a szereplők. Közelről látjuk, ahogy a bábeli zűrzavar utáni állapotokban próbálják egymást elviselni és együtt létezni a kurzusra beiratkozó emberek.
A gyötrelmes, komikus és folyamatos próbálkozás közepette apró rezdülések, visszatartott mondatok és egyéb porszemek a gépezetben minduntalan azt jelzik, hogy odabent hevesen zajlik, fortyog az élet. De ami ebből a felszínre jut az csak esetlen, emberi törekvés arra, hogy ne maradjanak magukra mindazzal, ami mélyen bennük van, hogy megosszanak egymással valamit ebből az egészből. Megrázóan egyszerű és elviselhetetlenül könnyed. Komor és bárgyú.
Annie Baker, a szerző így ír a darabról: egy furcsa kis naturalista meditáció a színházról, az életről, a halálról és az idő múlásáról.
A KVTársulat, a magyarországi független szféra egyik legrégebbi – 2007 óta – folyamatosan működő női társulata, amely aktuális, hiánypótló, érzékeny témákat dolgoz fel kortárs színházi nyelven.
A társulat vezetői Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina, a társulat az elmúlt 14 év alatt összesen 21 ősbemutatót hozott létre, emellett számtalan projekttel, díjnyertes előadásokkal van jelen a hazai színházi életben.
Szereplők: Friedenthal Zoltán, Terhes Sándor, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Wrochna Fanni
Fordította: Hudáky Rita
Dramaturg: Komán Attila
Látvány: Juhász Nóra
Koreográfus: Debreczenyi Marci
Rendezőasszisztens: Gerstmár Anna
Rendező: Dohy Balázs
Az előadást szünet nélkül, egy részben játsszák.
http://radnotiszinhaz.hu/repertoar/kortukor/
Próbafotók: Édes Gábor, Czeglédi Mátyás