SZFEMácsai PálMajor FesztCziegler BalázsVidnyánszky AttilaBondoró Fesztivál
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 9., csütörtök

    Kötelező olvasmányok felolvasásával segítenék a színészek a tanárokat

    2020. március 15., vasárnap 07:05

    Bíró Kriszta és Fullajtár Andrea színésznők inították újára az új kezdeményezést.

    Fullajtár Andrea az Online otthonoktatás Facebook-csoportban írta meg, hogy Bíró Kriszta felvetése nyomán a színészek szívesen segítenék kötelező olvasmányok felolvasásával a magyartanárokat és a diákokat.

    Az akcióban részt vevő művészek egy Facebook-csoportba szerveződnek, a leírás szerint a tagok célja, hogy “az otthonoktatást segíteni kívánó művészeket egy felületre gyűjtse, és így megkönnyítse a feléjük irányuló kommunikációt.”

    Elérhető már egy Google Dokumentum szintén Művészek az online otthonoktatásért címmel, amelyben az évfolyam és a diákok életkorának megadása után a tanárok kiválaszthatják, mely szerzőtől milyen művet és mikor olvassanak fel a színészek.

    Már több művész is jelezte, hogy közreműködne, köztük Trokán Anna,  Trokán Nóra, Gryllus Dorka, Simon Kornél és a József Attila Színház is csatalkozott a kezdeményezéshez.

    “Kedves Nézőink! Színházunk színészei is csatlakoznak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy segítsük a diákok tanulását a következő időszakban. Várjuk tanárok, szülők jelentkezését: mely kötelező vers, novella, próza ami aktuális osztálya, csemetéje számára. Mi pedig a kért művet online publikussá tesszük. Szeretettel várjuk kéréseiteket!” – közölte a József Attila Színház.

    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy hétfőtől bezárnak az iskolák és új, digitális oktatási rend lép életbe.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -