A Fővárosi Nagycirkusz húsz helyszínen, kötéltánc villám-performanszokkal emeli a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia eseményeit. Az első alkalomra a Vígszínház előtt került sor április 27-én.

Tizenöt percre megállt a gyalogos forgalom a Vígszínház előtt. Este háromnegyed héttől a járókelők és a Vígszínház előadására érkezők csodálattal nézték a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia növendékét, Usakova Annát, aki légies tündérként egyensúlyozott a vékony drótkötélen. A zenei kíséretet tangoharmonikán Mózer Ádám nyújtotta.
A Fővárosi Nagycirkusz és a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia szervezésében létrejött rövid cirkuszművészeti produkciókkal az értékek átmentésére és megőrzésére hívják fel a figyelmet.
A jelenlévőket Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója köszöntötte, aki a kezében lévő maszkról elmondta, hogy a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia jelképe, amit az olimpiák megálmodója, a rendezőóriás, Theodórosz Terzopulosz ajándékozott a Nemzeti Színháznak. A görög tragédiák tradicionális színházi maszkjának ünnepélyes átadása a görög Epidauroszban, az ókori amfiteátrumban történt.
Az átadást követően a maszk „útnak indult” Európában, majd az ÁTMENTEM produkció során április 15-én ifj. Simet László átvitte egy 300 méter hosszú drótkötélen a hömpölygő folyó fölött.
„Ez az emberfeletti teljesítmény és a maszk távitele a folyó egyik partjáról a másikra szimbolizálta azokat az értékeket, amelyeket a folyton változó, kiszámíthatatlan világunkban át kell adnunk a következő nemzedéknek. A generációról generációra öröklődő tudást szimbolizálja most az, hogy az ifjú artistanövendék átadja a színházi maszkot a Vígszínház szépkorú dolgozójának, Földes Gáborné Irmikének” – mutatott rá Fekete Péter.
A kötéltánc villám-performanszok június 27-ig országszerte zajlanak.
Mikor, hol?
május 11. Pécsi Nemzeti Színház
május 12. Pinceszínház
május 13. Csokonai Színház
május 18. Szegedi Nemzeti Színház
május 26. Békéscsabai Napsugár Bábszínház
május 28. Kabóca Bábszínház Veszprém
június 08. Vörösmarty Színház
június 10. Győri Nemzeti Színház
június 16. Mesebolt Bábszínház
június 17. Vojtina Bábszínház Debrecen
június 22. V4 Fesztivál Nagymaros
június 23. Kisvárda
június 24. Gyulai Várszínház
június 27. Szarvas
Szerző: Szekáry Zsuzsanna