„Hála pár naivitást színlelő szent őrültnek, 2023 őszén újabb és a szokottnál valamivel mélyebb betekintést kaphattunk abba, hogyan is működik Orbán Viktor és a Fidesz kultúrharca” – írja a HVG oldalán Kovács Bálint, a lap munkatársa, a Színházi Kritikusok Céhének társelnöke.

A teljes írás itt érhető el.

„(…) A kormány tudja, kit akar kinevezni, ennek megfelelően nevezi ki a bizottság többségét (pedig elvileg a politika felől csak a kisebbség érkezhetne, de mivel ma már a szakma egy része nem nevezhető szakmai, csakis politikai jelöltnek, meg is van a többség), és szarik az egész folyamatra. Bolhacirkusz, szemfényvesztés, hatalommal való visszaélés, a törvények nyílt kijátszása – nevezzük, ahogy akarjuk vérmérsékletünk szerint, nekik tök mindegy, amíg nem gyújtogatnak az emberek kukákat és autókat, márpedig dehogy gyújtogatnak, mécsest se, nemhogy tévészékházat. Valamire csak jó az a színház: aki serényen jár oda, valahogy nem szereti annyira tévériporterek autóján sütni a szalonnát.

Persze, hogy most is ugyanez történt. Pontosan lehetett tudni, hogy Kiss-B. Atilla széke megingathatatlan, hiszen a kormány még csak tagadni se próbálta, hogy szó szerint bármi áron meg fogják védeni: amikor többen is azzal vádolták meg az igazgatót, hogy eltussolta az általa kinevezett ügyvezető igazgató zaklatási ügyeit, intézményvezetőkre vonatkozó törvényi kötelezettségeinek eleget nem téve nem segített az áldozatoknak, sőt akár rosszabb helyzetbe is hozta őket, akkor a fenntartó minisztérium nyíltan bevallotta, egy olyan „vizsgálat” alapján tekintik ártatlannak az igazgatót, amelyben meg sem kérdezték, fel sem keresték az áldozatokat.

Majd miután az ügyet az áldozatok (újbóli) durva megalázásával ilyen sikeresen rendezték, Kiss-B. alá toltak még pár zsíros pozíciót a kormány által lenyúlt Színház- és Filmművészeti Egyetemen is. Na nehogy már majd akkor ezek után egyszerűen csak leváltsák!

Ennek a kormánynak ilyen értelemben kisebb erkölcsi érzéke van, mint a maffiának: nincs az a bűn, ami elég lenne a bukáshoz, ameddig a Család tagja hűséges.

A Magyar Színház ügye nem zajlott ennyire nyilvánosan. Ott ugyanis a kormánynak eddig is lelkesen csaholó eddigi igazgató mellett egy másik csókos is bejelentkezett a pozícióra. A szakmában terjedő pletykák szerint itt volt némi belharc a szekértáboron belül: míg a magyar színházpolitika önmagát felkent pápája, Vidnyánszky Attila a jelenlegi igazgató, Zalán János mellett adott ki támogató nyilatkozatot, Csák János minisztériuma az SZFE-n is osztályt vezető, a kormány kirakatszínházában, az Újszínházban is főrendező Nagy Viktort és Eperjes Károlyt támogatta. Úgyhogy kötni kellett valamilyen alkut, aminek tárgyát és feltételeit nyilván soha nem fogjuk megtudni, de a végeredményét láttuk: Zalán János kapott egy magas állami pozíciót, amit egyelőre még meg sem nevezett – talán mert még ő is csak ennyit tud, hogy majd lesz valami, nem kell félni, zsíros lesz, mint a csülök –, így önként visszalépett, hát teljesen önszántából a jótét lélek, megnyitva a helyet a riválisának.

Csakhogy van itt még valami bagatell probléma, kis légypiszok a gépezetben: volt néhány másik pályázó is.

(…)

A Magyar Színházban a társulat támogatását élvező Halasi Dánielt arra hivatkozva rugdosták hazáig, hogy nem adott be egy papírt, amely papírt egyáltalán nem kért a pályázati kiírás, és amelynek tartalma amúgy is részletesen szerepelt a pályázatában, amiről pecsétes okmányt is kapott a pályázat leadásakor, hogy abból bizony nem hiányzik semmi. Lényegében ugyanezt tették Szabó P. Szilveszterrel is az Operettszínházban.”