„Vidnyánszky Attila el nem fogadott lemondása kapcsán, bocs, de a vesszőparipámról fogok írni. Hogy ez a nagyon súlyos baleset – két színész lezuhant Vidnyánszky Attila előadásának díszletéről, amiről már korábban is volt, aki azt mondta, láthatóan veszélyes – nekem azt is megmutatja, mennyire nem tartja az emberek 99 százaléka hasonlónak a lelki sérüléseket a testiekhez. Pedig de, baromi hasonlóak” – írta közösségi oldalán Kovács Bálint kritikus, a HVG munkatársa, a Színházi Kritikusok Céhének társelnöke.

„Baromi hasonló az, ha egy embert mentő visz kórházba, ahol műtét után hosszan lábadoznia kell, és az, ha valaki idegösszeroppanást kap az őt ért zaklatások, abúzusok miatt, hónapokig szorong, akár gyógyszereken él, nem tud kimozdulni a lakásából, esetleg az ágyából sem, és évekkel később is problémái vannak, csakis és kizárólag a zaklatásból kifolyólag. Mind a két eset ugyanannyira súlyos, mind a két esetért evidensen felelős az elkövető (azaz a nemzetis esetben a színészeket a körülmények ellenére is kötelezően az adott díszletre küldő rendező, Vidnyánszky Attila) és az adott színház igazgatója is (a Nemzetiben Vidnyánszky Attila).

Csak éppen ha fizikai sérülések történnek, akkor ez mindenki számára egyértelmű. Ha lelki sérülésekről van szó, a társadalom jó része úgy tesz, mintha semmi se történt volna” – fogalmaz Kovács Bálint.

„A legsúlyosabb eset egyértelműen a Budapesti Operettszínházé, ahol csak nekem nyilatkozott öt olyan ember, akikre közvetlen negatív hatással voltak a zaklatások, de harmincnál is többen mondtak fel a munkakörülmények miatt – ehhez képest az a Kiss-B. Atilla, aki nemhogy soha nem vállalt felelősséget az általa vezetett színházban történtekért, de akiről többen is azt állítják, szándékosan eltussolta ezeket az ügyeket, a helyén maradhatott, sőt azóta újabb és újabb zsíros pozíciókat kapott, sőt azóta a minisztérium újra kinevezte még a társulat kétharmadának ellene leadott szavazataitól függetlenül” – teszi hozzá.

„De az Operett csak az egyik ilyen hely: ha kizárólag azokról az intézményekről beszélek, amikről én magam írtam, a helyén van a Spirit Színház ezernyi lelki sérülés okozásával vádolt vezetője. Eszenyi Enikő a kereskedelmi tévében parádézhat boldogan, a színháza pedig több száz millió forintos támogatást kap. Tudomásom szerint tanít még fiatalokat a Thália Tanoda csaknem félszáz ember által megvádolt tanára, és a tanoda is vidáman működik tovább felelősségvállalás nélkül. És hány olyan hely van még, ahol hasonló a helyzet, csak nincs akkora nyilvánosság.Nem, nem kell leesni négy méter magasból, hogy súlyos sérüléseket szenvedjen az ember. Igen, ezekért is minden színházigazgató felelős, aki nem lép fel a sérülések okozója ellen azonnal” – veti fel a kritikus.

„A fentieket elolvasva, gondolom, ti sem vagytok meglepve azon, hogy a Kiss-B. Atillát a napokban újra kinevező Csák János miniszter nem fogadta el Vidnyánszky lemondását. Ezt a rendszert, többször megírtam már, nem zavarja a bántalmazás, és akkor ezzel a „nem zavarja” szófordulattal nagyon visszafogott voltam. Ennek a rendszernek, Csák Jánosnak vagy bármely miniszternek egyszerűen nincs benne a szótárában a felelősségvállalás szó. Majd ha lezárul a vizsgálat – üzente Csák János.

Ez az üzenet pedig azt jelenti: a sérülésekért felelős ember egészen addig érezze csak biztonságban magát, vegye fel fizetéseit és jutalmait, ameddig ez a helyzet végképp el nem lehetetlenül. Nem elég bűnösnek lenni, annak is kell látszani, az meg, hogy ki minek látszik, könnyedén manipulálható.

És ez az üzenet ugyanakkor azt is jelenti: hiába van olyan ember, aki hajlandó magára vállalni a felelősséget, még akkor is tartsuk fenn a lehetőséget, hogy igenis az áldozat a hibás.

Minek ment oda. Minek lépett a díszlet szélére. Normális, egészséges lelkű emberben ez fel sem merülne. De az igazgató – a felelős – lemondásának el nem fogadása pontosan ezt jelenti” – fogalmaz Kovács Bálint.