Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett bábszínész, számos fesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját, Kovács Judit most mégis otthon ül és fermentál. A noivalto.hu kérdezte.

A teljes riport ITT érhető el.

„8 vagy 10 előadásunk maradt el már idén januárban is a Bábszínházban. A Covid miatt szinte teljesen leállt az életünk. Nagyon nehéz időszak ez a mostani. Mivel nehezen viselem, hogy csak ritkán játszhatok, belevetettem magam a fermentálásba. Kaptam karácsonyra egy könyvet a kedvesemtől, készítettem magamnak egy kis kamrát az egyik konyhaszekrényből, és most nagyon várom, hogy végre megkóstolhassam a műveimet. Pont a születésnapomon, tavasszal fogom kinyitni őket először.”

„Alapvetően türelmetlen alkat vagyok, a fermentálás kitanulása  pedig egy remek módszer arra, hogy megtanuljak várni. Nem beszélve arról, hogy éppen olyan, mint a színpadi munka: gondosan össze kell válogatni és egymásra „építeni” a hozzávalókat, hagyni, hogy összeálljon az egész, és mégsem tudhatom biztosan, milyen lesz a végeredmény. Ha például nem voltál elég gondos és nem dolgoztál tökéletesen tiszta alapanyagokkal és eszközökkel, az egész bepenészedhet. A színházban ugyanilyen penész lehet az, ha kevés az idő, ha a rendező nem eléggé felkészült, esetleg nincs elég pénz, és még sorolhatnám.”

„Az életem a színház, de annak, aki ezt a pályát választja, minimum eltökéltnek kell lennie. A színészi hivatás ugyanis nagyon kiszolgáltatottá teszi az embert, kiszolgáltatottá a trendeknek, vagy akár, ugye, egy járványnak is. Egy színésznőnek, ha gyereket is szeretne, folyamatos lavírozás, egyensúlyozás az élete a család és a hivatása között. Még nem volt egy éves a második gyermekem, amikor visszamentem próbálni, mert tudtam, ha nem látszom, nem létezem. Ez egy ilyen világ. Mindig jönnek újak, kitűnő tehetségek, és ha érvényesülni szeretnél, jelen kell lenni. A lelkem egy része meghalt, amikor a kisfiamtól el kellett válnom, még akkor is, ha a színházban nagyon megértők voltak a kollégák. Szerencsére lekettőzték az akkori szerepemet, és csak napi 4 órát kellett dolgoznom a délelőtti időszakban.  Az is sokat jelentett, hogy az egyik barátnőm teljes odaadással besegített, és amikor csak tudott, Szabikám mellett volt. A nagyszülők is mellém álltak, de borzasztóan nehéz időszakként éltem meg ezeket a hónapokat… Jellemző, hogy később pont ezt a szerepemet díjazták az egyik külföldi fesztiválon.”

Judit korán, még az első diplomája megszerzése előtt esett először teherbe, de úgy döntött, megpróbálja felnevelni gyermekét. Fia édesapjával akkor még együtt voltak, de mire gyermekük óvodáskorú lett, külön folytatták útjaikat.

„Küzdős, harcos időszak volt az anyalét tanulás, majd munka mellett, egyedül, de a kisfiam és a színpad sok mindenért kárpótolt. A Budapest Bábszínház egy igazi csoda, ebben a társulatban nőttem fel, és a bábok között igazán otthon érzem magam. Ma is hálás vagyok azért, hogy az élet végül ebbe az irányba sodort. Mégsem mindennapi érzés Közép-Európa legnagyobb bábszínházában dolgozni, amely rendkívüli műhelyekkel, eszközparkkal és 3 játszótérrel is rendelkezik (Nagyszínpad, Országh Lili stúdió, Kemény Henrik terem). 

„A második gyermekem édesapjával 15 év után futott zátonyra a házasságunk, és úgy tűnt, hiába foglalkozhatok a munkámban azzal, amit igazán szeretek, a legfontosabb dolog az életemben számomra elérhetetlen.  Sokáig bántottam magam amiatt, hogy a gyermekeimet nem tudom egész családban felnevelni, de ma már látom, hogy nem azon múlik, hány főt számlálunk itthon, a lakásban. Bár a fiaim között nagy a korkülönbség, hiszen 23, illetve 10 évesek, nagyon szeretik egymást és nagyon jó kis csapatot alkotunk mi hárman. Szerencsére a mostani párommal is nagyon jó a kapcsolatuk, ahogy nekem is az ő gyermekeivel. Szerencsésnek érzem magam, amiért újra és újra sikerül talpra állnom. Nem adom fel. Talán erre vagyok a legbüszkébb” – mesélte.

A teljes riport ITT érhető el.

Szerző: Dajka Viktória