“Néha meg kell szólalni. Bizonyos dolgokról azt gondolom, ki kell mondani, hiszen szinte mindenki ezt gondolja, csak kevesen vállalják. Miért vegyek részt egy kollektív, kozmetikázott létezésben?” – mondja Kovács Patrícia az ART7 interjújában.
A teljes interjú ITT olvasható.
Már gyerekként is a színházban dolgozott. A kérdésre, nem jött-e korán ez a helyzet, Kovács Patrícia elmondta: „Én rögtön magántanuló is lettem, elkezdtem rengeteget dolgozni, és hétvégente próbáltam behozni a lemaradást. Az iskolával nagy szerencsém volt, mert elfogadták, hogy dolgozom, és nagyon segítettek. Azért azt nem mondom, hogy nem hiányoztak az életemből a gimnazista évek… Elég nagy ugrás volt gyerekként az Operettbe kerülni, hiszen gyakorlatilag a kamaszkoromat egy éjszakázós, felnőtt közegben éltem. Szerintem egy fejlődési szakasz nekem kimaradt. (…) Annyira akartam, hogy nem lehetett megállítani. Ma már másképp látom.”
Arról is beszélt, hogy fiatalkori hozzáállása a színházhoz ma is ugyanaz-e: „Néha azt gondolom, hogy változott. Amikor a szakmai életemben nagy döntés előtt állok, például felmondok a Vígben, vagy eljövök Egerből, vagy nemet mondok egy tévétársaságnak, akkor mindig a Vas utcai időszakomra, a főiskolás énemre gondolok. Az ilyen „elakadásoknál” gyakorlatilag segítségül hívom az akkori Kovács Patríciát, és megkérdezem, mit gondolt ő akkor a színházról. Mit gondoltam akkor a színészi feladatokról? Mit gondoltam a szakmáról? És akkor eszembe jut, hogy az milyen igaz volt. (…) A színház volt mindenek előtt, szinte az életemet és véremet a színházért elv vezérelt. Tudtam, nem szabad, hogy a pénz motiváljon, vagy a népszerűség, hanem csak a feladat! (…) Fontos tudatosítani, hogy mi az, ami miatt csinálni akarom. És ha ezt nem kapom meg egy tévésorozatban, mert egyszerűen nem tudok szakmailag melléállni, akkor el kell jönnöm onnan. Nem szabad félni!”
Azt is hozzátette: „Fontos, hogy bennem legyen az átváltozás képessége. Nem vagyok az a típus, aki kijelenti, hogy csak színész, és nyolcvanévesen is csak ezt akarom csinálni. Egyre többet gondolkodom azon, hogy más területen is kipróbáljam magam. Flexibilisnek kell lenni, és ha jön valami egészen más, miért ne próbáljam meg? Lehet, hogy majd annyira rákapok valamire, hogy onnantól kezdve csak azt akarom csinálni. (…) Arra készülök fejben, hogy bármi lehet. Hogy olyan helyre sodor az élet, amit most még el sem tudok képzelni.”