Kovács Patríciával a Balaton partján találkozott a Nők Lapja újságírója. Árnyas fa, limonádé, függőágy, bárányfelhők. A nyár a színészeknek is pihenés – már ha éppen nem forgatnak. Patrícia azonban forgatott is. Na meg: kiugrott egy repülőgépből, és zuhant egy jót. Ráadásul nem is egyedül. Erről is kérdezte Bus István. Lapszemle.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
A kérdésre, milyen a színésznő, amikor strandol, Kovács Patrícia elmondta:
“Mint Mátyás király, megpróbál álruhába bújni. De ha abba nem is, azért igyekszem teljesen beleolvadni a környezetembe. (…) Amikor szabadúszó voltam, sokszor léptem fel nyári színházakban, egyéb munkákban, de ez a mostani volt az első olyan nyár, amikor hosszú hetekig lazíthattam. Visszatértem a Vígszínházba, ott ilyenkor nincsenek előadások, úgyhogy pihenéssel telt ez az időszak, és forgattam egy kicsit.”
Arról szólva, milyen volt visszakerülni a Vígszínházba, elmondta: “Hazajöttem. (…) Volt 10 évem, amikor forgathattam, bármit csinálhattam, és jó szerepek közül tudtam válogatni. De hiányzott a klasszikus színházi közeg, és én közösségben tudok a legjobban működni. Szeretem a társulatunkat, és azt, hogy a vezetésünk megközelíthető, nincs félelem és stressz. (…) Nem hiszek a “teher alatt nő a pálma” elméletben sem a gyereknevelésben, sem a szakmámban.”
A felvetésre, miszerint a gyerekkora nem volt egyszerű, a szülei végül el is váltak, úgy fogalmazott:
“Van hová nyúlni. Én ezt a csomagot kaptam, ezt dobta a gép. Már elfogadtam, hogy ennek így kellett történnie, és mára nyugodt, kerek lett az életem. Nemcsak a szakmai, hanem az egész.”
Arról is beszélt, minek az eredménye a mostani harmónia: “Sokat kellett dolgoznom rajta. Soha nem spóroltam meg az érzelmeimet magánemberként, a családomban és a szerelmi életemben sem. Mindig azt gondoltam, bármikor elüthet a villamos, ezért aztán mindent meg akarok élni. Nem féltettem magam előre soha a csalódásoktól. Nagyon szeretek szeretni, adni – de abban benne van a pofára esés lehetősége is. És ebből is volt sok. Nagyon sok. És volt olyan, amikor teljesen újra kellett magamat értelmezni. Kihúzni egy nagy érzelmi gödörből. De ez jó út is volt egyben: emigráltam önmagamba. Közben neveltem a gyereket, játszottam a színházban, tettem a dolgom, mégis sok-sok csönddel telt ez az időszak. Nem azon gondolkodtam, ki hogy szúrt ki velem, vagy miért itt tart az életem, és kik tehetnek erről. Hanem hogy vajon én mit tettem azért, hogy itt tartok.”
Arról szólva, hogy a születésnapján kiugrott egy repülőből ejtőernyővel, úgy nyilatkozott:
“Óriási adrenalinlöketet ad. (…) Sejtszinten érzed, hogy kizuhansz térből és időből. Majd egyszer csak kinyílik az ernyő. Az a pillanat meg olyan, mintha a világ legkényelmesebb kanapéjára telepednél, ott vagy a világmindenség tetején, és az a jutalom, hogy megcsináltad. Elképesztő utazás! Szerepel még néhány hasonló dolog a bakancslistámon, és eldöntöttem, hogy csak azért se fogok félni. Mindig előremenekülök.”
Az ejtőernyőzésről megosztott Instagram-poszt egyfajta nyilvános felvállalása is volt az új kapcsolatának kollégájával, Medveczky Balázs színművésszel: “Amikor elváltam, megszakítottam az erről való kommunikációmat a sajtó felé, mert nem alakultak jól a cikkek, amelyek megjelenek. Akkor húztam egy határt, és zárkózott lettem a magánéletemmel kapcsolatban. Persze mégsem lehet kikerülni, mert mégiscsak kitettük az ugrásról a közös képünket, nem akarunk bujkálni. A környezetünkben már jó ideje tudtak a kapcsolatunkról, de ez a közös ugrás akkora élményt adott mindkettőnknek, hogy úgy éreztük, közzé kell tennünk az Instagramon.”
A Korhatáros szerelem című sorozatban nála jóval fiatalabb férfival jött össze és most, a való életben is, hiszen Balázs tizenöt évvel fiatalabb nála: “Értem, hogy mindenkinek ez jut egyből az eszébe. De közben meg annyi történt csak, hogy van két ember, aki kapcsolódott. És igen, van köztük korkülönbség. Na bumm. Amikor a Korhatáros szerelmet forgattam, akkor is azt gondoltam, hogy se neme, se kora nincs a szerelemnek. Az vagy van, vagy nincs. Bútorboltba és étterembe megyünk, kutyát sétáltatunk, ülünk a villamoson, sorozatokat nézünk. Éljük az életünket – mint mindenki más.”
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.