Kovalik Balázs operarendezőt látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis c. műsorában. A Münchenben élő és leginkább Németországban dolgozó és tanító művésszel való beszélgetésben szóba került az opera sznobizmusa és abszurd mivolta, a műfaj jelene és jövője és a felek arról is beszélgettek, hogy melyek azok a témák, gondolatok, amelyek ma egy operarendezőt érdekelhetnek, és arról, hogyan éljük meg a 21. század elejének kapitalizmusát, itthon és külföldön.
„Te milyen típusú rendező vagy? Udvarias?” – teszi fel a kérdést a műsorvezető az első pár percben. „Én nem szoktam üvöltözni, egész egyszerűen azért, mert nincs rá energiám. Egy embert, egy színészt sok mindennel, több módon, akár szelíden is meg lehet bántani. És persze félre lehet érteni a szenvedélyes kifakadást is, amely koránt sem a megbántásról szól.”- válaszol Kovalik.
A rendező jelenleg a müncheni August Everding Bayerische Theaterakademie Opera Master tanszék vezetője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja, nemrég azért járt itthon, mert színre vitte Molnár Ferenc Liliomját a Budaörsi Játékszínben. „Nincs nagy különbség aközött, hogy prózai darabot vagy operát rendezek, a lényeg mindig az, hogy nekem mit mond az alapanyag, hogyan szólít meg.” – mondja a rendező.
Kovalik szerint az opera ugyan fent fog marad, de teret veszt és egyre inkább egy majomparádéra fog hasonlítani, amely a kiváltságos, gazdag elitet, leginkább a vállalkozói réteget szolgála majd ki, akiknek nem igénye az, hogy szellemileg izgalmas produkciókat lásson az operaszínpadokon. A rendezői színház már a német nyelvterületek nagyobb színházaiban is visszaszorulóban van, inkább mennek a biztosra, újra előkerültek a nagyszabású díszletek és jelmezek és ugyanaz a húsz opera van műsoron szinte mindenütt, véli a rendező.
Szatmári a beszélgetés egy pontján rákérdez, hogy van-e valami közös pont az operában és az angol abszurd humorban, utalva a rendező Holló Színház alapító tagjaként eltöltött éveire. „Miért? Az opera olyan, mint az angol abszurd, nem?” – válaszolja Kovalik, aki szerint az egyik legizgalmasabb téma a színházakban és az operákban manapság az, hogy miként őröl fel minket az eszement küzdelem a semmiért. „Szerintem ez egy nagyon fontos gondolat, már, ha van, akihez ez eljut egyáltalán…Ma sokkal élesebben éljük meg ezt a küzdelmet, amelyet néha banálisnak érzek, hiszen semmi értelme nincs.” – teszi hozzá a rendező.
A beszélgetésben szó esik még arról, hogy miért befogadó város München, miért érdemes vagy nem érdemes operaénekesi pályára menni és arról is, hogy a rendező miért nem szívleli különösebben Wagner műveit.