Kováts Adél elsőrangú színész, egy ciklus óta sikeres színigazgató. Várhatóan újabb öt évig ő vezeti a Radnóti Színházat. Az Index kérdezte.

Kováts Adél elsőként arról mesélt, mi történik most a nézők nélküli Radnótiban: „Csökkentett üzemmódra váltottunk, aki teheti, online dolgozik. (…) Ebben a kényszerű leállásban kiszakadva a hétköznapok taposómalmából, most mindenkinek több szuverén ideje jut arra, hogy elmélyüljön a szerepében, és fejben, lélekben többet időzzön a szöveg és a helyzetek felett. Élni kell és túlélni.”

Arról szólva, hogy a vírus, a karantén is megjelenik-e a következő évadban, kifejtette: „Nem hiszem, hogy a karantén után az emberek karanténdarabokat akarnak nézni. Az aktualitásnak akkor lehet létjogosultsága, ha nagyon erős szakmaisággal társul. Ahogy ezt az igazgatói pályázatomban is megfogalmaztam, a Radnóti művészeti koncepciójának irányát alapvetően jellemzi a kortárs hang. A mához szóló művészszínházként fő küldetésünk, hogy előremutató, jobbító szándékkal szólítsuk meg az embereket. Nem kis feladat a jelen helyzetben olyan színdarabokat találni, amelyek releváns témákkal, érvényes kérdésfelvetésekkel bírnak, de túlmutatnak a problémák vagy tabutémák puszta felmutatásán. (…) Nem tudhatjuk, milyen mentális állapotban lesznek az emberek, amikor újra lehet színházba jönni.

(…) Nagyon fontos, hogy legalább a színház jó közeg maradjon” – fejtette ki az igazgató.

A szakma megosztottságáról szólva úgy fogalmazott: “Ez értelmetlen és áldatlan helyzet. Nincs olyan, hogy kereszténydemokrata vagy liberális színház. A Radnóti összes előadásában létező problémákkal foglalkozunk, ami össztársadalmi érintettséggel bír, teljesen mindegy, hogy a közönség milyen politikai nézetet vall. Azért sem szeretem, amikor arra hivatkoznak, hogy „keresztény színjátszás”, mert nem azon múlik egy előadás hitrendszert érintő üzenete, hogy hányszor hivatkoznak rá. De akkor, mint keresztény színházigazgató, sorolom, hogy a Radnótinak milyen előadásai vannak a hitrendszer témakörében: Futótűz, Egy piaci nap, Ádám almái, Moliere – the passion.”

A kérdésre, miért áll ki az SZFE diákjai mellett azt válaszolta: “Mert ezek a fiatalok megtették, amit tudtak, amit a tisztaságuk, bátorságuk és felkészültségük diktált, miközben felnőtt módon hihetetlen erőknek álltak ellen. Az egyetemi átalakítási kísérlet is azzal az „einstand” módszerrel történt, amivel számos más esetben élnek a mai Magyarországon. Pillantok alatt elkészül egy törvénytervezet, az érintettekkel nincs valódi szakmai egyeztetés, jó esetben – a látszat kedvéért – megkérdezik őket, a válaszaikat már nem mérlegelik. A törvényt pikk-pakk beiktatják, utána pedig nem képezheti vita tárgyát, hiszen már törvény. 

A kérdésre, milyen darab lenne ebből, úgy nyilatkozott: “Rendező és író sem vagyok, ezen gondolkodjon más. Talán már írják is az SZFE-darabokat. (…) Az a szívszorító, hogy itt alapvetően a 2000-es generáció érintett, a rendszerváltás után születettek. Nagyon fiatalok, huszonévesek, akiket már az előző rendszer szele sem érintett, letéteményesei lehetnek egy tisztább világnak, és nem akarják a generációkon áthúzódó árokásást folytatni, nem értik a bosszút, az átkokat.

Ennek semmi köze sincs a nemzettudathoz, kereszténységhez, hazaszeretethez, konzervatív vagy liberális eszmék összecsapásához. Ezek hatalmi játszmák. Lehetőleg a különbözőségeinket hangsúlyozzuk, mert akkor egymás ellen lehet fordítani az embereket. Én meg azt gondolom, hogy mivel különbözőek vagyunk, épp a közös pontokat kell megtalálni” – összegzett Kováts Adél.

A teljes interjú ITT olvasható.