Kováts Adél: „Ha állást foglalsz, azonnal rád kerül egy stigma”
2021. november 20., szombat 09:54
„Mindig háborúban vagyunk, csak néha letesszük a fegyvereket” – összegzi Kováts Adél a Radnóti Színház és az ország elmúlt két évét november elején, a covidjárvány negyedik hullámának felfutó szakaszában. Saját bevallása szerint szakmailag és személyesen is nagyon nehéz időszak van mögötte. Már a harmadik olyan színházigazgatói évadába vág bele, amit újra és újra átír a járvány, ráadásul idén elveszítette az édesanyját, átszenvedett egy covidbetegséget, és megküzdött lánya komoly egészségügyi problémáival. A most megjelent Forbes Life címlapsztorijában erről részletesen mesél.
Az interjúban Kováts Adél beszélt a Nemzeti Színházról, ahol három igazgatóváltást is megélt, majd 1991-ben felmondott: „Vámost Csiszár Imre követte, majd Ablonczy László. Akkorra már sok olyasmi történt a színházban, amivel szakmailag nem teljesen értettem egyet. (…) Azt éreztem, hogy a színház arcának próbálnak feltolni. Nem akartam ebbe a »nemzet csalogánya« szerepbe bekerülni, miközben már nem tudtam azonosulni az intézménnyel. Úgy gondoltam, veszélybe került a szuverenitásom, amiért ott és máshol is megküzdöttem. (…) A Nemzetiben találkoztam a legendás színészek utolsó generációjával, ők még úgy léptek színpadra, hogy mindig ki kellett tölteniük a teret a nagyságukkal, még az előadáshoz képest is. Ma már talán ez sehol nem így működik, a színpad sokkal inkább az egyenjogúság terepe, egy demokratikus hely, nálunk a Radnótiban mindenképpen.”
Azt is elárulta, miért hívja magát örömszínésznőnek:
„Addig ügyködök, amíg minden feladatban megtalálom a nekem fontosat, örömtelit, személyeset. A szerepet élettel kell megtöltened, és nem tudod más életével megtölteni, csak a magadéval, magadon kell átszűrnöd. Ez néha jön magától, néha nem. Amikor nem, akkor dolgozni kell rajta.”
A Radnóti Színház útjáról szólva úgy fogalmazott: „Öt évvel ezelőtt nagyon látványos volt a merészebb, bátrabb hang, amit felvállaltunk, ma sokkal nehezebb a darabválasztásokon keresztül állást foglalni. Azt szeretném, hogy a Radnóti továbbra is fontos dolgokról, társadalmi kérdésekről beszéljen, tabutémákhoz nyúljon. De mindennél nagyobb a vágyam arra, hogy a színház valamiféle kiutat adjon, hogy szórakoztasson is, mert azt érzem, az embereknek erre most óriási szükségük van. A színvonalból nem fogunk leadni, de ahogy az élet nehezebb lett, a színházban is nehezebb most érvényesnek lenni.”
A közhangulatról és saját értékrendjéről pedig kifejtette: „Ha állást foglalsz, azonnal rád kerül egy stigma az egyik vagy a másik oldalról. Így veszik el az embertől a szabad véleményformálás jogát. (…) Azokat a szavakat, amiket a hírekben hallunk, nem lehet összeegyeztetni a valósággal. Morális mélyrepülésben vagyunk. De előfordul, hogy ebből valakik kiemelik a fejüket, ilyen volt az SZFE ügye, ahol a fiatalok megpróbáltak harcolni. Csodálatos, felemelő dolog volt.”