A Nők Lapja és a Pesti Színház közös szervezésű, irodalmi ihletésű sorozatot indít. Juhász Anna vendégművészeivel olyan témákról beszélget, amelyek mindannyiunk életében meghatározók, ezáltal összekötnek bennünket. Az estek mottója: „Kerüljünk közelebb egymáshoz!”

#1 Örökös újrakezdésben – Észrevesszük-e vajon, amikor „átragyog az újrakezdés mosolya”?

Akár nagy gesztusokkal, akár tétova lépésekkel, de folyton folyvást újrakezdünk, még ha nem is mindig tudatosan. Az erő belőlünk fakad, de az inspiráció ad lendületet hozzá.

Az est szépirodalmi pillérei: Szerb Antal – Utas és holdvilág, Márai Sándor – Az igazi, Szabó Magda – Mózes egy, huszonkettő.

Az est vendégei: Kovács Patrícia, Szabó T. Anna és Wunderlich József.

Ez alkalomból a Nők Lapja arról kérdezte Wunderlich Józsefet, volt-e nagy újrakezdésaz életében:

„Tizennégy évesen elvesztettem Édesapámat. Gyakorlatilag az egész világ összedőlt akkor körülöttem. Minden, amit addig az életről, halálról, szeretetről, összetartozásról, Istenről gondoltam, eltűnt, megszűnt. Rettenetes ürességet éreztem. Pusztító volt minden reggel újra arra ébredni, hogy tényleg nincs már. Hogy nincs ott velünk Apa. Csináltam a napi dolgaimat, többnyire zenéltem, hegedültem, gyakoroltam. Dühös voltam és semmit nem értettem abból, ami velem történik. Nyár volt, és mégis mindent érinthetetlenül hidegnek éreztem. Megszűnt a kapcsolatom a világgal, elbújtam a hegedűm mögé, és elkezdtem felépíteni magamnak egy másik világot. Hangokból, ritmusokból, ütemekből.

Elköltöztem otthonról, kollégista lettem. A Bartók konziban tanultam tovább, és tényleg mindenem lett a zene. Aztán tizenhat évesen egy reménytelen szerelemben vergődve szétvertem a kezem egy zongorán, és soha többé nem hegedülhettem már úgy, mint azelőtt. Életre szóló szakmai törés volt. Ki kellett másznom a kis belső világomból szép lassan, és meg kellett értenem, hogy nem bújhatok el egy életre minden keserűség és fájdalom elől. Innentől sok-sok apró „véletlen” kellett ahhoz, hogy az SZFE-re felvételizzek, és aztán színészként folytassam az életemet, de azt hiszem, ez az egész folyamat, ahogyan elkezdtem kinyílni, szorosan összefügg apukám halálával és az azt követő évekkel. Színpadon azóta is mindig érzem, hogy velem van, hogy lát engem és büszke rám.”

Ugyanerre a kérdésre Kovács Patrícia is válaszolt: „Nagyon sok újrakezdésem volt a magánéletemben és a szakmaiban is. Amikor szinte egy bőrönddel megyek tovább. Tanulságosak ezek a pillanatok, mert rájövök, hogy lényegében minden fontos érzelmet viszek tovább magammal, de nem kötődöm már egyáltalán se tárgyakhoz, se helyekhez.”

Jegyvásárlás: https://bit.ly/40mwUyO
További információk: https://www.facebook.com/events/779756140582190