Október 13-án vette át a diplomáját Fekete Ádám és Kárpáti Péter dramaturg osztálya a ludwigsburgi előadóművészeti egyetem segítségével (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg) a Freeszfe Egyesület Emergency Exit programjának keretei között. A dramaturg osztály egymással készített interjúit olvashatjuk három részben: az elsőben Balázs-Piri Noémi és Gaál Anna, a mostani második részben pedig Al-Farman Petra, Hámor Anna és Zrinyifalvi Eszter beszélget. 

Az alábbi beszélgetést az utolsó “osztálykirándulásunkon”, Szentesen, a diplomavédés előtt egy héttel rögzítettük.  

HÁMOR ANNA – Ti mire akartok ma rájönni?

AL-FARMAN PETRA – Hogy hogy kéne élni az életet. Bár így a Tisza-parton elég egyértelműnek tűnik.

ANNA – Nem tudom, mit beszélgettetek a kiégésről, amíg fent voltam a háznál, de kíváncsi vagyok! Én szívesen beszélnék arról, hogy mi volt nehéz.

PETRA – Ez nem jó, nem egy jó reklám, tudod.

ZRINYIFALVI ESZTER – De, szerintem ez a küzdés! A  küzdés a kiégés ellen.

PETRA – Mi volt nektek a legnagyobb kihívás. Ami a legnehezebb volt? 

ESZTER – Az egyetemfoglalást leszámítva? 

ANNA – Szerintem a közös bennünk, hogy mindig azt érezzük, meg kell csinálni a lehetetlent. 

ESZTER – Ezt azért hoztam, hogy látszódjon belőlünk valami. 

ANNA – Ez olajlámpa? Ezt hozta a Péter?

ESZTER – Igen, olajlámpa címén. 

ANNA – Teljes csalás. 

ESZTER – Messzebb rakom a fényképezőtől.

ANNA – De milyen jól néz ki a naplementével a folyó. 

PETRA – Mi az, ami tényleg adott valamit. Mikor kérdőjelezted meg leginkább, hogy ezt akarod-e csinálni – ezt hagyjuk. Mit akarnátok megcsinálni? 

ANNA – Várjál! Nem tudok ilyen gyorsan figyelni. Mi az, ami tényleg adott valamit? Nekem most az jutott eszembe, hogy milyen jó neszesszert varrt nekem Ocskó-Kü Kata tervező, mialatt a Hattyúdalt csináltuk a Pinceszínházban. Azt azóta is iszonyat sokat használom. A jelmez maradékaiból varrta. 

PETRA – Mi volt az a legfontosabb pár szó vagy kép, amit a Péterékhez kötsz, vagy akár más dramaturgokhoz. Itt most olyanokra gondolok, mint a Szkülla és Kharübdisz között, tudjátok, meg a káoszdramaturgia.

ESZTER – Meg volt valami a fügével és a darázzsal.

ANNA – Van egy kép, amit én sokszor szoktam emlegetni. Szerintem elsőben mondta a történet és a fordulat viszonyáról. A történet, mint a főút, megy egyenesen, és általában az a váratlan fordulat, hogy lekanyarodsz róla. De néha van olyan, amikor a főút kanyarodik, és az a várt fordulat, hogy vele kanyarodik a történet, és ilyenkor épp az a furcsa és váratlan, ha egyenesen mész tovább, tehát nem történik semmi.. 

PETRA – Meg még a Radnai Annamari mondta az előkészítőn, hogy igazából a dramaturg azt csinálja, hogy ha van egy koncepció, ami a folyam, akkor annak kell kiásni a medrét, amiben jól tud haladni.

ESZTER – Én ezt a gondolatot úgy fordítottam le, hogy a tartalom meg a forma mindig össze kell függjön, és dramaturgként szerintem nagyon sokszor ez a feladat, hogy megnézed, hogy a forma azt fejezi-e ki, ami a tartalom. Nekem ez nagyon nagy heppem. 

PETRA –  Hogy csak abban a formában tud megtörténni a dolog. És ehhez tartozik az is, hogy a nézőnek az idegrendszerével kell játszani, azt manipulálni a ritmussal.

ESZTER – Igen, igen, abszolút. A zenei szerkesztéssel.

ANNA – Én képtelen vagyok így a formákról gondolkodni. 

ESZTER – Én mindig azt éreztem, hogy ez a Hámor Annának teljesen intuitívan jön.

ANNA – Hideg a szó maga. Forma.

PETRA – Nekem általában segít

ESZTER – Nekem az a nagy felfedezés ezzel kapcsolatban, hogy sokszor a formában van a subtext, vagy hogy az hozza magával a subtextet. Hogy mondjuk beszélgetnek valakik ketten, és bent van egy harmadik, aki nem szól baromi sokáig, és az ő némaságára kezdünk figyelni. 

ANNA – Én azért érzem hidegnek, mert sokszor egy előadáshoz csak találnak egy izgalmas formát, aminek egyáltalán nincs köze az anyaghoz. Nekem sokszor ilyen a német színház, például az, amiről írtál a szakdolgozatodban. 

PETRA – Az Oratorio? A She She Pop?

ANNA- Olvastam, amit írtál, nagyon lelkes lettem, aztán megnéztem a trailert. Attól kevésbé voltam lelkes.

PETRA – Igen, én a kórusszínház miatt is szeretem az ilyen konceptuálisabb dolgokat, ahol az előadás maga egy kotta.

ESZTER – Nekem erről mindig az jut eszembe, amit a Novák Eszter mondott, hogy a szabályrendszereket azért érdemes felrakni, hogy egy ponton megszegd őket. És akkor az lesz a legfontosabb pont az egészben.

PETRA – Kicsit a fény felé nézel? Most be van állítva? 

ESZTER – Jó,  ez így egész jó. Most fotózhatsz.

PETRA – Nem tudom, hogy fog-e látszódni bármi. 

PETRA – Ti minek csinálnátok meg a dramaturgiáját? Én például szeretnék csinálni egy tematikus botanikus kertet.

ESZTER – Kertdramaturgia?

PETRA – Ami fel van fűzve egy tematikus ívre, és hogy hol van csobogó, és utána hova érkezel, onnan mire látsz rá, maga a séta útvonala és szakaszai, minden jelentést kap. 

ESZTER – Pont most olvastam erről a szakdolgozatomhoz. Egy német csávó mondja, hogy a tereknek is van dramaturgiájuk, hogy te hogyan tudsz átlépni egyik térből a másikba. És épületeket is így kéne tervezni, hogy átgondolod, hogy ha azon végigmegy egy látogató, akkor közben milyen hatások érik, és mit szeretnél elérni. 

ANNA – Amikor hostesskedtem egy étteremben, annak nagyon összetett dramaturgiája volt. És amúgy ez nagyon izgi, kitalálni, hogyan köszönsz, és hova viszed át a vendéget. Nem mindig volt ott szabad asztal, ahova küldtek ültetni. Néha át kellett menni az egész éttermen emiatt, mert elindultam a rossz irányba a vendégekkel. Az kellett, hogy ők ne vegyék észre, hogy nincs meg az asztaluk. Ez a hatáskeltés, ez nekem benne van mindenben.

ESZTER – Nekem mostanában van egy nagy visszatalálásom a szerepjátékos közösséghez, ahova jártam. És hihetetlen most végigélni, évekkel később, hogy dramaturgként folyamatosan ott kattog az agyam hátsó felében, hogy most hogyan fejlődik a sztori, hogyan van kitalálva a hatás és az emberek bevonása. De amúgy egy számítógépes játéknak is iszonyatosan izgalmas dramaturgiája van. 

PETRA – A szabadulószobát is sokkal jobban fel lehetne építeni.

ANNA – Mondjuk egy randinak is van dramaturgiája, érted.

PETRA – Randinak, szakításnak.

ANNA – Miközben ott ülök, átgondolom, hogy most nem emelem fel a poharat, hogy igyak, mert valami fontosat fogok mondani. Hova ülök le, mennyit késem? Vagy amikor azt érzem, kellene egy kis szünet, akkor előveszek egy szendvicset, ami kicsit béna, de olyan jól béna abban a helyzetben. Én túlságosan is élvezem ezeket.

PETRA – Vagy egy esküvő dramaturgiája.

ANNA – Igen, a szinte észrevehetetlen helyzeteknek is lesz hatása ilyenkor. Már csak, ha a menyasszonyt feltartod kicsivel hosszabb ideig az oltárhoz menetel előtt.

ESZTER –  A dramaturgia itt azt is jelenti, hogy nem látható, hol nyúltál bele a szövetbe.

ANNA – Egy barátom előadásán egy kisfiú az első sorban nagyon megijedt, mert volt egy hangos üvöltés. Elkezdett zokogni, de nagyon jól kezelte az anyukája, a kisfiú abba is hagyta a sírást. Ez Budapesten volt, és utána Komáromban játszották legközelebb. Képzeljétek el, hogy a kisfiút elvitték a szülei Komáromba, mert azt mondta az anyukájának, hogy ő mindenképp  újra meg akarja nézni. Mert ki akarja bírni az üvöltést. Bátorság-dramaturgia.

ESZTER –  Nekem még az étel-dramaturgia jutott eszembe.

PETRA – Gasztroszínház létezik.

ESZTER – Tulajdonképpen bármi, ami az érzékeidre hat, arra lehet egy dramaturgiát építeni.

ANNA – Szexdramaturgia. 

PETRA – És nektek ez a rengeteg dolog összeér valahogy? Igazából most arról beszélünk, hogy dramaturgok vagyunk, de valójában még borzasztó sok mindent csinálunk. 

ANNA – Ezt hogy érted?

PETRA – Nekem például volt ebben egy tök nagy reveláció pár éve. Előtte mindig az volt, hogy érdekel a kórus, a zene, akartam énekes lenni, zongorista lenni, aztán magyar szak, de közben ott a színház, és ezek mind haladnak párhuzamosan, de hogy ezek valamiben találkozzanak, az nem merült fel. És akkor a kórusszínházban meg a Soharózában mintha megtaláltam volna. Bár azt hiszem, még mindig keresem. De ez akkor megnyugtató volt, hogy nem szétaprózódsz, hanem tudod ezeket egységként kezelni, amik benned találkoznak. 

ESZTER – Nekem a kontakt improvizációval volt ilyen élményem, hogy hirtelen egy csomó mindennek, amit eddig a színházban kerestem, ott értelme lett. Például sokat tanultam arról, hogyan kell a térben képviselni magam. Dramaturgként a te mozgásod a próbatérben sokkal jobban korlátozva van, mint a rendezőé, akitől elfogadják, hogy próba közben rohangál. Szerintem ez egy kardinális kérdés, hogy te fizikailag is jelen legyél a térben, és nem csak egy agy vagy a hátsó sorban. Szóval keresek valamit az életemben, vagy kutatok valamit, és ennek a színház csak az egyik lehetséges módja. És minden, amit máshol csinálok, a színházban is inspirál. 

PETRA – Igen, ez inkább egy érzés. Nekem még a filmnél volt ilyen, ott nem volt meg az a gátlásom, hogy a semmiből írni valamit. És ez aztán a színházban is felszabadított, de ahhoz kellett ez a kilépés.

ESZTER – Én a filmet még nem tudtam szerintem integrálni. Valószínűleg azért is, mert engem annyira érdekelnek a terek, emberek terekben, ami ugye benne van a kontakt impróban is, meg hogy emberek hogyan lépnek kapcsolatba egymással, hogyan lesz ebből egy játék, hogy nekem ahhoz a film nagyon hideg még. 

PETRA – Én a filmnél is inkább érzeteket keresek. 

ANNA – Amikor az Olasz Renátó megkeresett, hogy írjunk együtt filmet, akkor az volt a fejemben, hogy milyen érdekes lesz az nekem, hogy egy filmben dolgozom. Nem az, hogy ettől én leszek érdekes, hanem hogy milyen izgalmas, hogy találkozom a filmmel. Nem volt az a kérdés bennem, hogy engem amúgy érdekel-e a film? Érdekelt, hogy mi ez a projekt, és érdekeltek az emberek, akik benne vannak. De én amúgy szeretnék valami olyat találni, ami független a színháztól, például, amit Eszterék csinálnak, hogy tangóznak.

ESZTER – Igen, argentin tangózunk.

PETRA-  Szóval ami önmagában ad valamit.

ANNA – Mert bármikor elkezdek valami újat, az valahogy végül összefüggésbe kerül a színházzal. Nekem például az a mániám, hogy ha megismerek valakit, aki szimpatikus vagy fontos, akibe szerelmes leszek, vagy bármi, akkor azonnal dolgozni akarok vele. Ez az első, ami eszembe jut. Rendben, nagyon jó, hogy megismertem ezt az izgalmas embert, és máris azt kezdem el kitalálni, hogy min tudnánk közösen dolgozni. Ezt leplezetlenül, kendőzetlenül el is szoktam mondani, hogy arra gondoltam, hogy egy projektet kéne közösen csinálnunk. Talán ez a netovábbja nekem az emberi kapcsolatok kifejlődésének.

PETRA – Egyébként nekem is sokszor.  Talán a közös látomás miatt, amiben más szinten lehet kapcsolódni. 

 PETRA – Szereted a dramaturg éned? 

ANNA – Attól függ, melyiket. De nyilván ez azért is van, mert a munkán keresztül szeretném magamat is megmutatni nekik. 

PETRA – Szerintetek amúgy mi dramaturgok vagyunk?

ESZTER- Nekem ez például tök érdekes kérdés így, hogy másfél év után kiléptünk az SZFE rendszeréből, az egyetemfoglalás után. 

PETRA – Teljesen más képzésünk volt, mint bármelyik korábbi dramaturg osztálynak. 

ESZTER – Ha öt évig az lett volna beléd nevelve, hogy te mindig csak segítő szerepben vagy a színészosztály mellett, és ők a lényeg, akkor az teljesen más fajta hozzáállást alakít ki, mint amit mi csináltunk. Hogy nekünk amúgy saját projektjeink is vannak. 

PETRA – És visszagondolva elképesztő, hogy milyen energiákat tudtunk mozgósítani. Például a rendezéseknél harmadévben. Én itt fogok ülni szerintem, Leláncolt Prométheusz, Torkolat. Mindenki létrehozott egy-egy előadást talált terekben, szinte a semmiből. 

ANNA – Nem is értem most, hogyan voltunk ennyire bátrak. Annyira természetes volt, hogy nagyon sok helyzetbe be lettünk lökve.

ESZTER – Én a leghálásabb a Mundstock úr-ért vagyok, amit a Gólemben csináltunk, mert én ott szerettem bele a bábszínházba, pedig kézzel-lábbal kellett kapaszkodnom, hogy megértsem, hogy kell bábelőadást csinálni. És a végén be kellett állnom bábot mozgatni is, ez olyan feladat, ami dramaturgként nem sokszor van.

PETRA – Nekem az ÁRNIilyen, ami tényleg megismételhetetlen. Akkor volt is egy eltávolodásom a színháztól, és utána nagyon felszabadító volt, hogy dramaturgként a színház mellett a film is mindig ott lehet, mint egy második nyelv. 

ESZTER – Valójában nekem azt hiszem, az volt a legjobb, hogy mindenből csináltunk egy picit. Onnantól kezdve, hogy kisfilmet írtunk Pálos György filmrendező osztályával, a hosszú improvizációkon át…

ANNA – Nekem a Morzsabálelőadás is fontos volt, amit a Pelsőczy-Rába osztállyal csináltunk közösen. Én akkor jöttem rá, hogyan lehet a hátrányokból előnyt kovácsolni. Hogy nincsenek rossz döntések vagy jó döntések egy próbafolyamatban, hanem a dolgok megtörténnek, és utána mindenből lehet dolgozni.

ESZTER – Igen, ez nagyon a Péter iskolája. 

PETRA – Hogy abból dolgozz, ami van. Hogy mindent meg lehet fordítani.  

ESZTER – Ez a színházcsinálói attitűd. Hogy ha nincs fénytechnikus, akkor beállsz a fénypultba, ha eggyel kevesebb színészed van, akkor beállsz és megcsinálod. 

ANNA – Ahogy az öt év alatt ott voltatok ti és a Péterék, attól nagyon biztonságban éreztem magam. Miattatok nincs az az érzésem most sem, hogy én totálisan felsülhetek. Azt érzem, hogy nem baszhatod el teljesen az egészet egy pillanat alatt, se a karriered, se egy próbafolyamatot.

PETRA – Meg ennek az életközeliségnek a másik oldala, hogy magadból dolgozol. És hogy bízunk a folyamatban, hogy csak csinálni kell, és majd kiadja magát. 

PETRA – Mit akarnátok most megcsinálni, ha lenne rá lehetőség? De bármennyi. Ez már az a rész, hogy csörögjön a telefon.

ESZTER – Jó lenne egy táncelőadásban dolgozni. Meg amúgy bábdramaturgia, take me. 

PETRA – Szeretnék egy füvészkertben egy zene fókuszú előadást. És megcsinálni musicaleket úgy… pl. az Operaház fantomja, a zenével együtt, csak a fantom tök mást jelent. 

ANNA – Forgókat szeretnék.

PETRA –  Sok-sok robotlámpával. 

ANNA – Most olyat mondjak, amiért tényleg felhívnak majd? Írnék valami nagyszabásút, szabadtéri színpadra. Például egy új István a királyt.

PETRA – Túl sokat előadást csináltunk pincékben. De egy állami ünnepségnek én is szívesen megcsinálnám a dramaturgiáját. 

ESZTER – Augusztus 20. tűzijáték?  

PETRA – Ahelyett fényfestés. De ha nem egy ideológia, akkor mi fűzi össze.

ESZTER – Most már annyi holokauszt témájú előadásban dolgoztam, hogy hiányzik egy előadás, amiben nevetünk, és minél több jó poént lehet beleírni. 

ANNA – Szívesen dolgoznék egy performanszon, amiről nem lehet eldönteni, hogy az a valóság vagy sem. Olyan hatásokat használni, amik véletlennek tűnnek. 

PETRA – Mondunk olyat is, amin tényleg dolgozunk? 

ANNA – Most csináljuk majd a Radical Relaxet, Tarnóczi Jakabbal a Katonában.

ESZTER – Halál kilovagolt Perzsiából a Katonában. 

PETRA – Most lesz Szilvay Mátéval bemutatónk a Trafóban. Rakéták, szintik, istenek.

ANNA – Aztán Siflis Annával Egerben egy bábelőadást. És épp technikai akadályokat hárítok el, hogy tudjuk újra játszani a diplomamunkám, az Ilja prófétát.

PETRA – Perecz Sárával a második közösen írt rövidfilmünk forog mindjárt. 

ESZTER – Nekem januárban Cseri Hannával lesz egy bemutatóm a Vojtina Bábszínházban, illetve dolgozom egy bábszínházi adaptáción Nagy Regi bábrendező hallgatóval is.

ANNA – Egy néptáncos barátommal, Szabó Zsomborral elkezdtünk előkészíteni egy táncház-színházi előadást. Sziládi Szabolcs zenész-díszlettervezővel pedig egy új vígjáték megírásán dolgozunk. 

PETRA – O. Horváth Sárival két saját drámáján fogunk dolgozni tavasszal.
ESZTER – Én Sipos Lászlóval fogok még dolgozni Celldömölkön egy francia kortárs drámán.

PETRA –  Valami rejtett skill?

ANNA – Tudok valamennyire filmet vágni. 

ESZTER – Bollywoodi film feliratokat fordítok és időzítek. 

ANNA – Kurvajó koktélokat csinálok. 

PETRA – Tudok költségvetést írni. 

ESZTER – Hat évig szerveztem gyerektábort.

ANNA – Azt hiszem, jól érzek meg emberi helyzeteket, például hogy mi történik egy próbán az ott lévők között. 

ESZTER – Ja és most egész jó képeket lőttem rólatok a sötétben.

ANNA –  7-es lábam van, tudok kölcsönadni színésznőknek cipőket. 

PETRA – Papíron ugye mindannyian német rendezők is vagyunk, hiszen van rendező BA diplománk.

ESZTER – A napokban mondta valaki és nagyon jólesett és szerintem mindannyiunkra igaz: hogy nagyon ritka, hogy valaki közösségben gondolkozik. Hogy szempont, hogy a közösség hogy van együtt, és hogy tud fejlődni. És ez dramaturgként szerintem tök nagy skill. 

(Fotó: Todoroff Lázár)