Tovább gyűrűzik a Kossuth-díjak odaítéléséről kirobbant vita. Az Indexen most Kukorelly Endre reagál Mezey Katalin véleménycikkére, amelyben a Kossuth-díjas író, költő végtelenül sértőnek és rosszhiszeműnek tartja Kukorelly állításait, és azt kéri tőle: vonja vissza rágalmait, kérjen elnézést.

Kukorelly Endre újabb levelében úgy fogalmaz:

„Kedves Kati – ha megengeded –, gondolhatod, szoktam ironizálni, most nem teszem. Őszintén mondom, fotódra pillantva és leveledet olvasva megfájdult a szívem! Véleményemet erről az egész rémségtől, díjazás, inkorrektség és/vagy szakmaiatlanság, természetesen fönntartom (az önkritika utoljára akkor dívott, amikor én még csak ordítottam és toporzékoltam, Juhász Ferenc és Nagy László pedig szövővőként dolgozott a bányában), de távol álljon a személyeskedés. Viszont, fájdalom, annál, amiket mondandó voltam, súlyosabbnak, egyenesen riasztónak látom a helyzetet. Nem szívesen fokoznám, igazán unom már; persze ha folytatjátok, az más, akkor nyilván »fokozom«, csak nincs hozzá kedvem. Írod, számomra »mentális haszna volt« ennek a purparlénak; hát, Téged idézve, örülök, hogy nem áll távol Tőled sem az irónia. Nem-nem, nagyon nem volt haszna, triviális, hogy ilyen helyzetekből az ember nem tud nem orrba verten kijönni. Gondolod, ha ez bármi haszonnal járna, csak »’sokévi hallgatás után« mondtam volna el a véleményem? Nem gondolod, hogy sokan, akik nekem irkálnak, azért nem teszik nyilvánosan, mert ők még bíznak – mit tudom én, mibe? Meg kell-e ismételnem, hogy magam nem pályázom díjakra? Und aber, létezik ember, akinek hasznos, ha »sok jeles« vagy jelöletlen kollégáját bántja?

IGEN, KATI, BOCSÁSS MEG, HOGY MEGISMÉTLEM, TE SÉRTETT EMBER VAGY, ÉS EZT RAJTAD KÍVÜL SENKI SEM TUDJA JOBBAN

A(z ilyen fokú) sértettség pedig elfogulttá és bosszúállóvá teszi az ember. Amit amúgy magamtól tudok, magamról veszem, lévén magam is sok mindenben vérig vagyok sértve, és mutass valakit ebben az univerzumban, akit a sértettség soha nem tett ilyenné. Ezért vagyok különösen empatikus, ahogy előbbi levelemben is említettem. Az imént írtam amúgy annak az általam művészetéért igen tisztelt férfiúnak, kollégádnak a Bizottságban, hogy erősítse meg vagy cáfolja, amit az irodájában mondott nekem 2021. február 22-én, hétfőn, du. 1 és 3 között (lám, mire rossz a naplóírás): hogy tehát egymás javaslatait természetesen akceptáljátok, abba nem szóltok bele.” – fogalmaz Kukorelly.

Azt is hozzáteszi: „Ami a díjazottakat illeti: állítottam, hogy tehát »szinte kizárólag a kliensek kaptak«. Most – uhh, kegyetlen munka – végigmentem a névsoron; oké, nem kliensek a kollégák, hanem – közeliek. Ami korántsem értékkategória, közülük néhányan (konkrétan pl. Szőcs, Király) megérdemlik, ám egy nevet említs magadon kívül (2015), akire ez nem vonatkozik! Senki a fennálló kurzussal nem szimpatizálók közül! Ez több mint bűn. Ez hiba, ahogy Antoine de Boulay gróf mondotta volt Enghien hercege kivégzésekor.”