A Kossuth-díjas Kulka Jánosról, a Nemzet Színészéről jelent meg a napokban Gyárfás Dorka tollából könyv, ennek apropóján adott interjút a Nők Lapjának.  

„Három-négy éve egyszer már megkeresett egy kiadó, bocsánatot kértem, és nemet mondtam. Aztán felhívott Király Levente a Corvinától. Nem ismertem. Kedves ember, egy órát beszéltünk, vázolta, hogy a könyv ma játszódna, és egy újságíró írná. Javasolt neveket… Aztán egyszer csak álmomból felriadva azt mondtam: Gyárfás Dorka! (…) A könyv végén van egy záró interjú. Amikor készült, depressziós voltam nagyon, de közben megjött a kedvem még ahhoz is. Dorka kicsit erőszakos, de nem baj” – mesélte a lapnak Kulka János, aki hozzátette, szereti, ha valaki befejezi a mondatot helyette.

A kérdésre, szerinte többen megértik-e általada sztrókot egy kicsit jobban, a Nemzet Színésze úgy fogalmazott:
„Nem! Félnek. A Kulka sztrókos. Nem tudnak vele mit kezdeni. Félnek, ösztönösen távolodnak. (…) Ötvenezer ember kap sztrókot évente. Fiatalok, középkorúak. Titkolják.”

Sokszor szerepel a könyvben, hogy szégyellu magát. A felvetésre, miszerint ezt kívülről nehéz érteni, azt felelte: „Nagyon szégyellem magam. Elbújok az emberek elől. Legszívesebben otthon lennék a kutyámmal. Tényleg.”

Mégis visszatért a színpadra, ráadásul egy monodrámában, amelyben a hangját egy tizennyolc évvel ezelőtt felmondott hangoskönyvből halljuk: „Igen. A fele imádja, a fele nem. Furcsa. Figyelnek, az biztos, érzem a figyelmüket. És nem lehet rá jegyet kapni. (…) Nagyon jó hely a Jurányi, fiatalok próbálnak, közösségi hely, nem ismerek senkit. (…) Jó helyszín, kedvesek az emberek.”

Arról is beszélt, legbelül mit változtatott meg benne a legjobban a sztrók:
„Megnyugodtam. Mindig nagyon féltem, szorongtam. Hisztis voltam, megmondóember. Állandóan dolgoztam. (…) Állandóan hajtottam magam. Nyughatatlan voltam. Utáltam, ha nem volt dolgom. Vágytam rá, hogy színész legyek, hogy lássanak. Hogy emberek vegyenek körül.”

Azt is hozzátette: „Rövid az élet (énekli)… Ötvennyolc éves voltam, amikor megtörtént, az első év, mint egy pillanat, úgy elrepült. Nem értem az egészet, tényleg, nyolc éve sztrókot kaptam, fiatalon, szörnyű! Most meg TikTok, social media… Csodálkozom.”

A könyvben nyíltan beszél olyan tabukról, mint például a pénz, de bevallja azt is, hogy utálta a Szomszédokat: „Igazat mondtam. Kimondtam. Már nem kell félnem a következményektől. Nincs vesztenivalóm.”

Arról szólva, van-e valami jó oldala annak, hogy ez történt vele, úgy vélekedett:
„Nincs. De tényleg nem szorongok annyit. Talán ez. Eltűntek az emberek, furcsállom. (…)
Régebben is egyedül voltam. Tanultam a szövegemet, próbáltam, játszottam minden este. Eltűntek a környezetemből a színészek. De szeretem nagyon. Így jó, tényleg. Zavarban vannak az emberek körülöttem.”

A teljes interjú a NŐK LAPJÁBAN olvasható.
Nők Lapja 2024.11.06 – 10,11,12. oldal