A berlini Maxim Gorkij Színházban öt éve játszák a Mefisztóland című előadást Dömötör András rendezésében, most bemutatja a Katona József Színház is a társulatra átdolgozott szöveggel és szerepekkel. Ennek kapcsán kérdeztük Tasnádi Bencét és Mészáros Bélát. Zeck Julianna interjúja.
Miben más a ti előadásotok, mint a berlini?
Mészáros Béla: Nem tudom milyen volt a berlini előadás, mi megkaptuk ezt a szöveget és elkezdtünk rajta dolgozni.
Nyilván teljesen más egy német néző, mint egy magyar, más áthallások vannak, más a viszonyulása a színházhoz, a politikához, a kultúrához, az élethez, mindenhez. Emiatt gondolom egy pár dolgot át kellett írni benne. Sok olyan oldalát fedeztem fel a szerepemnek, ami visszautal a főiskolás koromra, például a Dömötör Andrissal való kapcsolatomra, ő ugyanis osztálytársam volt az SZFE-n. Van egy-két hasonlóság a szerep és köztem, például a színházi munkához, a hithez való viszonyulásunkat tekintve.
Tasnádi Bence: Sokmindennek, ami az előadásban történik, valós eredete van. Első olvasáskor egyértelmű volt, hogy Andrisék alaposan ismerik a színészeket, eszerint alakítgatták a szerepeket. Nagyon passzol Máté Gáborhoz, Fullajtár Andihoz, Bán Jánoshoz is, amit játszik. Dömötör Andris nem először dolgozik a Katona csapatával, senki nem kényszerül olyan szerepbe, ami ne állna jól neki.
Kérlek mondjátok el miről szól az előadás.
TB: Szabó István Mephisto című filmjét vették alapul az írók, ebből bomlik ki a történet. Adott egy politikai értelemben zűrös időszak, kísért a háború, egy művészszínház élén igazgatóváltás zajlik, miközben a társulat éppen a Mephisto című darabot próbálja. Az előadás azt vizsgálja, hogyan hat az igazgatóság cseréje és az ezzel együtt járó szemléletváltás az ott dolgozók életére. Van, aki elszerződik, egyeseket kirúgnak, de van, aki ott marad, mert mindig is arra várt, hogy ez a változás bekövetkezzen. Különböző ízlések szállnak harcba egymással.
MB: Sorsokat követhetünk végig jelenetről-jelenetre és különféle reakciókat ismerhetünk meg az adott szituációra. Ugyanis az igazgatóváltással új próbafolyamat és egy másik élet kezdődik a társulaton belül.
Mennyire színház a színházban ez az előadás? Hogy tud befogadható lenni a nézők számára?
MB: Abszolút benne van színház a színházban helyzet; színpadi próbák, a színészek működése és kommunikációja egy próbahelyzetben, és annak felmutatása, hogyan tudják folytatni a mindennapi életüket egy új igazgató jelenlétében. Például van egy jelenet, amiben a néző azt nézi, hogyan játszunk a darabbéli nézőknek, szinte háttal vagyunk végig, csak a takarásból mozgunk ki-be, így a nézők beláthatnak a kulisszák mögé. Ez szerintem érthető és élvezetes is egyben.
TB: Bizonyos szakkifejezések talán feszegetni fogják az érthetőség határait. Nyílt próbán kiderült, hogy a nézőknek nincs ahhoz közük, amikor az egyik jelenetben a színész azzal ugratja a társát, hogy “na viríts egy páros gesztust”. Színészként tudjuk, milyen szánalmassá válunk, amikor tanácstalanságunkban egyszerre lóbáljuk a karjainkat a színpadon. Mégiscsak a szakmáról szól ez az előadás.
Ha egy szakmabeli beül az előadásra, kap olyan szituációkat, benyomásokat, érzeteket, gondolatokat, ami az ő számára érdekes lehet?
TB: Igen, egy szakmabeli számára kulináris élmény lehet. Számtalan “színház a színházban” pillanatot tartogat a darab, a pálya legtöbb dilemmájával, kínjával és szépségével szembesülhetünk közben, szürreális helyzeteken keresztül. Persze az kevés, ha csak a szakmának tetszik, mert ha rajtuk múlik, akkor nagyon hamar kiürül a nézőtér.
Stuber Andrea a berlini Mephistolandről írt kritikájában említi, hogy az igazgató felszenteli a színházat, ez igen áthallásos, hiszen ez történt a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Gondolkodtatok azon, mi lenne, ha egy ilyen igazgatóváltás történne a Katonában? Hogyan reagálnátok? Mi az amivel meg tudnátok alkudni, és mi az, amire azt mondanátok, hogy nem?
MB: Ha egy ilyen ember jönne, mint aki a darabban van, azzal nem tudnék együtt dolgozni. Nem tud semmilyen értékes dolgot és instrukciót mondani a próbán, csak simogatja a színészek hátát, és annyit mond: ez szuper, ez jó. Ha csak a szakmai oldalát nézzük unalmas, nem nevel sem engem, sem a nézőket semmire, így szerintem nincs értelme színházat csinálni. Erre azt mondanám, hogy nem. Nem lenne kihívás, nem érdekelne, mert igénytelenség és szakmaiatlanság van mögötte. A politikai színházból meg az odamondásból személy szerint egy picit kevesebbet igényelnék.
TB: A politikai színházat, meg az odamondást én sem kedvelem, ha nagyon direkt. Szívesebben vennék részt olyan előadásokban, amit tudok ajánlani a rokonságnak vagy szélesebb köröknek is, és nem kell azon gondolkodnom, vajon inzultálja-e az előadás a vendégeimet.
Számodra mi lenne a megalkuvás, mire mondanád azt, hogy elég?
TB: Van egy határozott ízlésem, és ha nem hagynak ennek mentén érvényesülni, dolgozni, akkor meghasonulok. Ez esetben valószínűleg eljönnék a közegből, ami nem enged a művészi igényeimnek megfelelően kibontakozni.
Mit értsek ez alatt, tudsz erre példát mondani?
TB: Ha átbillenne a mérleg, és politikai vagy társadalmi kérdéseket boncolgató előadások helyett pusztán szórakoztató előadásokat, bulvárarabokat vinnénk színpadra, és egyfajta ájtatos, önmagunkat ünneplő színházi ízlés válna uralkodóvá, azt nem érezném önazonosnak, akkor felállnék.
MB: Szerintem innen mindenki elmenne, ha egy ilyen radikális változás bekövetkezne. Valószínűleg teljesen új társulat alakulna itt.
TB: Óvatosan mondom, de bizonyos szempontból még kíváncsi is lennék egy ilyen krízisre, érdekelne, mihez kezdenék, hogyha ez a masszívan összekovácsolódott alkotóközösség, mint a Katona – amely immár az én identitásom részét is képezi -, feloszlana. Vajon az a tudás, amit az évek során összeszedtem, mit érne egy másik színház deszkáin, egy másik nézői bázis előtt?
Dolgoztok más színházakban is?
MB: Igen, én a Jurányiban játszom két darabban, a Belvárosi Színházban egy Katonával közös produkcióban, és a Karinthy Színházban.
TB: Nekem is vannak máshol előadásaim, de azok nem esnek távol a Katonától művészi értelemben.
Kellett bármikor megalkudnotok a pályátok során? Volt olyan, amikor fel kellett állni?
TB: Kicsiben sűrűn előfordul, mert végső soron a rendezőnek van utolsó szava mindenben, és megesik, hogy nem értünk egyet azzal, amit szeretne, de aztán mégis kénytelenek vagyunk kipróbálni és azt csinálni, amit mond. De olyan, hogy az elveinket totálisan fel kellett volna adnunk, itt a Katonában, nem történt.
MB: A Katonában velem sem történt olyan, amikor meg kellett volna alkudnom, de a külsős munkáimat tekintve sem jött még el ez a pont.
TB: Többnyire megúsztam vagy kikerültem ezeket a szituációkat. Van egy belső mércém, amely szerint meghúzom a határt, hogy mi fér bele, és mi nem.
Hogyan reagál az általatok játszott szerep az igazgatóváltásra?
TB: Én egy radikális, progresszív rendezőjét játszom ennek a fiktív társulatnak, aki meglehetősen provokatív előadásokat hoz létre, önmagára prófétaként hivatkozik, de amellett, hogy humanistának vallja magát, a színészeivel, beosztottjaival arrogáns, lekezelő stílusban kommunikál. A fonákját is igyekszünk megvillantani egyes viselkedésmintáknak. Képes lenne meghalni azért, hogy igaza legyen, az igazságtalanság annyira feltüzeli, hogy egy színházi próbát a káoszba vezényel, ő pedig gerincsérvvel kórházba kerül. Betegsége kialakulásának okát a világ kedvezőtlen változásaival magyarázza.
MB: Van hasonlóság a szerepem és köztem, például a színház szeretete, hogy teljes mértékben csapatjátékos. Én is próbálok úgy jelen lenni, hogy szeressenek velem dolgozni a kollégáim, és mindent megteszek azért, hogy jobb legyen a darab és a szerepem, ebben hasonlítunk. Egyébként szerepem szerint megalkuvó típus vagyok, aki inkább marad és megpróbál beilleszkedni a másik csapatba. Nem olyan kvalitású színész, aki a hátán vitte volna az előző színházat, egy jófajta munkás a többiekhez képest. Sokszor nem mer önmaga lenni, nem mer nemet mondani másoknak, részben emiatt szakmailag is megtörik. Elég fájdalmas.
TB: Azt járja körül az előadás, mennyire érdemes, vagy kell egy színésznek politikai értelemben állást foglalni.
Szerintetek mennyire kell? Követitek az eseményeket?
TB: Igyekszem tájékozódni, képben lenni az aktuális hírekkel, közéleti eseményekkel, de politikai porondra nem merészkednék. Az a benyomásom, hogy aki erre a területre téved, egyre kevésbé képes megmaradni művésznek, inkább politikussá válik, fölzabálja őt a közeg, elhalványul a művészi egyénisége, ami alapján megítélhetném.
MB: Nagyjából tisztában vagyok a dolgokkal, de őszintén sajnálom, hogy mostanában úgy kell beszélgetnünk a kultúrpolitikáról, hogy ez a szakma teljesen kettészakadt, sokan gyűlölik egymást, utálat és harag van.
TB: Én ezt nem tapasztalom. Nem lehet, hogy azzal is előidézzük ezt, hogy így beszélünk róla? Ha elmegyek a Pesti Magyar Színházba, Szegedre vagy a József Attila Színházba, nem azt látom, hogy amikor két kolléga találkozik a folyosón, ne tudna mosolyogva egymásra köszönni és váltani öt mondatot arról, hogy mi van a másikkal. Egész mást üzen a média, mint ami a valóságban van.
MB: Mindig kicsit félve mondom, amikor ilyen kérdéseket tesznek fel, hogy én nem a politikai nézetei alapján szeretném megítélni az embereket. De ez egy másik beszélgetés témája. Mindenesetre vannak olyan pontok persze, amik nagyon fájtak, fájnak. Ilyen az SZFE ügy, vagy amikor hazugságokat állítanak a Katonáról.
Felszabadító játszani ebben az előadásban? Az elhangzottak alapján úgy érzem, van benne bőven humor is.
MB: Igen, iszonyú humoros. Szeretem a jeleneteimet, keresem a szerep igazságát, élvezem nagyon.
TB: Tele van ördögi, pikáns mozzanatokkal, nekem is ínyemre van.
MB: A szöveg iszonyatosan jó. Dömötör András, Benedek Albert és Laboda Kornél közös szövege.
TB: Nem finomkodik a szöveg, egyszerre költői és közönséges. Bízom benne, hogy a nézők is legalább annyi örömüket lelik majd benne, mint mi, alkotók!
Szerző: ZECK JULIANNA
Mefisztóland
Írta: Laboda Kornél-Benedek Albert – Dömötör András
Bemutató: 2024. április 27., Katona
Rendező: Dömötör András
Jegyet itt tudnak váltani.