Újraválasztásával negyedik ciklusát kezdi meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház direktoraként Cseke Péter februárban. A Kossuth-díjas színész-rendező továbbra is az elmúlt tizenöt évben felépített szellemben kívánja igazgatni a teátrumot.

A korábbi színházvezetők névsorából kiemelkedik Radó Vilmos neve, aki 15 éven át igazgatta a kecskeméti teátrumot. Ön a negyedik ciklus megkezdésével rekorderré lép elő: az első igazgató lesz a kecskeméti színház történelmében, aki ennyi időt tölt az intézmény első embereként. Újabb öt év, újabb tervek, vagy megy minden a már kialakult rend szerint?
Nagy megtiszteltetés, hogy a városvezetés újra, és immáron negyedszerre szavazott nekem bizalmat. Véleményem szerint ez köszönhető az elmúlt tizenöt év kőkemény munkájának, valamint annak a csodálatos társulatnak, amelynek a vezetője vagyok, és itt nem csupán a színészekre, alkotókra gondolok, hanem minden háttérben dolgozó kollégára és a vezetőség tagjaira. Úgy érzem, egy olyan csapat élén állok, amelyben minden és mindenki a helyén van. Biztos vagyok benne, hogy ezt a közönségünk is érzi. A küldetésünk, amelyet ezekkel a csodálatos kollégákkal és barátokkal szeretnénk most végrehajtani, hogy helyt álljunk a kialakult újabb nehéz helyzetben. Bízom benne, hogy mihamarabb túlleszünk ezen és tovább folytatódhat a szárnyalás, amelyet együtt elkezdtünk. 

2008-ban került a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház élére, időről időre azonban sokat változik a világ, tizenöt év alatt különösen. Igaz ez a színházról alkotott felfogására, célkitűzéseire is?
Alapvetően nem változott a színházzal kapcsolatos ideám, a mai napig úgy gondolom, hogy itt Kecskeméten a népszínházi vonalat érdemes erősítenünk. Igazgatói pályám elején megfogalmaztam magamban, milyennek kell lennie egy jó színháznak: “olyannak, mint egy könyvtárnak”. Ennek megfelelően szerettem volna elérni, hogy bárki, aki betér hozzánk, találjon kedvére valót. Nem véletlenül játszunk ma már a klasszikusok mellett ifjúsági előadásokat, operát, kortárs előadásokat is. Az a jó, ha a közönség kedvére válogathat, és nálunk ezt szerencsére teszi is; nagy szeretettel jár hozzánk a Kecskemét és környéki publikum, de van jelentős számú bérletesünk a közeli megyékből is.

A két évvel ezelőtt elnyert nemzeti minősítéssel a szakma is elismerte a kecskeméti teátrum kiválóságát. Nagyot fordult ekkor a világ?
Ez egy óriási kitüntetés számunkra, lényegében azt jelenti, hogy a legjobbak közé kerültünk. A Kecskeméti Nemzeti Színház egy elismerten nagyszerű színházi műhely, és ezt a minősítéssel valóban megerősítette a kulturális vezetés. Innentől kezdve még nagyobb lett a felelősségünk. Az operát a kezdetektől szerettem volna állandósítani, de eleinte lassú íven haladt az elképzelés: kezdetben gyerekeknek játszottunk operameséket, később azonban – amikor már elérkezettnek láttam az időt – hagytuk kiteljesedni a műfajt és megmutattuk, milyen sokszínű a társulatunk, akik között többen is képesek arra, hogy egyik este drámai főszerepben, másnap pedig operaáriával álljanak a színpadra. A zenés műfaj az évek alatt utat tört magának, és bár mindig is létezett Kecskeméten, mostanra elmondhatom, hogy az operett mellett az opera és a musical műfajával is sikerült megismertetni és megszerettetni a közönségünket. Utóbbi szintén célom volt már akkor, amikor ide kerültem, jobban pedig nem is kezdődhetett volna el 2010-ben ez a történet, mint a tizenkilencedik század egyik leghíresebb irodalmi alkotásával, a Nyomorultakkal. 

A musicalbemutatók mára meghatározó pillérei a Kecskeméti Nemzeti Színháznak. Minek köszönhető ez?
A musical önmagában is egy fantasztikus műfaj, de mi rengeteget köszönhetünk Szente Vajknak és színházunk zenei vezetőjének, Károly Katinak, aki kiváló ízléssel, elképesztő odaadással és kreativitással vesz részt a kezdetek óta a színházi munkában karmestereinkkel, illetve a nemzetivé válásunkkor kiteljesedett zenei tagozatunkkal együtt. Az előadásaink mára szuperprodukciókká váltak, sikerült bevonzanunk egy egészen más szemléletű közönséget, ráadásul még rajongótáborok is kialakultak! 

A színház főrendezője, Szente Vajk ma Magyarország egyik legmeghatározóbb rendezője, aki elsősorban éppen a musicalekben brillírozik. Mit ad az ő jelenléte a Kecskeméti Nemzeti Színháznak?
Szente Vajk azelőtt is többször rendezett már nálunk, két évvel ezelőtt lett a színház főrendezője. Mindig is kedveltem az ő színházlátását, alázatát, úgy gondolom, szakmailag kifejezetten egy hullámhosszon vagyunk. Vajk egy különleges fiatalember, aki amellett, hogy nagyszerű színész, író és rendező, kiválóan érti a musical műfaját, de éppígy remekel a prózai műfajban is, ezt láthattuk például tavaly a Rómeó és Júliánál is.

A vezetőségben helyet foglalók körében is történtek változások az évek alatt, mostanra azonban szilárdabbnak tűnik ez az egység, mint valaha. Mennyire beszélnek egy nyelvet a döntéshozók? 
Pataki András művészeti vezető, Szente Vajk főrendező, Sipos Imre prózai tagozatvezető, Galambos Attila irodalmi vezető, és én, számos alkalommal beszélgetünk, tervezünk és álmodozunk a színházat érintő dolgokról, elsősorban természetesen mindig a következő évad programjáról. Remekül értjük és kiegészítjük egymást. Mindannyian fontosnak tartjuk a műfaji sokszínűséget, és mivel nem csupán a vezetőség, de a társulat is nagyszerű, – véleményem szerint Magyarország egyik legkiválóbbja – a végeredmény minden alkalommal felülmúlja az elképzeléseinket. 

Hogyan élte és éli meg a társulat az elmúlt évek nehézségeit, illetve a jelenleg körülöttünk kialakult helyzetet?
Nem csupán a kultúra és a színház került nehéz helyzetbe, hanem egész országunk, világunk. Alkalmazkodnunk kell, ahogyan kellett többször az utóbbi időben. Úgy gondolom, eddig is megugrottuk az akadályokat, éppen ezért bízom benne, hogy ez most is sikerülni fog. Az első lépcsőfok az volt, hogy kitaláljuk, a jelenlegi helyzetben miképp tudunk spórolni anélkül, hogy a társulatunk vagy a közönségünk sérülne. Véleményem szerint sikerült megtalálnunk a legkisebb rosszat: három előadást az idei helyett a jövő évadban mutatunk be, januárra pedig bezárjuk játszóhelyeink kapuit. Mindezt úgy tesszük, hogy a bérletben meghirdetett előadásszám nem csökken, a műfaji sokszínűség megmarad, a szilveszteri bemutatót megtartjuk, az évad pedig februártól a szokott menetrendben működik tovább.

A kultúra ugyanakkor könnyen sérül az ilyen vészterhes időkben. Vigaszt nyújthat a színház?
Technikai értelemben meg lehet lenni színház nélkül, de a kérdés az: érdemes-e? Véleményem szerint kultúra, lelki és szellemi táplálék nélkül nem. Biztos vagyok benne, hogy ezt a kulturális kormányzat is átlátja, és megteremti azokat a lehetőségeket, amelyekkel a kultúra sértetlenül fenn tud maradni. Azt remélem, hogy már nem kell sokáig várnunk rá, hogy a Kecskeméti Nemzeti Színház – legyőzve a nehéz időszakot – újra fényesen csillogjon.

Szerző: Morva Daniella / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház