Kútvölgyi Erzsébet: „Szóljon a zene, és én táncolok!”
2020. november 16., hétfő 09:05
A Rózsavölgyi Szalonban próbálja Zalán Tibor El kell mondanom… című darabjának anyaszerepét. A napokban lett 70 éves. Kútvölgyi Erzsébetet a Kultúra.hu kérdezte.
A teljes interjút ITT érheti el.
Arról szólva, hogy egy kíméletlen, despota nőt játszik, úgy fogalmazott: “Amikor azt mondja, hogy a szüleim, a családom, mind gázkamrában végezték, erre lehet-e mondani bármit? Ő maga is megfejti: „lehet, hogy ez az idegeimben van benne, olyan mélyen, mint a fogfájás”. Az is lehet, hogy kódolva van bennünk a félelem, a bűntudat, a bujkálás, amit azok okoztak, akik elkövették ellenünk mindezt – mondja. Miközben despota, megpróbálja megérteni, hogy miért történt mindez, és miért épp’ velük. Döbbenetesen szép darab. Fájdalmas látni, hogy ezek a traumák mennyire megnyomorítják a következő generációk életét is. (…) Ebben a darabban az anya nem azt mondja, hogy ne vegyél el más vallású lányt, hanem annyit mond: egy rendes lány kell neked, s ebben minden benne van.”
Arról szólva, miként lelt rá a színpadon a saját karakterére, kifejtette: “Azt még mindig keresem! Nincs nekem karakterem. Görbe lábaim vannak, göcsörtös orrom, azt mondják, hogy a hangom nem kellemetlen… De hála a Jóistennek, annyiféle szerepet játszottam a gonosz boszorkánytól Maria Callasig, hogy nehéz volna megmondani, hol is van az én karakterem. Hozzáteszem: nem is találhattam volna meg, mert ahhoz keresnem, kezdeményeznem kellett volna. De nálam mindig mások léptek, és láttak meg bennem valamit. Ha a jelenlegi szerepeimet nézem is nagyon széles a paletta a Tamáska Máriáról szóló monodrámától az El kell mondanom… anyaszerepéig.”
“Ha egyszer én találok ki magamnak valamit a Házi Színpadra, akkor szteppelni fogok este fél nyolctól fél kilencig. Szóljon a zene, és én táncolok! De mivel most töltöm be a hetvenet, attól tartok, ezt már a hátam mögé dobhatom, mint csodálatos, beteljesületlen vágyat. Azért akadtak ötleteim. Darvas Ivánnal álltunk a takarásban, míg a nagyszínpadon hömpölygött egy Csehov-dráma. Visszafogottan, halkan sutyorogtunk, tudtuk, hogy még három-négy oldal hátravan a végszóig, de az arra már nem elég, hogy visszamenjünk az öltözőbe. Odaszóltam Darvas Ivánnak, hogy „te, ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy feketére maszkolva, fehér női szmokingban, cilinderrel bemenjek, és azt mondjam a színpad közepén: Brodwaaaay, majd ki a másik oldalon. Kíváncsi lennék, mi a lótúrót mondanának: hogy ennek a Horvainak micsoda ötletei vannak?!” Erre Iván rám nézett – még bőven volt másfél oldal a végszóig –, és azt mondta: kifizetem!” – mesélte Kútvölgyi Erzsébet.