Kétszáz éve, 1823. január 20-án született Madách Imre, Az ember tragédiája című dráma szerzője.
Vagyonos középnemesi családban született a felvidéki Alsósztregován (ma: Dolná Strehová, Szlovákia). Korábbi lexikonokban és forrásokban január 21. szerepel születése napjaként, de a későbbi kutatások megállapították, hogy az a dátum a keresztelésének napját jelöli. Nagyapja a Martinovics-per vádlottjainak védője, korán elhunyt apja vezető közéleti személyiség volt Nógrád megyében. A kiskorától tüdőbajjal, köszvénnyel és szívbetegséggel küszködő Madáchot és négy testvérét szigorú és kemény akaratú édesanyja egyedül nevelte.
Tanulmányait többnyire magánúton végezte, s mikor 1837-ben a váci piaristáknál érettségizett, már több nyelven beszélt, tájékozott volt a klasszikus és modern irodalomban.
A pesti egyetemen bölcsészetet, majd jogot hallgatott, az ügyvédi vizsgát 1842-ben tette le. Egyetemi évei alatt szeretett bele barátja, Lónyay Menyhért húgába, Etelkába, a reménytelen szerelmet megéneklő Lant-virágok című verskötet 1840-ben anyja pénzén jelent meg. A Pesten töltött idő alatt festett, zenélni tanult, s több írása megjelent a Vörösmarty Mihály szerkesztette Athenaeumban.
Madách már 1840-től joggyakornok volt Nógrád megyében, Sréter János másodalispán mellett. 1843-ban a vármegye másodjegyzője, 1844-től táblabíró, 1846-tól élelmezési főbiztos volt, a tisztségről két év múlva betegeskedései miatt lemondott. Az 1840-es években verseket, drámákat (Commodus, Csak tréfa, Csák végnapjai, Férfi és nő, Mária királynő, Nápolyi Endre) és elbeszéléseket (Ecce homo, Hétköznapi történet, Krónika két pénzdarab sorsáról) írt – ezek pesszimizmussal teli, kiforratlan művek. 1845-ben anyja és barátai tiltakozása ellenére elvette Fráter Erzsébetet, Fráter Pál alispán unokahúgát, akivel a csesztvei családi kastély magányába visszahúzódva hat boldog évet töltött, ekkor született Vadrózsák című dalciklusa.
1848 júliusában jelentkezett a nemzetőrségbe, de a harcokban szívbaja miatt nem tudott részt venni. A szabadságharc bukása után menekülőket bújtatott, 1852-ben Kossuth halálra ítélt személyi titkárának, Rákóczy Jánosnak nyújtott menedéket.
A hatóságok abban az évben szabadságharcosok rejtegetése miatt letartóztatták, s Pozsonyban, majd a pesti Újépületben egy évet töltött vizsgálati fogságban.
1853-ban a bizonyítékok elégtelensége miatt szabadon bocsátották, de ekkorra házassága megromlott, ezért feleségétől 1854-ben elvált, s három gyermekével anyjához költözött Sztregovára. Az önkényuralom átmeneti enyhülése idején visszatért a közéletbe, 1861-ben a balassagyarmati kerület országgyűlési képviselőjének választották meg.
Házasságának kudarca elmélyítette pesszimizmusát, 1859-ben írta meg a Bach-rendszert kigúnyoló A civilizátor című szatíráját.
1860-ban fejezte be Mózes című drámáját, amely biblikus példázatban keres választ a szabadságharc bukását követő időszak kérdéseire. Fő műve, Az ember tragédiájaírásába több előzetes változat után 1859. február 17-én kezdett, a munkát 1860. március 20-án fejezte be. A 15 színre tagolódó, Ádám és Éva alakja köré fonódó mű az emberi lét nagy kérdéseire keres magyarázatot, nagyszabású kísérlet a történelem értelmezésére. Madách a kéziratot elküldte Arany Jánosnak, aki felismerte a dráma rendkívüli művészi értékét, de az általa itt-ott túl nyersnek érzett szöveg 4140 sorából mintegy ezret javított. A nyelvi és verselési kiigazításokat figyelembe véve a mű 1862. január 16-án látott napvilágot.
Az ember tragédiája a magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotása, eszmeiségének egyetemessége és gazdagsága sokféle értelmezési lehetőséget kínál.
Madáchot 1862-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, 1863-ban a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjai közé fogadta. A nőről, különösen aesthetikai szempontból című székfoglalóját azonban már nem tudta felolvasni, mert egészsége gyorsan hanyatlott. Mindössze 42 évesen, 1864. október 5-én szívelégtelenségben hunyt el Alsósztregován. Síremléke az ottani kastély parkjában áll.
Egykori csesztvei kúriájában 1964 óta emlékmúzeum működik, itt található Madách és Fráter Erzsébet szobra is, amelyet 2017-ben avattak fel. 1964-ben, halálának 100. évfordulóján Nógrád megye tanácsa díjat alapított, amelyet minden évben a Madách-kutatásban, örökségének ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedőknek adnak át. 1967-ben a Szlovák Irodalmi Alap (Literárny fond) hozott létre egy nevét viselő díjat.
A sokáig színpadi előadásra alkalmatlannak vélt Az ember tragédiáját csak 1883. szeptember 21-én mutatták be először a Nemzeti Színházban, Paulay Ede rendezésében.
Azóta számos magyar és külföldi teátrum tűzte műsorára, a Nemzeti Színházban több alkalommal is felújították. A Duna-parton felépített új Nemzeti Színház 2002. március 15-én Madách drámai költeményével nyílt meg.
1984-ben a Magyar Írók Szövetsége vetette fel, hogy Az ember tragédiája első színrevitele előtti tisztelgésként szeptember 21. legyen a magyar dráma ünnepe, hogy a hazai drámairodalom értékeire, azok jobb megismertetésére hívják fel a figyelmet, és ösztönzést adjanak újabb színművek létrehozására.
„Madách fő művéhez nyúlva Jankovics Marcell hihetetlenül magasra tette a mércét, hiszen tudta, a kérdés nem az lesz, hogy szép-e, jó-e, amit az asztalra tett, hanem az, van-e olyan szép és jó, mint az alapanyag, vagyis maga a dráma. És Jankovics kétségkívül nagyot alkotott, úgy is, hogy talán alázatból nem tett hozzá az egészhez ugyanannyit, mint társszerzője, Madách Imre.
A rajzfilmváltozat elsősorban kiváló illusztrációja a drámának, a történeti színek esztétizáló megközelítését erősíti, hogy erős karakterek vagy konkrét történetek helyett a képek összességükben nyernek értelmet. A sokszor stilizált hátterek éppúgy hozzátartoznak a megidézett korszak és konfliktus hangulatához, mint maguk a figurák. (…)
Az ember tragédiájának emblematikus képei nem múzeumi látogatást idéznek, hanem élővé és átélhetővé teszik Madách drámáját. A képek saját szimbólumai, illetve történetei óvatosan visszafogottak maradnak, nem telepszenek rá a műre, legtöbbször inkább a szöveg megértését segítik, és nem erőltetnek saját értelmezéseket. Ezért jelenthető ki, hogy elsősorban illusztráció az animációs film.
(…) Jankovics Marcell animációs filmjének legnagyobb szigorúsága, hogy esendőségében sem szimpatikus benne az ember, és Lucifer mindvégig szörnyszülött. A hibákat hibára halmozó emberiséget nem lehet még csak őszintén sajnálni sem, nemhogy megérteni. A pajkosság, a kedvesség, az elnéző megértés ebben a feldolgozásban nem kapott helyet, Jankovics szigorúbb Madáchnál is.
Az ember tragédiája animációs feldolgozása méltó tisztelgés tehát a magyar irodalom egyik legfontosabb műve előtt, ahogy az egyetemes művészettörténet előtt is” – írja Papp Sándor a GEO-ban.