„Az előre tudható volt, hogy itt nem egy mély lélektani drámát fogunk látni, s nem is egy hiteles történelmi vázlatot” – így ült be saját bevallása szerint L. Simon László a Most vagy soha című Petőfi-filmre szombaton.
A Nemzeti Múzeum igazgatói pozíciójából meleg idős embereket ábrázoló sajtófotók miatt kirúgott egykori fideszes államtitkár másnap egy hosszú Facebook-posztban fejtette ki a véleményét a rekordösszegű állami támogatásból elkészített mozi kapcsán – hívta fel a figyelmet a HVG,.
A film azzal a felütéssel indul, hogy „ahogy történt és ahogy történhetett volna”, és L. Simon nem értett egyet azokkal a kritikákkal, amelyek szerint ez a vállalás önellentmondás. Sőt, amellett érvel, hogy ez a „Hollywoodi recept”, amely „régóta legitim a filmes világban”.
„Összességében az a kérdés, ki milyen elvárásokkal ült be a moziba? Egy nagy történelmi pannóra számított? Egy Petőfi egész életét végigkísérő életrajzi drámára (én mondjuk szívesen megnéztem volna egy ilyen opuszt is), avagy fordulatokban bővelkedő kalandfilmre? Aki ez utóbbira készült, egyáltalán nem csalódott, főleg, ha látta a Szente Vajk által írt és rendezett vígjátékokat a Játékszínben. Szente Vajk képes arra, amire a Broadway komédiaszerzői: fordulatos cselekménnyel, váratlan történésekkel fenntartani a szórakozásra vágyó néző figyelmét. Igen, tudom, ez más világ, mint Sára Sándoré vagy Várkonyi Zoltáné, de nem lehet azt mondani, hogy illegitim lenne. S persze az is szembetűnő, hogy akik az egekbe menesztették a Kincsemet, azok most éppen azért marasztalják el a Most, vagy soha! alkotóit, amiért az előbbit dicsérték” – fogalmaz L. Simon.
„Pusztán azon érdemes vitatkozni, hogy a Most vagy soha! című filmet akciódús kalandfilmmé tevő fiktív betétek kikezdik-e a mű egészének történeti hitelességét. Volt olyan elem, ami nekem is sok volt, például Landerer nyomdájának felgyújtása, abba viszont teljesen fölösleges belekötni, hogy Petőfi nem március 14-én, hanem március 13-án írta a Nemzeti dalt. Ha szőrözni akarnánk, akkor azt is kiemelhetnénk, hogy a Nemzeti Múzeum előtt 1848-ban nem lengtek császári zászlók. Nekem is csak azért tűnt fel ez az apróság, mert kifejezetten kiváncsi voltam arra, mit kezdtek a két védett, nemzeti színű farúddal, amelyeknek a forgatás alatti lefűrészelését főigazgatóként szigorúan megtiltottam. A digitális kiretusálásuk nyilván nagyon sokba került volna, fölösleges kiadással terhelve az egyébként is drága filmet, ezért döntöttek úgy a producerek, feketék lesznek a rudak és idegen zászlók lengenek rajtuk. Ezt rajtam kívül nem sokan vehették észre, és nyilván senkit sem zavart ez az apró hiteltelenség, legfeljebb azokat a szent őrülteket, akik a hibákat gyűjtik össze egy-egy filmben, és még azt is tudják, milyen módon van befűzve a janicsár statiszta tornacipőjébe az Egri csillagok filmes változatában” – teszi hozzá.