A test lehetőségeinek határait feszegető jelenség. Balettművészi, táncpedagógusi és koreográfusi munkáját Kossuth-díjjal értékelték. Ladányi Andreát kérdezte a HVG.

Jelenleg Barcelona az otthona. Arról, hogyan éli meg a koronavírus-járvány miatt elrendelt bezártságot, Ladányi Andrea elmondta: „Irgalmatlan szellemi és fizikai fegyelemmel viselem ezt a mostani időszakot, hogy friss állapotban maradjak. Táncosként alapból is katonatiszti fegyelem jellemez. Naponta tréningezek, nyelvet és koreográfiákat tanulok a You-Tuberól. Barcelonában érzelmileg elementáris kezdeményezés indult el: esténként ötmillió ember tapsol az orvosoknak és a nővéreknek. Azt találtam ki, hogy ezalatt improvizálok, és átküldöm az egyperces performance-okat a szintén itt élő Bánki Ákos festőművésznek, aki videófestést készít hozzájuk. Mindennap kirakjuk ezeket a közösségi-média-oldalakra.”

„Nagyon figyelnünk kell egymásra, a szomszédainkra, a szociálisan nehéz helyzetű családokra. Mentálisan is súlyos következményei lehetnek a karanténnak, a gazdaságiakról ne is beszéljünk” – tette hozzá a művész, aki az évi egy-két magyarországi koreografálás mellett táncstúdióban tanít Barcelonában és Los Angelesben. 

Ő volt a koreográfusa annak a vígszínházi West Side Story-feldolgozásnak, amelyet Eszenyi Enikő rendezett. Arról, hogyan tudtak együtt dolgozni, elmondta: „Magam is szorosan irányított magatartásmintán nőttem fel, amíg nem találkoztam Jorma Uotinennel. Szájtátva néztem, hogy minden mondata azzal kezdődött, ez gyönyörű, csak itt és itt igényel változtatást. Megtanultam, hogy így is lehet kommunikálni, hogy egyenrangúak vagyunk és tiszteljük egymást. Attól fogva, ha ennek az ellenkezőjét tapasztaltam, oda nem mentem többet. A Vígszínházban nem dolgoztam a West Side Story után.” 

Székely Gábor felkérésére elvállalta a Színművészeti mozgás tanszékének vezetését. Arról mit hozott az általa bevezetett mozgásképzés, kifejtette: „Szabad kezet kaptam a mozgás tanszék felépítéséhez. Kitaláltam egy módszert, amelynek alapján tizenkétféle mozgásműfajt taníttattam szakemberekkel a tajcsitól a ritmikus néptáncon át az akrobatikáig, havi workshopokban. Őrületes sikere volt, eseménynek tartották az Ódry Színpad mozgásvizsgáit. Látok egy-két színészt, akinél mentálisan, morálisan, fizikálisan és szellemileg is beépültek az ott tanultak” – fogalmazott Ladányi Andrea. 

Annak kapcsán, hogy 19 éves kora óta vágyott a Kossuth-díjra, úgy fogalmazott: „Mindig azt gondoltam, hogy aki ezt a díjat megkapja, az a művészi pályafutása során csinált kimagaslót. Aki tehetséges, az megállíthatatlan, újabb és újabb hegyeket akar meghódítani. Én is így vagyok ezzel. Az otthoni sikerek után érdekelt, hogy szólótáncosként mennyit érek külföldön. (…) Szabadúszóként sohasem kényszerültem kompromisszumra. A munkatempóm, a teljesítményem hozta magával a különböző művészeti területeket.

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.