Jancsó Miklósról, Mészáros Mártáról, Törőcsik Mariról, régi és új SZFE-ről, egyetemfoglalásról, Gothár-botrányról, a Partizán dokumentumfilmjéről is kérdezte Ladányi Jancsó Jákob Freeszfe filmrendező hallgatót a Filmtett.ro.

A teljes interjú ITT olvasható.

Már ötévesen kamera elé állt Mészáros Márta béranyaságról szóló filmjében, A magzatban. A kérdésre, jó emlék-e, Ladányi Jancsó Jákob úgy felelt: „Álomszerű benyomásaim vannak róla. A családi házunkban forgott a film, sürgött-forgott a stáb körülöttünk, és mi, gyerekek játéknak fogtuk fel az egészet. Utána Mártának majdnem minden filmjében szerepeltem. Szereti a családtagjait berakni kisebb szerepekbe, hogy maga körül tartsa a szeretteit – és talán egy kicsit kabalából is.”

Az Oda az igazság című filmről szólva elárulta „Jancsó Miklós azt mondta, „jó fejed van, gyerek”. Tovább nem részletezte. Nagy kihívás volt, de élveztem a forgatást, mert elképesztően jó hangulatot tudott maga körül teremteni (…) humorral, és a kisugárzásával, amiből a szabadság felszabadult szeretete áradt.”

A kérdésre, milyen volt Jancsó Miklós és Mészáros Márta unokájaként felnőni, azt mondta: „Ezzel nem foglalkoztunk. Zárt közegben, Waldorf-iskolában nőttem fel, ahol a gyerekek nagy része művészcsaládból jött, és soha nem volt téma, kik a nagyszüleink – de máshol sem. Nekünk ő mindig a Miki papa volt, nem vette körül sztáraura. Egyébként is úgy volt vele, hogy hagyják őt békén a Jancsó-kultusszal. (…) A fejemben szétvált a kettő, hogy van a Miki papa, azok meg a Jancsó Miklós filmjei. Persze a filmjeit látva kíváncsibb lettem, és amikor náluk voltam, jobban figyeltem, mit gondol a világról, jobban értékeltem, hogy egy különleges aurában üldögélhetek. De csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy ki is volt a nagyapám, amikor felvettek az egyetemre. Ott éreztem meg, mekkora tisztelet övezi a szakmában.”

Arról is beszélt, miként élte meg az SZFE-ügyet filmrendező hallgatóként: „Borzalmas intrikák, megkoreografált diákellenállás, közös éneklés, tánc – tényleg olyan volt az egyetemfoglalás, mint egy Jancsó-film. Ahogy Jancsó is felismerte, hogy a táncnak, az éneklésnek elementáris ereje van, ami össze tudja kovácsolni a közösséget és erőt ad neki, úgy mi is énekléssel, táncokkal, koreografált demonstrációkkal hívtuk fel magunkra a figyelmet. Megéreztük, hogy van esélyünk fellépni a hatalom ellen, ha elég erősen összetartunk. Aztán kiderült, hogy nem volt. (…) Az egyetemet elvették, és mindent, amit véghez akartak, véghezvittek. A diákság követeléseiből semmi sem teljesült. Az egyetlen reménysugár, hogy megalakult a Freeszfe, és tudjuk folytatni a munkát. De a hatalom elérte a célját.” Az, hogy a közösség együtt tudott maradni, és van terünk és lehetőségünk szabadon alkotni azokkal a tanárokkal, akikkel elkezdtük a képzést, már önmagában győzelem. Ebben az alkotóműhelyben nemcsak mi, hanem a következő generációk is politikai befolyás nélkül tudnak majd filmezni.”

Ladányi Jancsó Jákobban is egy érzelmi hullámvasút volt az egyetemfoglalás: „Emberpróbáló volt hónapokon át folyamatos készenlétben állni, okosan, óvatosan, mégis hatásosan reagálni a hatalomátvételi stratégiákra, amikkel a bőséges anyagi és egyéb erőforrással rendelkező, dörzsölt emberek támadtak minket. Volt egy hosszú és összehangolt támadás a kormánymédia és a kuratóriumi tagok részéről, aztán bejött a képbe Szarka Gábor, aki próbált mindig valahogy kizökkenteni minket: kikapcsoltatta az áramot, az internetet, bezáratta az Ódryt. Az volt a legnehezebb, amikor az egyetem dolgozóit zsarolta meg és próbálta ellenünk fordítani azzal, hogy elveszítik a munkájukat, ha nem tesznek meg bizonyos dolgokat. Ez szült egy belső feszültséget, de igyekeztünk minél békésebben és empatikusan megoldani a problémát. Minden terembe 24 órás őrséget állítottunk, mert amíg bent voltunk, nem zárhatták be a termeket, de ez is iszonyatos energiákat emésztett fel.”

Azt nyilatkozta, a Freeszfe sok szempontból jobb, mint a régi SzFE, mert „képes volt kitörni a régi egyetem hibáiból és csontosodásaiból”: „Csak egy évet töltöttem el a régi rendszerben, és akkor is új helyzetben voltunk, mert az első félév után kirúgták az osztályfőnökünket, Gothár Pétert. Az SzFE-n az volt a szokás, hogy egy mester visz végig egy osztályt, és az ő szemlélete akarva akaratlanul is rátelepedett a diákokra. Nálunk ez a rendszer megbomlott, mert Gothár kirúgása után mindegyik félévre más tanár jött, előbb Hajdu Szabolcs, aztán Pálfi Gyuri, a következőben pedig Gigor Attila fog minket tanítani. És akik végig velünk vannak – Schwechtje Misi és Nagy Zoltán –, ők is fiatalok, jófejek és demokratikusak, ezért a mi osztályunkban már nem volt meg ez a hierarchikus megcsontosodás. (…) Sokkal inspirálóbb, ha több alkotó látásmódjával, módszereivel ismerkedhetsz meg, és nem egy markáns, de mégis egyvalamilyen szemlélet keretein belül tanulsz 2-3 éven át. Az új szemléletmódok segítenek, hogy megtaláld a saját hangodat. Az is jót tesz, hogy nincs alá-fölérendelt tanár-diák viszony, hanem kollégák jönnek tanítani, akik nyilván sokkal nagyobb tudással rendelkeznek nálunk, de olyan műhelymunkában vehetünk részt, ahol mindenkinek fontos a véleménye. Amikor megbeszélünk egy filmtervet, a diákok is véleményezik egymás ötleteit, és ez legalább olyan izgalmas, mint hogy a tanár mit gondol róla.”

A teljes interjú ITT olvasható.