A székesfehérvári Vörösmarty Színház múlt héten mutatta be Bagó Bertalan rendezésében az Iphigenia Auliszban című előadást. A darab címszereplőjét, Ladányi Júliát kérdezte a Deszkavízió. Lapszemle.

A felvetésre, miszerint az eredeti darab nem újkeletű, hiszen a történetben a sereg a trójai háborúba indul, a téma napjainkban is aktuális, Ladányi Júlia úgy fogalmazott:

„Abszolút mértékben azt gondolom, hogy a színháznak feladata, hogy reflektáljon a világ történéseire. Nagy vállalásnak tartom, nem is kifejezetten csak a témája miatt, hanem görögöt elővenni mindig kell valami indok. Alapvetően ez az előadás egy kicsit tanítási szándékkal is készült, konkrét célként lett megfogalmazva az ifjúság megszólítása. A fiataloknak, és rájuk tekintettel készítettük, hogy számukra érthető legyen, és közelebb hozzuk az ő ízlésvilágukhoz. Én nagyon szerettem csinálni, számomra kifejezetten jó munka volt. Évad végén mindig egy kicsit nehezebb, főleg úgy, hogy előtte egy vígjáték bemutatónk volt, ami egy kicsit évad vége hangulatot generált. Erre rátenni egy ilyen „combos” munkát, ahhoz kell, hogy az ember minden tekintetben összeszedje magát.”

Arról szólva, könnyű-e vele dolgozni, elárulta: „Rajta vagyok, hogy könnyű legyen. Nem szeretek úgy csinálni dolgokat, hogy nem értem, vagy nem tudom, hogy mi miért történik, ezért sok kérdést teszek fel menet közben.”

A főszerepről szólva, Ladányi Júlia elmondta, Iphigenia sokszor nincs jelen, de róla beszélnek végig: „Ha színészileg nézem, akkor az apa Agamemnón, és az anya Klütaimnésztra a főszereplők, de annál nehezebb az, hogy megérkezz egy 35 perce tartó előadásba, úgy, hogy végig rólad volt szó, és akkor neked ott teljesíteni kell. És onnantól ebben a rövid időben a maximumot kell hozni a nagyon nehéz szöveggel. Ők elmondják, hogy én kint sírok, mert megtudtam, hogy meg akarnak ölni. Minden információ, amit ha ott bent a színpadon kapnék meg, serkenteni tudna, vagy el  tudna indítani valamilyen irányba, hogy a két óriási monológ meg tudjon teremtődni, ám én ezek közben kint vagyok. Elég nehéz, de meg kell keresnem magamnak a támpontokat, amiben a csodálatos kollégák óriási segítséget jelentenek.”