Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Lajos Tamás: „Az nem opció, hogy minden visszaáll a nulla pontra”

    2020. szeptember 12., szombat 12:37

    Operatőrként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, producerként számos sikerfilmet jegyez (Félvilág, Örök tél, Apró mesék), augusztusban tagja lett az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának.

    A magyar.film.hu rákérdezett, tett-e lépéseket a párbeszéd érdekében, hajlandóak-e a kompromisszumra.

    “A filmművészeti kar oktatóinak a felével kifejezetten baráti kapcsolatot ápolok, további 30 százalékát ismerem, a maradék 20 százalékot nem. Többükkel is folyamatosan kommunikálok a háttérben. Miután nyilvánossá vált a kuratórium összetétele legalább kétszer, de inkább háromszor üzentem az egyetem vezetőinek, hogy beszélgessünk. Ennek ellenére nem kerestek egyeztetés okán, így azt kell mondjam, nem igaz, hogy nem törekszem párbeszédre. Azóta is rendszeresen üzenek, hogy ha bárkinek bármilyen ötlete, gondolata van az egyetem jövőjéről, üljünk le és beszéljük meg. És mégsem dumálunk. Ennek szerintem egyetlen oka van: ez már régen nem az SZFE-ről szól. Régen áttolódott az ügy a politikai térbe” – fejtette ki Lajos Tamás.

    Lajos Tamás 2017-ben (fotó: Pozsonyi Janka)

    “Folyamatosan megkérdőjelezik, hogy ismerem-e az egyetemet, de ez nettó sületlenség. Egyrészt hat évig tanítottam, másrészt közeli barátaim dolgoznak jelen pillanatban is ott. Úgy gondolom, hogy ismerem az egyetemen folyó oktatást. Fantasztikusnak tartom, amit például az operatőr szak teljesít, annak ellenére, hogy rendkívül méltatlan körülmények között folyik ott az oktatás, csoda, hogy ilyen magas színvonalú szakemberek kerülnek ki onnan. Kint a Róna utcában, a volt MAFILM-telepen egy szuterénben kénytelenek tanítani. Napi küzdelmet jelent ott oktatni. Továbbá van egy rendkívül sikeres hangmester szak és ugyanez elmondható a vágókról. Ezzel együtt nyilván léteznek problémák, és azt gondolom ezekről is beszélni kell” – nyilatkozta Lajos Tamás.

    “(…)  Magyarország két legsikeresebb közönségfilmes rendezője Herendi Gábor és Goda Krisztina. Egyikük sem az SZFE-n tanult. A magyar filmes szakma által joggal oly büszkén emlegetett két Oscar-díjból az egyik Nemes Jeles Lászlóhoz kötődik, aki nem járt az SZFE-re, a másik Deák Kristófhoz, aki gyártásszervezőként végzett ott, és külföldön tanult rendezést.  Erről érdemes lenne beszélni, vitatkozni arról lehetne-e ezt másképp csinálni. Nagyon tisztelem azokat a művészeket, akik az egyetemen oktatnak, de arra a típusú filmkészítésre, a minőségi közönségfilmre, amit én csinálni szeretnék, és amire láthatóan van igény és kereslet, kevéssé képez az egyetem alkotókat. Nem kétlem, hogy az ott dolgozók nagy áldozatokat vállalnak, és mindent beleadnak. Van egy jól működő része az egyetemnek, de van egy olyan is, amin igenis javítani kellene” – tette hozzá.

    Arról is beszélt, hogy az oly sokszor kritizált Vidnyánszky Attila is azt mondja, hogy itt nem akar senki semmit leszűkíteni: “Azt szeretném, hogy bővüljön az oktatás spektruma. A magyar film megbecsültsége jelentős részben a szerzői filmeknek köszönhető, maradjon meg ez a vonulat, de emellett képezzenek olyan embereket is, akik minőségi közönségfilmeket tudnak és akarnak készíteni.(…) A kuratóriumnak nem dolga a filmes oktatás újragondolása, így nekem sincs „leosztva” a filmes oktatás újragondolása. Ezzel együtt mindenkinek van véleménye, de elismerik, hogy én vagyok a filmes szakember, és ez ügyben elsősorban az én véleményemre kíváncsiak. Én pedig nem veszem a bátorságot arra, hogy színházi ügyekben osszam az észt Rátóti Zoltánnak és Vidnyánszky Attilának. Ha bármely témában gazdasági kérdések merülnek fel, akkor meghallgatjuk a két gazdasági szakembert. Bacsa György és Világi Oszkár két fantasztikus ember, őket lebenzinkutasozni a világ legnagyobb baromsága. Az ország két vezető gazdasági szakemberéről beszélünk, a világ bármelyik egyeteme hálás lehetne azért, ha ilyen kvalitású gazdasági szakemberek lennének a fenntartó kuratóriumuk tagjai. Ők nem dumálnak bele filmszakmai kérdésekbe, nem hiszik azt magukról, hogy értenének a filmkészítéshez. (…) Egyébként én is ezt tartom a saját legfontosabb feladatomnak: megpróbálni az egyetem infrastrukturális-gazdasági helyzetét minél tempósabban, minél jobbá tenni. Erre minden esély megvan, ez a két pasas gőzerővel ezen dolgozik. Nézzétek meg a MOME új campusát, és utána menjetek el a Vas és a Szentkirályi utcába. Úgy gondolom látványos a különbség. A MOME Európa, a Szentkirályi utca pedig ugyanúgy néz ki, mint harminc éve, amikor én ott végeztem. Ha a MOME-nak sikerült, miért ne sikerülhetne nekünk is?” – vetette fel Lajos Tamás.

    A teljes interjút ITT olvashatja.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram