Láposi Terka: „Izgalmasan rajzolódott át a magyar bábművészet formanyelve”
2023. április 15., szombat 06:04
Bár az évadnyitó és -záró fesztiválokon, a bábszínházi világnapon a bábosok birtokba veszik városukat, a 10. Színházi Olimpiához kapcsolódó Bábművészeti Világtalálkozó kiállításai újszerű kommunikációs helyzetet teremtenek a helyi közeg és a műfaj, a közönség és a bábosok, sőt a bábbal együtt más alkalmazott műfajok tekintetében is. A koncepciójában a bábosokra jellemző hagyománytiszteletet és kísérletező kedvet, valamint összművészetiséget szem előtt tartó, megvalósításában különleges kiállításokról Láposi Terkát kérdezte Papp Tímea, a Színházi Olimpia tudósítója.
– „Ki feszül föl a szivárványra” – ez a Nagy László-idézet a Bábszínházi Világtalálkozóhoz kapcsolódó, az eseménysorozat minden helyszínén látható kiállítás címe. Erről először Blattner Géza párizsi Arc-en-Ciel bábszínháza jutott eszembe (az Arc-en-Ciel jelentése szivárvány – a szerk.), de gondolom, ennél jóval szélesebb az asszociációs mező.
– A szivárvány egyszerre meteorológiai jelenség, amelyre nagyon egzakt magyarázat adható, és szakrális jelentéssel bíró metafora, a fehér napfényből kibomló sokszínűségével a mindenség szimbóluma, formájával pedig kaput nyit ég és föld között. Valami, ami egyszerre valóságos és tünékeny. Ha pedig hozzátesszük a mitológia jelentését, hogy a Teremtő a szivárványt lehetőségként bocsátotta az ember rendelkezésére, egyértelművé válik, hogy érdemes rá fölfeszülni.
A színházról sokszor elmondjuk, a pillanat, a tünékenység műfaja.
Benne a báb – esztétikailag és filozófiailag is antropomorf, sűrített jelként – folyamatos átalakulásában az embert képviseli, de fogalmazhatunk úgy is, hogy metamorfózisa, tünékenysége az élet és a halál közötti kifeszülés útja.
– Ebből a szellemi-filozófiai vezérfonalból hogyan jött létre a gyakorlati koncepció?
– Az elmúlt húsz-huszonöt évben izgalmasan rajzolódott át a magyar bábművészet formanyelve. Nem törölte ki az elődöket, hanem a klasszikus vásári bábjátékból és az avantgárdból egyaránt merítve, azokat ötvözte a kortárs színházi látásmóddal, így teremtették meg organikusan és rendkívül koherensen az írók, a dramaturgok, a tervezők, a zeneszerzők, a rendezők és a színészek a 21. századi, több pilléren nyugvó bábművészetet.
Kovács Géza vetette föl, hogy mi lenne, ha ezúttal nem klasszikus, fizikailag is megfogható tárgyakból készülne kiállítás, hanem összegyűjtenénk a bábszínházaktól fotókat, amelyek az előadásokon túl az elmúlt évtizedeket is reprezentálják, azt is időszakot, amelyben a hivatásossá válással együtt a műfaj is felnőtt. Ezt a sok száz képet egy dramaturgiai vázra felfűzve összeáll egy különleges album, egy állókép-film, ami eljut a világtalálkozó városaiba, ahol közös döntésre kiragadva a színházi közegből, a tizenkét bábszínház maga találja ki, hol és hogyan mutatja meg a közönségnek.
Gézáék a kőszegi várszínházat használják felületként, mi, a Vojtina Bábszínház Debrecenben a MODEM-mel működünk együtt. Az épület falára vetítünk, a Baltazár Dezső térre egész májusban és júniusban nyugágyak, székek kerülnek ki, és bízva a jó időben több korosztálynak szóló programot, élő zenét, felolvasásokat, táncestet és egyéb performanszokat álmodtunk meg.
Az interjút Láposi Terkával Papp Tímea készítette.