László Lili idén kapta meg a Junior Prima-díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában. A díjról, a szülői szerepről és a gyászról beszélgetett a fiatal színásznővel a Colore.hu.

A teljes interjú itt olvasható.

Arról szólva, hogyan alakult, hogy színész lett, László Lili elárulta: „Jártam ugyan kiskoromtól kezdve mindenféle tánckurzusra, művészi tornától a hip-hoppon át, a társastáncig, mégis egyértelmű volt, hogy a színészet lesz az utam, mert már 7 évesen verset szavaltam, a tanító nénit utánoztam otthon, később szép kiejtési versenyekre jártam, aztán Földessy Margitnál, meg az ÁSZ drámaiskolában éreztem magam a legfelszabadultabbnak. Az, hogy a szüleim táncművészek, támogatóvá tette őket a pályaválasztásommal kapcsolatban.”

A színésznő arról is beszélt, hogy még pici a gyermeke és nem könnyű a gyereknevelést összeegyeztetni a színházzal: „Vannak nehéz helyzetek, például amikor lázas a gyerekem, de el kell mennem, mert dupla előadásom van. Szerencsére azonban a család maximálisan támogat, a férjem és a nagymamák segítsége, valamint a babysitter nélkül nem is tudnám összeegyeztetni a karriert és az anyaságot. Talán most, hogy elkezdi Miró az óvodát, picit könnyebb lesz.”

A kérdésre, szüleinek hogyan sikerült, milyen volt a gyermekkora, kifejtette:

„Anyukám bejárta – vagy inkább betáncolta az egész világot. Kossuth – és Liszt Ferenc díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok társulatának és az Operaháznak örökös tagja. Egyszóval a legjobbak között van. Természetesen megvolt ennek az ára, sokat volt távol. Én késői gyerek vagyok, 40 éves volt anyukám, amikor engem szült, így már kevésbé vagyok érintett, mint a nővéreim, bár 50 éves is elmúlt, mikor abbahagyta a táncot. Sokat voltam apukámmal (aki addigra abbahagyta a táncot és koreográfus lett), nagymamámmal, meg vigyázó nénikkel. Mégis kiegyensúlyozottnak gondolom a gyerekkorom, sok szeretet vett körül. Manapság pedig aktív nagymama lett anyukámból, noha még mindig dolgozik mesternőként az Operában, de a próbák előtt és után teljes erőbedobással segít, és ami még fontos, hogy átérzi milyen például az előbb említett alkalommal, amikor lázas volt a gyerek, elmenni itthonról és teljesíteni a színpadon, felhívott, aztán üzent is, hogy minden rendben lesz, dédelgeti Mirót, amíg távol vagyok, próbáljak a feladatomra koncentrálni.”

László Lili jelenleg szabadúszó, az Orlai produkciónál játszik:

„Nagyon hálás vagyok Orlai Tibornak, mert az elmúlt 7 évben jobbnál jobb szerepeket kaptam tőle, számít rám és bízik bennem, lehetőséget ad, hogy megmutassam magam. Jól érzem magam a „szárnyai alatt”. Azért hasznos volt belekóstolni a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, hogy milyen, ha van egy állandó öltöződ, és gyerekelőadásban is és bohózatban is teljesítened kell. Minden tapasztalat gazdagítja az embert, és hosszú ez a pálya – remélem az esetemben is –, most éppen így zajlik a szakmai életem, ki tudja, mit tartogat a jövőm, soha ne mondd, hogy soha…”

A teljes interjú itt olvasható.