Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    László Lili: „Szárnyakat ad, ha bíznak bennem”

    2023. február 5., vasárnap 14:34

    Megrázó volt a Redőnyben mint szerencsétlen, kiszolgáltatott nőt látni, és jókat lehetett nevetni a karakterén a Mezítláb a parkban című vígjátékban – írja a Kultúra.hu László Lili színésznőről, aki az Orlai Produkció kötelékében dolgozik.

    A kérdésre, nehéz-e a gyerekkel a munkát összeegyeztetni, László Lili elmondta: „Igen, és úgy érzem, nem vagyok elég jó háziasszony.”

    Legutóbbi szerepében, a Mezítláb a parkban Corie-jaként is a háztartással küszködő fiatal feleséget játszik:

    „Corie pozitív és negatív értelemben egyaránt kicsit gyermeteg karakter. Bevállalós, mondhatni felelőtlen, életvidám, pozitív, ugyanakkor, amit irigylek tőle: abszolút szókimondó. Akár bántó dolgokat is képes a férje fejéhez vágni, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy abban a bizonyos nagyjelenetben mindketten fogyasztanak alkoholt, amitől ugyebár oldódnak a gátlások. Az előadás során szinte végig színen vagyok, és igyekszem maximális energiabedobással játszani.”

    Arról szólva, a magánéletben szókimondó-e, László Lili elárulta, pacifista, akárcsak édesapja (László Péter táncművész – A szerk.): „Ennek a tulajdonságnak persze rossz oldala is van, mert keserűséget okozhat az emberben, ha magában tartja a dolgokat. A békesség érdekében sokszor félreteszem a belső bizonytalanságomat és a nézeteimet, és ez az élet minden területére igaz – de kezdem megtanulni, hogy muszáj egészséges egyensúlyra törekedni. Ha például egy próba közben valami rosszulesik, azt mernem kell felvállalni, még akkor is, ha ez esetleg feszültséget szül.”

    Annak kapcsán, hogy Orlai Tibor bízik benne,ó és egyetemista korától fogva rendszeresen foglalkoztatja, kifejtette: „2016-ban, a Pesti barokkban álltam először a Belvárosi Színház színpadán, Kern András és Szabó Kimmel Tamás partnereként, ami egyszerre volt megtiszteltetés és mély víz. A Mezítláb a parkbanmár a 12. bemutatóm volt az Orlai Produkciónál. Ezenkívül a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban még öt előadásban játszottam. Most, hogy így belegondolok, ahhoz képest, hogy 2018-ban végeztem a színműn – és hogy azóta volt egy teljes leállás a Covid miatt, aztán a szülés kapcsán is kimaradt valamennyi idő –, elég sokat dolgozhattam, és ennek nagyon örülök, mert így tud fejlődni az ember. Persze mindig bennem van a félsz, amikor új szerepet kapok, hogy meg tudom-e ugrani a kihívást. De nemrég jöttem rá, hogy szárnyakat ad, ha bíznak bennem.”

    Az interjúban arról is szó esett, az egyetem milyen változásokat hozott az életében: „Meggyötörtek azok az évek, még ha utólag az ott megtapasztalt összetartozás, közös hajtás, küzdelem, jó próbák miatt meg is szépül azoknak az időknek az emléke. Az ember abban az öt évben sokszor elfárad, elbizonytalanodik, sebeket szerez, de mégis megy előre.”

    A részletekről itt olvashat.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram