A most 20 éves László Panna két éve, az érettségi bankettje utáni reggelen kezdte el forgatni élete első nagyjátékfilmjét, a FOMO – Megosztod, és uralkodsz című – generációs problémáknak görbe tükröt tartó – alkotást, melyben főszerepet játszott.
A szerep az év legígéretesebb fiatal tehetségének járó Arany Medál-díjat hozta el számára 2019 őszén, emellett saját elmondása szerint a „nagybetűs élet kezdetét” is. Panna a színészkedés mellett szociológia szakra jár, ősztől pedig a Spirita társulat két darabjában és a Színművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán is kipróbálja magát. A Kultúra.hu kérdezte.
A kérdésre, mi volt a legelső emléke ezzel a szép hivatással kapcsolatban, László Panna elárulta: “Az első színházi élményem a Nemzeti Színházban volt a Holdbeli csónakos című előadás, amit egyszerűen imádtam. Szerintem ha hússzor nem néztem meg, akkor egyszer sem. Az összes dalát máig kívülről tudom, az utolsó előadáson is ott voltam nagyjából 13 évesen. Valószínűleg sírtam is rajta. Érzelmes ember vagyok. (…)
Valami megfoghatatlan érzés kerít magába, mielőtt színpadra vagy kamera elé kerülök. Valami olyan, ami máshol az életemben nincs jelen”.
“A legnehezebb egyértelműen az, amit apukám (László Zsolt – a szerk.) is állandóan mondani szokott, hogy ez nem egy családbarát szakma. Egész nap próbál az ember, este előadás, nehezen lehet ebbe a szűkös napirendbe besuvasztani a családot, barátokat. Meg persze ott van a kiszolgáltatottság is. Csak akkor jutsz lehetőséghez, ha valaki azt gondolja, megfelelő vagy rá, így állandóan kihívások elé kell állítani magadat, meg kell mérkőzni másokkal” – fejtette ki László Panna.
A FOMO-ról szóva elárulta: “Nemcsak azért volt meghatározó, mert egy nagyon fontos film számomra, ami még mindig kísér az életemben, de azért is, mert a forgatás és a premier közötti időszakban nőttem fel. Amikor kijött a FOMO, akkor engedtem el igazán a tinédzser koromat, akkor kezdődhetett az a bizonyos nagybetűs.”
A kérdésre, ha választani kellene, film vagy színház, úgy válaszolt: “Az az érdekes, hogy sokan nem tudják, de a filmszínészet és színpadi színészet gyakorlatilag két teljesen különböző szakma. Teljesen más koncentrációt és jelenlétet igényel. Sokan szokták mondani, hogy az amatőrök azért működnek filmben, mert egyszer kell jól megcsinálni a jelenetet, ha az sikerül, kész vagyunk. A színpad igényel egyfajta profizmust, a reprodukció profizmusát, hogy estéről estére ugyanolyan kitűnően tudj teljesíteni. Ez nem szerencse, ez a szakma, amit tanítanak a színművészetin. Akármennyire is imádom a színházat, az utóbbi évek alatt rá kellett jönnöm, hogy nem a színpad az én utam, a filmek annál inkább. Érdekes iróniája a sorsnak, hogy idén, amikor teljesen elengedtem a színpadi szereplést, két színházi szerep is megtalált. A Spirita társulat vezetője, Egressy G. Tamás felkért szeptemberre Popper Péter Isten komédiásai című darab női szerepére, májusban pedig Klaus Mann Mephisto című előadásban Dora Martint fogom alakítani. Úgy tűnik, mintha sínen lenne az életem, de ez közel sincs így. Nem szabad mindent elhinni, amit az interneten lát az ember. Talán közhelynek tűnhet, azonban semmit nem változtatnék meg.
Hiszek abban, hogy úgy, akkor, és olyan feladatok találják meg az embert, amikor és amilyenekre igazán készen áll.
A sok siker mellett sok kudarc is volt, de mindegyiknek megvan a magyarázata. Nem tudok elég hálás lenni azoknak, akik lehetőséget adtak nekem, bíztak bennem, vagy akár csak eltűrtek néhány időszakomban” – fejtette ki László Panna.