Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Látható lesz a kassai Mizantróp az m5-ön Petrik Szilárddal

    2020. július 3., péntek 09:26

    Július 7-én, este 20 óra 50 perctől Molière Mizantróp című drámáját közvetíti az M5 csatorna a Kassai Thália Színház előadásában.

    Ajánló az előadás elé:

    A történet főszereplője Alceste mindig mindenkivel összeveszik, semmivel sem ért egyet. Szerinte mindig igazat kell mondani, még akkor is, ha az éppen bántó a másikkal szemben. Úgy véli, hogy ha úgyis rohadó társadalomban élünk, akkor az ne feleslegesen rohadjon.

    Barátai ezért elítélik őt, ahogyan a szerelmét, Céliméne-t is, akiről pedig azt gondolják, hogy egy elvtelen játékokat űző, mindenkit az ujja köré csavaró nőszemély. A valóságban azonban ezek a „barátok” sem az erkölcs mintapéldái.

    „A többiek még kicsinyesebben, még alantasabban, még ötletszerűbben lavíroznak az erkölcsi szabályok és szabálytalanságok között, éppen, akinek, ami jól jön, az érvényes. Alapszabály, egymás háta mögött bármi lehet, csak meg ne tudjuk, titokban kiről ki mit terjeszt, ki mivel vádolja, sározza a másikat…

    Az előadás olyan izgalmas témákat boncolgat, mint a szólásszabadság, az igazmondás határai, a társas élet buktatói, illetve a megállapíthatatlan átmenet empátia és elvtelenség, tolerancia és gyávaság között. Azt mutatja meg, amit a legnehezebb tetten érni: hogy miképpen mállik szét egy társaság, melyet valamilyen érdek, vagy egy közös hazugság, esetleg csak egy statisztikai tény tart össze.

    Szereplők: Benkő Géza (Oronte), Latócky Katalin (Eliante), Madarász Máté (Acaste), Nádasdi Péter (Clitandre), Ollé Erik (Philinte), Petrik Szilárd (Alceste), Szabadi EmőkeKatalin (Arsinde) és Varga Szilvia (Céliméne).

    Az előadás díszletét Fodor Viola, a jelmezeket Őry Katalin tervezte. A zenét Lakatos Róbert szerezte. A darabot Petri György fordította, a szonetteket és a dal szövegét Csehy Zoltán írta. A dramaturg és rendezőasszisztens Forgács Miklós. Rendező: Czajlik József.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram