KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 16., szombat

    Lebontják az Albán Nemzeti Színházat – Összecsapás Tiranában

    2020. május 18., hétfő 08:47

    Elkezdték lebontani vasárnap hajnalban az Albán Nemzeti Színházat Tiranában. A munkát azután kezdték meg a markológépek, hogy a rendőrök több tiltakozó színészt és ellenzéki aktivistát elvittek a helyszínről – számolt be az Euronews.

    A sorozatos tüntetések ellenére tavaly az albán parlament megszavazta az 1939-ben épült színház lebontását, hogy a helyén magántőke bevonásával építsenek kulturális központot és felhőkarcolót.

    A bontás hírére nagy tömeg verődött össze a színháznál. Néhányan összecsaptak a rendőrökkel, akik ezután paprikasprayt vetettek be a tüntetők ellen.

    Ellenzéki politikusok azzal vádolják Edi Rama miniszterelnököt, hogy haszonszerzés céljából enged át állami ingatlanokat magánbefektetőknek.

    Az Európai Unió sajnálattal állapította meg, hogy nem vették figyelembe felhívását a párbeszédre a hatóságok és a civil szervezetek között, és az albán kormány visszafordíthatatlan döntést hozott.

    Forrás: Euronews
    Fotó: AP/voanews.com

    - Színházi pillanatok az Instagramon -