Lebontották volna, most pedig inkább felújítanák a Győri Nemzeti Színházat
2024. március 11., hétfő 15:25
2020 áprilisában Győr polgármestere, Dr. Dézsi Csaba András egy interjúban egyértelműen kijelentette: azt tapasztalja, hogy a helyiek egyáltalán nem szeretik a Győri Nemzeti Színház „ormótlan”, „energetikailag katasztrofális” épületét, így megvizsgálják a bontás, majd egy utód a Mosoni-Duna partján való felépítésének lehetőségét – írja a 24.hu.
A Győri Nemzeti Színház máig az egyetlen vidéki színházépület, ami nem esett át komplex karbantartáson, illetve a felújításon.
Ezen segített volna 2003-ban a teljes rekonstrukcióra kiírt pályázat, ami kútba esett, röpke másfél évtizeddel később, 2018-ban viszont győztest hirdettek, így az épület az elmúlt években a Modern Városok program részeként, a TEATRO Építész Műterem Kft. tervei szerint újulhatott volna meg.
Erre végül azóta sem került sor, az ügy rövidesen azonban érdekes fordulatot vett: a Medián a nyár derekán 600 fő megkérdezésével készített közvélemény-kutatást, aminek az eredményei szerint az emberek 70 százaléka nem bontaná le az épületet, az eltüntetés mellett pedig mindössze 23 százalék voksolt.
Az állóvízbe hétfőn a polgármester dobott követ: megjelent Facebook-posztjában ugyanis arról írt, hogy készülnek a II. János Pál pápa tér felújításának tervei, aminek eredményeként egy akadálymentes, modern közteret akarnak létrehozni.
A néhány mondatos közleményhez Dézsi egy érdekes mondatot is kapcsolt, ami a látványtervekkel együtt nyilvánvaló célzásnak tűnik arra, hogy az épület megújításán is dolgoznak:
45 éve, amikor a tér elkészült, a Nemzeti Színházunk társulata mellett a Győri Balett is helyet kapott. Azt, hogy ez az épület azóta és jelenleg is mindkét társulat otthona, most a külsőségekben is megjelenítjük.