gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Legendás színházi előadások felejthetetlen zenéje – Online koncertet ad a SZAKÉRTŐK

    2021. január 27., szerda 10:47

    A SZAKÉRTŐK – avagy külföldön immár Artisans – másfél év után újra a Trip Hajó színpadán muzsikál mindenki örömére! Legendás színházi előadások felejthetetlen hangáradata mellett az argentin Mario I Blejer melódiái is felcsendülnek ezen a különleges, 2021. január 29-i stream-koncerten!

    A Szakértők zenekar Kaposváron alakult 2003-ban a Mohácsi János rendezte Csak egy szög című előadás kísérő zenekaraként.

    Ezt követően több előadásban, más színházakban is közreműködtek muzsikusként és színészként (Sárga liliom, Számodra hely, Egyszer élünk, Egypiaci nap), majd önálló koncerteket kezdtek adni a Kovács Márton vezetésével létrehozott színházi muzsikákból, bevonva a velük együtt dolgozó színészeket, társulatokat. 

    2014-ben Konrád György: Kutató kézben hamu és csontdarabkák című írásából készítettek Alföldi Róberttel közösen felolvasó színházi koncertet, melyet 2018-ban a New York-i La Mama Theaterben is bemutattak.

    Szintén 2018-ban, az argentin-zsidó származású Mario I. Blejer bibliai szövegekre írt dallamait földolgozva készítettek lemezt Or Hadash (New Light) címmel, majd 2020-ban vették föl ennek az anyagnak a bővített kiadását Shir Hadash (New Song) címmel, melyet Jeruzsálemben, a Khan Theater-ben és Tel-Aviv-ban, a Hasimta Theater-ben mutattak be, éppen egy esztendővel ezelőtt.

    SZAKÉRTŐK/Artisans:

    Ágoston Béla – fúvósok / Bodor Tibor „Teskó” – harmonika, hárfa / Gyulai Csaba – ütők, gadulka / Kápolnás Attilla – fúvósok / Kovács Márton – hegedű, ének / Móser Ádám – harmonika / Némedi Árpád – cimbalom, bendzsó, ének / Radnay Csilla – fuvola, ének / Rozs Tamás – cselló, ének, hömi,  / Wagner-Puskás Péter – billentyűk

    Jegyek: https://trip.jegyx1.hu/eloadas/75/szakertok?fbclid=IwAR0fB_e0HgPy6LSuh-PQ4ijs9BSsXT8MxcWNGf4zVNjDbv1igJ2yqOY0P-E

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram