gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Legyen úgy! – Dés László koncertjének vendége lesz Szinetár Dóra

    2020. szeptember 4., péntek 14:38

    Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Szeptember 5-én és 6-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon ad koncertet, vendége pedig Szinetár Dóra lesz, akivel korábban már dolgozott együtt, hiszen a Valahol Európában című Dés musical női főszerepét évekkel ezelőtt ő játszotta.

    Legyen úgy!

    Dés László pár éve kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat. 2018-ban jelent meg Az éjféli járat címmel első szólólemeze, amely átütő sikert aratott, néhány hónapon belül Platinalemez lett. Ezen vadonatúj dalait énekli.

    2017 végén Nagy utazás címmel országos turnéra indult, 2018 decemberében teltházas Aréna koncertet adott, 2019-ben pedig Mi vagyunk a Grund! címmel turnézott kimagasló sikerrel.

    2020-ban új műsorral, a régi nagy slágerekkel és vadonatúj dalokkal kezd újra koncertezni, a koncertek címe az egyik legnagyobb slágere, a Legyen úgy! De elhangzik majd természetesen a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk és a mára már kihagyhatatlanná vált dal a Pál utcai Fiúk musicalből, a Mi vagyunk a Grund! is.

    Dés László vendége ezúttal Szinetár Dóra lesz, akivel korábban már dolgozott együtt, hiszen a Valahol Európában című Dés musical női főszerepét évekkel ezelőtt ő játszotta.

    Dés Lászlót ezúttal is kiváló zenekar kiséri, nagyszerű muzsikus társai a legjobb koncertzenészek közül valók.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram