„Lehet az ellenkezőjét állítani, de attól még egy szakma van” – Interjú Crespo Rodrigo-val a Színikritikusok díjáról
2023. szeptember 7., csütörtök 12:53
Idén a Színikritikusok díja három kategóriájában is jelölést kapott tatabányai Jászai Mari Színház társulatának tagjai rendezik és adják elő a Színházi Kritikusok Céhének díjátadó gáláját. Az eseményre, amelyre a szervezők minden színházkedvelőt szeretettel várnak (jegyvásárlás itt) szeptember 17-én, vasárnap 19 órakor kerül sor a budapesti Katona József Színház épületében. A gáláról, a díjról, a színikritikáról és a szakmáról a Jászai Mari Színház igazgatójával, Crespo Rodrigóval beszélgettünk.
![](https://i0.wp.com/wp.szinhaz.online/wp-content/uploads/2023/09/Crespo_Rodrigo_0910.jpg?resize=768%2C1152&ssl=1)
Színészként, színházigazgatóként milyen a viszonya a színikritikával?
Ambivalens. De szögezzük le: a kritika fontos. Mindenki, aki művészettel foglalkozik vagy bármit is alkot, pozitívan viszonyul az értő hozzászóláshoz, elemző kritikához, még akkor is, ha vannak benne fájóbb részek. Ha ez a megfelelő keretek között marad, nem bántó, nem valami mögöttes indok miatt alkot véleményt valaki, a kritika fontos dolog. Hozzáteszem, az én viszonyom is változott a kritikához az elmúlt bő két évtized alatt. Amikor elkezdtem a pályámat a Madách Színházban, azt mondták, ne olvassunk kritikát – igaz, a Madáchról nem is nagyon írtak, jót legalábbis biztos nem. Aztán amikor igazgató lettem, más szempontból kezdtem közelíteni a kritikához, és fontossá vált számomra is.
Az igazgatásom első éveiben még kevés figyelem irányult ránk, de utólag azt mondom, nem baj: idő kellett ahhoz, hogy megerősödjünk, és hogy olyan előadások szülessenek, amikről talán érdemesebb írni. Örülök, hogy ezekkel már többet foglalkozik a kritika.
Tisztában vagyok vele, hogy ahogy változik a világunk, változnak a kritikaolvasási szokások és a kritikusi lét is, sokkal nehezebb akár Tatabányára is eljönni. Mégis zavarba jövök, ha a hívásunkra nem érkezik senki. Annak viszont mindig örülök, ha akár hívásra, akár magától ítész jön hozzánk. Így értem az ambivalens viszonyt.
Bár a szeptember 17-i Színikritikusok díja-gála még odébb van, mit lehet már most tudni a díjátadót kísérő előadásról, amelyet a tatabányai társulat ad elő?
Meglepetésként ért bennünket Színházi Kritikusok Céhe felkérése. Nagyszerűnek tartom, hogy a céh úgy gondolta, egy vidéki színház adjon műsort a díjátadások között. Persze örültünk volna, ha az egész gála Tatabányán lesz, ha vendégül láthatjuk a szakmát, a kritikusokat, a díj jelöltjeit és persze a nézőket. De lehet, hogy valóban az a valóság, amit a céh gondol: hogy nem lehet egy estére sem elmozdulni Budapestről. Ha valóban ez is ma még a realitás, reméljük, a félmegoldás idővel egész megoldássá változik majd.
A gáláról azt gondoltuk, ha már minket kértek fel, mutassunk valamit magunkból, azokból az előadásokból, amelyeket 2011 óta bemutattunk Tatabányán. Reményeim szerint sikerült olyan előadásrészleteket választani, amik végigvisznek az egyik díjtól a másikig, utalásokkal tudják felvezetni a következő elismerést: hogy egyetlen példát eláruljak, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjának az eleje arról szól, milyen nehéz is megírni, elkezdeni egy jó színdarabot, vagy akár egy gálát…
Emellett azt is remélem, jól meg is tudja mutatni magát a társulat. Ez persze nem egy hagyományos értelemben vett előadás, lazább annál, mégis szeretnénk, ha jó értelemben elgondolkodtató jelenetek sorából állna.
Persze, mindenki a díjakra kíváncsi, de nem baj, ha a nézők kapnak valami mást is a szórakozás mellett, és ha ez a valami tartalmas tud lenni. Reméljük, az ott jelenlévők jó hangulatban, de picit magukba is nézve töltik ezt a másfél órát, és a végén úgy távoznának, hogy azt gondolják: akármi is történik, egy szakma van ebben az országban.
![](https://i0.wp.com/wp.szinhaz.online/wp-content/uploads/2023/09/Jogyerekek-kepeskonyve.jpg?resize=768%2C512&ssl=1)
Kimondhatjuk, hogy egy szakma van?
Lehet az ellenkezőjét állítani, lehet hátat fordítani egymásnak, de attól ez még így van. Mondhattuk volna mi is azt sértődötten a felkérésre, hogy ha nem a tatabányai Jászai Mari Színházban lesz a gála, akkor köszönjük, de nem kérünk belőle. De mi nem akarunk beállni a sértődöttek sorába, és tovább mélyíteni az árkokat: ebben egyetért az egész társulat. Sokkal fontosabb, hogy megtiszteljük azokat, akiket a díjra jelöltek, hiszen ehhez nyilván óriási teljesítményt kellett létrehozniuk.
Ahogy azt a Színházi Kritikusok Céhe is kommunikálta, a céhtagok dolgoznak a kritikusdíj odaítélése metódusának finomhangolásán. Lehet, hogy még akadnak aránytalanságok, például hogy a vidéki és határon túli társulatok kevésbé esélyesek a díjra, hiszen kevesebb kritikus látja az előadásaikat, és ebben az esetben ők hiába kapnak szavazatot, a matematika miatt ez nem elég a jelöléshez. De látom, hogy ebben történtek változások, és hogy a kritikusok is érzékelik a problémát. Mi ebben partnerek vagyunk, hiszen ez fontos dolog, fontos lehetőség.
Ez egy szűk szakma, elengedhetetlen a partnerség. Ugyanazok az emberek járnak mindenhová, itt élünk, együtt a kollégáinkkal, a közönséggel, a kritikus szakmával. Ne hagyományozzunk vélt vagy valós sérelmeket a most felnövő generációra.
Azt kívánom, hogy ők ezt csinálják másképp, és ha vannak sérelmeik, időben beszéljék meg és emelkedjenek felül rajtuk.
Fotók: Sipos Zoltán