Szentendrei TeátrumKaszás Attila-díjFodor TamásSZFEGáspár MátéMolnár ÁronCsankó Zoltán
  • facebook
  • instagram
  • 2020. augusztus 5., szerda

    Lelki terrorról és szexuális zaklatásról számolnak be a Táncművészeti volt növendékei

    2020. július 27., hétfő 16:43

    A pedagógiai érzék teljes hiánya, a gyerekek „fogyó eszközként” kezelése, mindennapos lelki terror gyakran fizikai fenyítéssel egybekötve – és szexuális zaklatás. Ez derült ki a Magyar Táncművészeti Főiskola (ma Magyar Táncművészeti Egyetem) egykori balettintézetis növendékeinek Azonnalinak elmondott beszámolóiból. A legtöbben legalább két évtizeddel a velük történtek után vállalták, hogy beszélnek az őket ért bántalmazásokról, amelyeket korábbi rajongott balettsztároktól szenvedtek el.

    Kriston László, a Balettintézet egykori növendéke a metoo-botrányok 2017-es kirobbanásakor érezte úgy, hogy meg kell szólalnia. Először Facebookon kezdett el posztolni.

    Az iskola azonban hivatalos reakciót sosem adott, még a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) akkori, éppen leköszönő rektorának, Szakály Györgynek címzett nyílt levelére sem, amelyben tucatnyi kérdést tett fel, egyebek mellett arról, hogy volt-e tudomása az intézménynek szexuális visszaélésekről vagy más abúzusokról, és indult-e ezek ügyében vizsgálat. Idén áprilisban aztán Dózsa Imrének is címzett egy nyílt levelet Facebookon: ebben az intézményt főigazgatóként 1979-91 és 1998-2008 között vezető, az Operaház örökös tagjának választott mestert 25 pontban vonja kérdőre.számolt be az Azonnali.hu.

    Májusban interjút adott a wmn.hu-nak – erre már reagált az intézmény is. Volf Katalin, Kossuth-díjas korábbi balettművész, az MTE jelenlegi művészeti vezetője és Bolvári-Takács Gábor rektor válaszolt, aki 1993 és 1998 között óta az MTF főtitkáraként is dolgozott. Bolvári-Takács szerint azért nehéz mit kezdeni László állításaival, mert „egyikben sincsenek konkrétumok, amiket ki lehetne vizsgálni vagy meg lehetne vitatni. Csak általános tendenciák szerepelnek bennük”, azt ugyanakkor elismeri, hogy „bizonyos dolgokat, amik korábban elfogadhatónak számítottak, a világ ma másképpen ítél meg”.

    Hozzátette, hogy csak akkor lehet szó bármiféle igazságszolgáltatásról, ha pontosan tudják, hogy kit, mikor és milyen sérelem ért. Az Azonnalinak megszólaló egykori növendékek ezt a kérést teljesítették. 

    A korábbi balettintézetisek közül többen álnévvel, vagy csak keresztnevükkel vállalták, hogy beszámolnak a velük történtekről abban azonban mindannyian egyetértettek, hogy egykori tanáraikkal való szembesítésüktől nem zárkóznának el.

    „Ezek a balettmesterek a szocializmus sztárjai voltak, és úgy is viselkedtek. Abnormális tisztelet övezte őket. Mi tényleg felnéztünk rájuk és elhittük, hogy ezt nekünk tűrnünk kell. Idomított majmok voltunk. Ez valahol agymosás, mert tízéves korban kezdik, amikor nincs önálló értékrended” – mondja Kriston, és a többi megszólaló hozzá hasonlóan arról is beszélt, hogy az iskola népszerűsége és az évi 2000-3000 fős túljelentkezések miatt visszatérő fordulat volt a mesterektől a „ha valami nem tetszik, nem muszáj ezt csinálni, el lehet menni” megjegyzés, utalva arra, hogy ide kiváltság bekerülni. 

    „Idomított majomként”, kiegészülve a balettintézeti közeg tekintélyelvűségre épülő atmoszférjával azt is könnyebb volt elfogadni, hogy egyes mesterek megalázzák vagy akár fizikailag is megfenyítik a gyerekeket. „Megkérdőjelezhetetlen volt, hogy ha egy ilyen mesterhez kerülsz, akkor ezt kapod, és ezt le kell nyelned” – fogalmazott a táncos pályával felhagyó, és újságíróként dolgozó László.

    A ma már az Egyesült Államokban élő, és a Carolina Ballet szólistájává váló, majd ott balettot oktató Krusch Richárd azt mondta, eleinte mindig inkább a szépre próbált emlékezni, de az USA sokat változtatott rajta. Ott értette meg, hogy ezt a szakmát másképp is lehet művelni. És ahogy Kriston elkezdte felemelni a hangját, „mint szódavízben a buborék”, úgy törtek fel benne az emlékek.

    „Az nem lehet, hogy gyerekeknek így kelljen megtanulni balettozni” – mondta Richárd, utalva ezzel a László által fentebb fejtegetett megaláztatásokra. Ő a szülők ambivalens hozzáállását is felidézte: szerinte, ha egy gyerek szülei kérdőre is vonták a mestereket az „oktatási módszerek” miatt, azok általában kikérték maguknak, hogy olyasmibe szólnak bele, amihez nem értenek. (…) 

    A növendékeknek nem csak a mesterektől kellett tartaniuk. A rivalizálás a gyerekek között már nagyon korán, tízévesen, azaz első évfolyamban, az Operaház-beli Diótörő balett szerepeiért folyó versengéssel elkezdődött. A teljesítménykényszer és a toxikus atmoszféra sokakból a legrosszabbat hozta ki. (…)

    Egy másik korábbi növendék pedig arról beszélt, hogy a kollégiumban nemcsak a fizikai erőszakot vették félvállról. Elmondása szerint már idősebb növendék volt, amikor a kisebb, 10-11 éves lányok megkérték, segítsen nekik: arra panaszkodtak, hogy egy nevelő, mikor zuhanyozni küldi őket, gyakran bentmarad a szobájukban olvasgatni, így megvárva, amíg levetkőznek. (…)

    Az egykori növendékek elmondásából kiderült, a mesterek teljesen természetesnek vették azt is, hogy minősíthetetlen hangnemben beszélnek a gyerekekkel, és ha úgy látják jónak, a kezük is eljár. És ebből nem is csináltak titkot.

    „Keveházi az első szülői értekezleten közölte, hogy ő bizony ver. Hozzátette, hogy amelyik szülőnek ez ellen kifogása van, jelezze.” (…)

    Más az órákon állította kész tények elé a növendékeket. Mint Sárközi Gyula, aki Keveházihoz hasonlóan közölte, hogy verni fog. (…)

    Sárközinek emellett védjegye volt az úgynevezett „sasmadár”. Ezt gyakorlatilag minden korábbi növendék fel tudta idézni: az egykori operaházi szólista, a Madách Tánciskola alapítója és jelenlegi balettmestere, aki az MTE-n már nem tanít, azt a piros foltot nevezte így, amelyet a tenyere és az ujjai hagytak a bőrön egy alapos csapás után – és akár órák múlva is látható volt.  (…) 

    Rohonyi Edit és a keresztnevét vállaló Vera egyetértenek abban, hogy abnormális testképet követeltek meg tőlük, és természetes testi folyamatokra sem voltak tekintettel. „Akármit csinálsz, a melled nem kezd el befele nőni” – mondta Rohonyi Vera. (…) Edit állítása szerint gyakorlatilag anorexiás lett, csak ebédet evett, Vera pedig ha akár a büfében kezdett el majszolni egy szendvicset, gyakran megkapta a Sárközi stílusától felbátorodott fiúktól, hogy „ne zabálj már, te disznó, nem fogunk tudni felemelni!” (…)

    A megalázás egy másik formája volt, ha valakit levegőnek néztek. Így tett például Dózsa Imre a ma már szintén az USA-ban élő Bongár Attilával, a Carolina Balett egykori szólistájával, aki a rangos Jerome Robbins-ösztöndíjat is elnyerte.

    „Engem a Dózsa utált” – kezdte Attila. „Rám sem nézett, soha nem köszönt vissza. Volt egy-egy évfolyamban két-három kedvenc, a többieket meg folyamatosan ócsárolták” – emlékszik vissza. Ma már Attila is balettoktatóként dolgozik, ez alapján pedig úgy látja, szakmailag sem voltak mindig következetesek a tanárok: szerinte nem feltétlenül a legtehetségesebbekkel kivételeztek pozitívan. (…)

    A pedagógusi szótár részét képezte a kurva szó is. László és Attila emlékszik, hogy egy azóta elhunyt mester, akinek a nevét egyébként az MTE egyik épülete is viseli, az egész osztályát elküldte a „kurva anyjába”, Dávid szerint pedig ugyanez a mester egyszer egy 13 éves lány növendéket is lekurvázott.

    Volt azonban annak módja, hogy valaki javítson a helyzetén: voltak tanárok, akik ajándékot fogadtak el szülőktől, de legalábbis célozgattak rá, hogy ezzel előnyösebb helyzetbe hozhatják gyereküket. Ez utóbbira mondott példát Sebestény Katalinnal kapcsolatban egy növendék. Róla egyébként Attila úgy fogalmazott, hogy „nála rosszabb embert életemben nem ismertem”. Dávid pedig az MTE-n óraadóként ma is dolgozó mesternőről beszélve azt emelte ki, hogy „nemhogy napi szinten, de akár percenként alázott meg egész osztályokat. A kevés kedvencén kívül mindenki kapott tőle. Ha ő belépett egy terembe, ott mindenki gyomra görcsbe rándult. Néha úgy tűnt, hogy puszta élvezetből aláz”. (…)

    Sebestény Katalin bár nem vert, gyakran hagyott nyomot a körmével. (…) 

    A férfi tanárok a szexuális utalásokkal sem fogták vissza magukat. A már említett Keveházi Gábor gyakran hamarabb fejezte be az óráit, hogy aztán a fiú növendékekkel a másik teremben még gyakorló lányokat nézhesse – megjegyzéseket téve rájuk, miszerint „hát, ezt is megdugnám. Meg azt is.” (…)

    Voltak azonban olyan mesterek, akik ha szexről volt szó, nem álltak meg a szavaknál. (…)

    A Pétert molesztáló mester már elhunyt, azonban Sebestyén Csaba balettmester még életben van. Ő ma is az Operaház alkalmazottja koreográfusként és mesterként, valamint az MTE munkatársai között is szerepel a neve. Róla két egykori növendék még a Péterénél is erősebb részletekkel szolgált. (…)

    Dávid azt említette róla, hogy már az órákon is rendszeresen úgy érezte, nem csak a javítási szándék vezérli egy-egy érintésnél Sebestyént.

    „Hatodik évfolyamban, tehát 15 évesen sérüléssel bajlódtam, és otthon voltam. Sebestyén Csaba felhívott, és azt mondta, eljön hozzám, amikor a szüleim nincsenek otthon. Ezt persze egyáltalán nem akartam, de nem lehetett nemet mondani. Így működött a Balettintézet rendszere” – kezdett bele Dávid zaklatásának történetébe.

    „Beállított Sebestyén a hófehér terepjárójával és a klumpájával. Megmasszírozta a lábamat, aztán feljebb csúszott a keze, aztán elkezdte fogdosni a péniszemet. Halálra rémültem, nyikkanni sem mertem. A rendszerszintű félelem ekkor már ennyire belénk ivódott” – idézte fel Dávid. (…)

    Sebestyén azonban ezután is fogdosta Dávidot: az MTE által szervezett Diótörő próbái alatt egy öltözőben öltöztek a Thália Színházban. „Inkább viccesen fogdosott, de mindig kerültem, hogy kettesben maradjunk. Mély nyomot hagytak bennem a történtek. A mai napig, ha szex közben valaki hasonlóan nyúl hozzám, rosszul leszek” – fogalmazott Dávid.

    Tehát Sebestyén adott esetben otthon is meglátogatott növendékeket, de mint a beszámolóját saját nevével nem vállaló Dániel elmondásából kiderül, nyílt titok volt, hogy vannak, akik viszont az ő lakását látogatják. (…)

    Minden fentebbi eset már évtizedes múltra tekint vissza – és fontos ismét hangsúlyozni, hogy az egykori növendékek egyéni tapasztalataikról számoltak be, de elmondásuk szerint a mesterek által elkövetett cselekmények nagyon is általánosak voltak, sokkal többekkel eshettek meg hasonló dolgok. (…)

    Az MTE nevében válaszoló rektorhelyettes, Gáspár Emese egy állásfoglalást juttatott el az Azonnalihoz. Ebben a már fentebb említett, Bolvári-Takács Gábor és Volf Katalin által a wmn.hu-nak adott interjúra hivatkozik, lényegében megismétli az abban elhangzottakat, illetve leszögezi, hogy „a Magyar Táncművészeti Egyetem semmilyen formában nem tartja elfogadhatónak az etikai normákon kívüli magatartást, zéró toleranciát hirdet minden ilyen esettel szemben”.

    A teljes beszámolót ITT érheti el.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -