„Létezik-e a titok vagy sem?” – Interjú Kolovratnik Krisztiánnal
2024. november 28., csütörtök 10:51
A Da Vinci-kód a 2000-es évek legsikeresebb történelmi krimije, egyben a legtöbb vitát kiváltó is. A Louvre kurátorának utolsó üzenete, a zürichi bankban található Leonardo Da Vinci találmánynak tulajdonított cryptex ötbetűs kódjának megfejtése a művészettörténet, a vallás, a tudomány embereit egyaránt két vállra fekteti.
Egyedül Robert Langdon amerikai szimbólumkutatónak sikerül számos megpróbáltatás, izgalom, akciódús nyomozás árán rátalálni a Grálra, amelynek mivolta továbbra is titok marad. Dan Brown bestselleréből egy angol szerzőpáros, Rache Wagstaff és Duncan Abel készített színpadi átiratot, amit a Játékszín Szente Vajk rendezésében mutat be. A kódfejtő amerikai professzort Kolovratnik Krisztián alakítja, nyomozótársát, Sophie-t Gubik Petra. Horváth Lajos Ottónak, Sophie nagybátyja szerepében A Da Vinci- kód a visszatérése egy évvel a színpadi balesete után.
Nemrégiben Párizsban járt A Da Vinci-kód alkotócsapata. Az eredeti helyszínek megtekintése mit ad hozzá a készülő előadáshoz?
Önmagában fontos, hogy egy adott előadás szereplői együtt vannak két- három napig, különösen manapság, amikor már teljesen megváltozott a hagyományos értelemben vett társulati lét.
A Játékszín igazgatója, Bank Tamás hozta össze ezt a párizsi utat azzal a céllal, hogy A Da Vinci-kód alkotói bepillantsanak abba a közegbe, azokba a terekbe, ahol a cselekmény egy része játszódik. Kaptunk egy szuper idegenvezetőt is, akivel a könyvben szereplő szimbólumok, kódok, megfejtésre váró rejtélyek nyomán jártunk a Louvre-ban, a Saint- Sulpice templomban, tanulmányoztuk a Mona Lisát, a Rózsa vonal eredetét, ami persze részben Dan Brown találmánya. Minden szempontból hozzátett ez a látogatás ahhoz, hogy a színpadon nagyobb kohézióval legyünk jelen.
A film a regény akciódús, leegyszerűsített változata. A színpadi verzió a két angol szerző tollából mire fókuszál? Milyen technikai megoldásokkal történnek a sűrű helyszínváltások?
Korábbi közös munkáink, például a Nagyvárosi fények és a Hölgyválasz alapján ismerem Szente Vajk vizuális világát, remek ritmusérzékkel mozgatja a jeleneteket. Irgalmatlanul erős lesz A Da Vinci-kód látványvilága vetítéssel, led fallal, lézertechnikával, az anagrammák összerakásával. A színdarab egy gyilkosság kapcsán egy vallási, tudományos rejtélysorozaton visz végig.
Maga az alapkérdés is nagyon izgalmas szövevényű, hogy tudniillik a vallás és a tudomány hogyan fér meg egymás mellett, a kettő hogyan egészítheti ki egymást, netán ugyanazt állítja más nyelven. Egyáltalán mi az, amit mi tudományosan állítunk és mi az, amit a vallás állít.
Ennek a kettőnek az egyesítése vagy szétválasztása amúgy is nagyon izgalmas. Arról nem beszélve, hogy sima krimiként is megáll a lábán a történet.
Egy kriptotekercs dekódolása körül zajlik a cselekmény, amely a Grál titkának kutatásán keresztül az egyház alapjait megingató hipotézisekig vezet Jézusról, Mária Magdolnáról. Ezek a félig szórakoztató, félig komoly kutatások, összeesküvés elméletek, a történelmi rejtélyfejtés civilben is foglalkoztatnak?
Egyfelől szkeptikus vagyok minden ilyen témában, másfelől nagyon érdekel. Igaznak tartom a darab fő gondolatmenetét, miszerint a határok egyre jobban elmosdónak a vallás és a tudomány között. Miközben próbálom tisztán látni a tudomány eredményeit, felfedezéseit, mögöttük felsejlik az, hogy a világ jóval több annál mint amit szabad szemmel látunk.
Sajnálatosnak tartom, hogy az őrületes tempójú civilizáció, az átdigitalizáltság olyan szinte nyomja le az embert és veszi el a figyelmét minden felülemelkedett dologról, hogy alig jut idő arra, hogy könnyítsünk a lelkünkön. Hiszek a nem kézzel fogható, nem tapintható dolgokban, amelyek bőven túlmutatnak a hétköznapi létünkön. És éppúgy hiszek az emberi kapcsolatok sokkal mélyebb viszonyrendszerében.
Robert Langdon szimbólumkutató szerepéhez milyen megoldási kulcsokat alkalmazol?
Mondhatni, hogy mindenki olvasta a könyvet, látta a filmet, és mindenkinek van valamilyen elképzelése róla. Színészileg úgy álltam hozzá, hogy a könyv és a film az alapja mindennek, viszont a színpadra íródott változat más technikát igényel. Más dolgok lesznek hangsúlyosak bizonyos jelenetekben, visszaemlékezésekben. Krimi-akciófilmnek lett átültetve, ahol az akciószálak több helyen dialógusokban jelennek meg. Nyilván teljesen más ezeknek a dinamikája színpadon, mint filmen. Más úgy elmondani egy történetet, hogy közben üldöznek az autóban és megint más a színpadi térben.
A Budapest Noir című filmben is egy hajthatatlan, a szakmájában megszállott karaktert hoztál. Nem véletlenül találnak meg hasonló figurák?
Szeretem a saját útjukat járó karaktereket, szeretem, ha gondolatilag végig lehet menni egy-egy történésen, ha agyban össze kell rakni a különböző szálakat. Más szóval: szeretem, ha van megfejtendő egy szerepben, ha van benne intellektus. Ami Langdont illeti, ő a tudomány embere, könyvek között él. Az még a próbafolyamat során megfejtésre vár részemről, hogy nála hogyan függ össze a tudomány és a hit. Tudósként kimond olyan dolgokat, amelyekről nem tudjuk, hogy hisz-e bennük, vagy sem. A történet által olyasmibe sodródik bele, ami kézzelfoghatóvá teszi számára azt, amiben korábban kételkedett. A cryptexhez vezető kódokat megfejti, ott van előtte az, ami mindenki előtt titok volt. De vajon létezik-e ez a titok, vagy sem?
Négy előadásban is játszol a Játékszínben, amúgy meg másutt nem látni.
Színészként örülök, hogy három előadás főszerepét játszhatom zsinórban, többet nem is tudnék vállalni, mert emellett rengeteg más dologgal foglalkozom.
Van egy filmgyártó cégem, egy bisztrónk a feleségemmel, zenei- és beszélgetőesteket vezetek és, ami a legfontosabb, szeretem látni, ahogy felnőnek a gyerekeim, mert az az idő nem jön vissza. A színházat, ha fizikailag még bírod, bármeddig csinálhatod. Sok megkeresést kaptam sok helyről, de a színházra tíz évig nemet mondtam, hogy minden este a fiaimmal lehessek.
A Budapest Noirt elvállaltam, mert tudtam, hogy véges a munkafolyamat, negyvenvalahány nap forgatás. Az első színházi felkérés, amire mégis igent mondtam a Játékszínből érkezett, a Czukor Balázs rendezte Teljesen idegenekre. Remek csapat jött össze, egy működő, jó előadás született, nem véletlen, hogy a mai napig műsoron van. Majd következett a Nagyvárosi fények Nagy Sanyival, ami az első színházi találkozásom volt Szente Vajkkal. Aztán a Hölgyválaszban is együtt dolgoztunk. Remek agyú, jó rendezőnek ismertem meg őt. Ez a mostani azóta már az ötödik közös munkánk. A Játékszínben sorra olyan szerepekkel találnak meg, amiket érdemes és jó eljátszani.
A legtöbb kollégádhoz képest jóval szélesebb horizontokat jártál be az évek során: volt egy világcsavargó korszakod, éltél Barcelonában, filmeztél spanyol nyelven, fotókiállításaid nyíltak külföldön, zenéltél. A több lábon állás ma már elengedhetetlen?
Minden megváltozott, amióta 2000-ben végeztünk a Színművészetin, a Horvai-Máté osztályban.
Manapság könnyű a felszínen lenni a semmivel. Én viszont szeretek inkább elmélyülni egy-egy munkában, jó dolgokat csinálni, mintsem folyamatosan megpróbálni a felszínen úszkálni, jelen lenni a közösségi média felületeken.
A szakmám ismertség része egyáltalán nem érdekel. A sorozatokban való szereplés nem igazán jön számításba, mert túl nagy lekötöttséggel jár. Rengeteg munkám van a saját filmgyártó cégemben is.
Milyen filmes projekteket futtatsz jelenleg?
A Bringás Brigantik sorozatot immár hat éve forgatjuk, Borisz fiammal együtt vezetjük. Nagyon felfutott és menő ez a brand a kerékpáros közösségben is, olyannyira, hogy a tantervbe bekerült kerékpáros kresz kisfilmjeit is mi forgattuk a Bringa Akadémiával együttműködésben. A biztonságos közlekedést pártoló Generali Alapítvány a főtámogatónk, évi tizenöt epizód nagyrészt a városi bringásokról szól, hiszen a kerékpáros közlekedés megkerülhetetlen része a fővárosnak is.
A tévésorozatban Magyarország tájait, saját magunk által tervezett túraútvonalait járjuk be, fedezzük fel. A bringázás összes formájával, rétegével foglalkozunk az amatőrtől a versenyzőkig. Szlovákiában is forgattunk, a jövőben pedig tervezzük a sorozat kiterjesztését európai helyszínekre, nagyvárosokra. De emellett persze dokumentumfilmeket, reklámokat és animácókat is készítünk.
Most így tudom beosztani az életemet és van sok tervem a jövőre vonatkozóan, de hiszek abban, hogy mindennek megvan a maga ideje.
Szerző: Szentgyörgyi Rita