Az idei évadban 4 új bemutatót is terveznek az Örkény Stúdióba, a készülő produkciókról Polgár Csabával, az Örkény Stúdió művészeti vezetőjével beszélgetett Ari-Nagy Barbara.

Forrás: Örkény Színház

A 2022/2023-as évadban Gáspár Ildikó, Kárpáti Péter, Fekete Ádám és Dávid Attila rendez az Örkény Stúdióban. Milyen szempontok szerint alakult a Stúdió repertoárja?

Olyan embereket szerettem volna az Örkénybe hívni, akik nem dolgoztak még kőszínházi körülmények között, vagy nem a kőszínházi metódusnak megfelelő a munkamódszerük. Nagyon érdekel, hogy lehet-e ötvözni a kettőt, van-e ebben lehetőség az organikus fejlődésre; hogy az az alkotó, aki független körülmények között sajátos munkamódszerekkel dolgozik, tudja-e adaptálni a módszerét a mi társulatunkra. És fordítva: azok a színészek, akik kőszínházi struktúrában szocializálódtak, vagy ebben dolgoznak évek óta, mennyire tudnak kilépni a rendszerből, mennyire képesek rácsodálkozni valami újra. Van a szakmánknak egy mókuskerék jellege, amin talán változtatni tud a találkozás egy olyan alkotóval, aki nem feltétlenül ebben a szabályrendszerben gondolkozik.

A 2020/2021-es évadtól vagy a Stúdió művészeti vezetője. Ez nem olyan hosszú idő, főleg, hogy a járvány miatt torlódtak és átcsúsztak bemutatók. Valamilyen tapasztalatot azért már le lehet vonni?

Nyilván mindegyik előadás után lehetne értékelni. Én azt remélem, egy kicsit később a közönségen is lehet majd érzékelni, hogy van részükről egy elvárás, hogy ne megszokott dologra üljenek be a Stúdióba. Nehéz ezt lemérni, mert nincs közvetlen visszajelzés a közönségtől, mi azt látjuk, hogy mennyire fogynak a jegyek. De valójában a jegyeladás sem igazán mérvadó egy hatvan-hetven férőhelyes terem esetében. Lehet, hogy erről érdemes lenne a nézőkkel beszélni. Úgy gondolom, hogy olyan nagy mértékben azért nem változott a Stúdió arculata, bár több benne a kockázati tényező. Nálam sem kizárólagos szempont, hogy mindenképpen olyan ember rendezzen, aki még nem dolgozott kőszínházban – nyilván van egy érdeklődési köröm, ami a függetlenek felé irányul, mert onnan jönnek az újító vagy a szabadabb gondolatok –, de azért ez nem feltétel. Ugyanúgy dolgozik Gáspár Ildikó a Stúdióban, ahogy én is fogok, végül is ez egy szegmens amellett, hogy továbbra is jelen van egy, az Örkény nézői számára már jól ismert ízlés.

A következő évadra kit miért hívtál?

Gáspár Ildikónak régi és erős vágya volt a Solnesst megcsinálni. Azt hiszem, hogy ez a történet egy klasszikus, borongós Ibsen-darabként él a tudatunkban, és biztos vagyok benne, hogy ő nem ilyet fog belőle csinálni. Kárpáti Péter rendezi a második bemutatót. Dolgoztam már vele, és nagyon kedvelem azt az improvizációs technikát, ami alapján az előadásait készíti. Hétköznapi dolgokból épít fel egy saját mítoszrendszert, jellegzetes világa van, ami elemeiben nagyon ismerős, mégis olyan, mintha egy külön bolygó, külön birodalom lenne, amiben meg kell tanulni közlekedni. Fekete Ádám író, költő, rendező és színész is egyben, nála azt szeretem, ahogyan az asszociációs képességeit használja egy színházi előadásban. Vesz egy alapproblémát, egy gondolati kiindulópontot, amitől aztán fényévekre elugrik, és ez a néző részéről nyitottságot követel. Dávid Attila rendezése az utolsó az évadban, neki előbemutatója lesz, Emma címmel. Attila filmrendező, akkor kerültünk kapcsolatba, amikor a járvány alatt elkezdtünk streamelni. Több előadásunkat rendezte streamre, és azt láttam, hogy egyrészt van benne valami nagyon különös érzékenység a színház iránt, másrészt képes lefordítani a színházi nyelvet filmnyelvre, ami magától értődőnek tűnik, de nem az, ez két különböző szakma. Elkezdtünk beszélgetni, és így derült ki, hogy van egy személyes történetből kiinduló monodrámája, ami a párkapcsolaton belüli erőszakra fókuszál. Nagyon jónak találtam a szöveget. Egy nő monológja, Kerekes Éva fogja játszani.

Van gondolat vagy motívum, ami összeköti ezeket a szövegeket? Ránézve az évadra, csak a témák és nem a kész darabok ismeretében, mintha a család, az azon belüli hatalmi és erőviszonyok, férfi és női szerepek körül forogna.

Ódzkodom attól, hogy egy évad tematikus legyen, beszűkíti a gondolkozást. Én embereket kértem fel és mindenkinek azt mondtam, hogy arra vagyok kíváncsi, ő mivel foglalkozna szívesen, mit szeretne. Az előfordult, hogy valaki egy klasszikust ajánlott, én meg azt kértem, hogy inkább sajátot hozzon. Ezek az alkotók íróemberek is, a saját szövegeiket rendezik, és engem elsősorban az érdekelt, hogy olyan művek szülessenek, amelyeket vagy az Örkény társulatára írnak, vagy itt jelennek meg először színházi előadásként. De aztán kirajzolódott – talán a Stúdió kis teréből adódóan –, hogy családméretű a fókuszunk ebben az évadban. A Solness is egy nagyon szűk közeg működését, az ezen belüli vonzalmak elbillenését járja körül; a Tejfakasztó, amit Kárpáti Péter ír, arról szól, hogy valaki elér egy pontra az életében, ahol egyszerre csak átfordul minden. Ádám Hat medúza egy tepsiben című darabjának az a kiindulópontja, hogy hogyan tudunk szülőként felelősen vagy jól működni, mit tudunk kezdeni azzal a helyzettel, hogy ott van a kicsi másunk, aki mégis egy önálló entitás. És ahogy említettem, Dávid Attila szövege is valahol a család működéséről szól. Azt hiszem, hogy ez normális. A család, a magánélet a legkisebb felület, ahol az emberi kapcsolatokat vizsgálhatjuk.

Kárpáti Péter az elmúlt évad végén elkezdte a színészekkel a munkát, néhány próbán, beszélgetésen már túl vagytok. Mi történt ebben a nulladik, előkészítő fázisban?

Péter úgy dolgozik, hogy elkezd improvizálni egy témára – itt nagyon konkrét a téma, egy tejfakasztó és ami aköré szövődik. Mindenki kitalál egy karaktert, akinek mintha lenne kapcsolódása a saját valódi énjéhez, de mégis egy avatárszerű lény. Elkezdjük összerakni, hogy ki mikor ismerte meg a másik szereplőt, hova járt iskolába – ez nagyon szép, a Sztanyiszlavszkij metódusra visszautaló építkezés –, és ezután Péter összeereszti ezeket a karaktereket különböző helyzetekben. Mondjuk az a szituáció, hogy neked van egy feladatod a munkahelyeden, amit nem tudsz megoldani, beszélgetsz róla a barátaiddal, de közben kiderül, hogy magánéleti válságban vagy. Aztán az improvizáción belül elkezd meghatározni ösvényeket, amikről néha nem is tud más, csak az adott szereplő, akinek szól. Például kapsz egy mondatot SMS-ben, hogy erre vagy arra indulj tovább. Ebből néha végeláthatatlan hosszúságú improvizációk születnek, amikből Péter desztillálja a lényeget, és elkészül a színdarab, ami azért még mindig elég nagy szabadságot hagy a színészeknek.

A következő évadban Robert Wilson, Tom Waits és William S. Burroughs zenés darabját, a The Black Ridert fogod rendezni. Magyarországi ősbemutató lesz, egy szcenírozott koncertelőadás volt belőle a Nemzeti Színházban 2009-ben, Ascher Tamás rendezésében. Új műfaj jelenik meg ezzel a darabbal az Örkény nagyszínpadán?

Igen. Sok előadásunkban van zene, sőt, volt már hasonló előadás is nálunk, például a Jógyerekek képeskönyve – egyébként a Tiger Lillies szerintem sok szempontból közel áll a Tom Waits-féle zenei világhoz –, de olyan mű, amelynek a zenei anyag alkotja a dramaturgiai vázát és műfaját tekintve klasszikus zenés darab, olyan még nem volt. Ez egy opera, a kocsmazenét ötvözi az operai zenés szerkezetekkel, és nagyon érdekes a hangzásvilága.

Próza nincs is benne?

De, vannak benne prózai jelenetek is. A történet A bűvös vadász parafrázisa. Nagyon izgalmas, ahogy az európai kultúra egyik fontos meséje átemelődik az amerikai kultúrába, egy egészen más közegbe. A kicsit lebegő, metaforikus európai történetből egy sokkal földközelibb, nyersebb sztori lesz. Nyilván nehéz vállalás, mert az ősbemutató, amit Robert Wilson rendezett, kultikus előadás volt, Wilson nagyon jellegzetes, brutálisan erős esztétikájával megfejelve. Tehát van ebben kihívás is, ezt meg kell lépnünk, létre kell hoznunk a saját mitikus világunkat. Fontos számomra, hogy a darab nem jelent még meg a hazai színházi palettán, viszont kockázatos is, mert Tom Waits nem engedi lefordítani a dalokat. Angolul kell énekelni, és akárhogyan beszélünk is angolul, az mindig olyan lesz, ahogyan mi beszélünk angolul. De talán ezt a javunkra is lehet fordítani. A prózák magyarul fognak elhangozni, Kúnos László fordításában. Závada Péterrel és Róbert Júlia dramaturggal dolgozunk a szövegen.

Milyen adottságok kellenek ehhez a darabhoz, például mekkora zenekar?

Kákonyi Árpád a zenei vezetőnk, vele biztos kezekben vagyunk. Ő egy nyolc fős zenekart tervezett, de ennek mindenféle vonzatai vannak, anyagiak is, meg az is megoldandó, hogy hányan és hogy férnek el ezen a viszonylag kicsi színpadon. Mivel a szereposztásból többen is játszanak valamilyen hangszeren, és én amúgy is szeretem, ha egy kicsit elmosódik a határ a zenészek és a színészek között, valószínűleg hat fős zenekarunk lesz, amibe a színészek is beszállnak.

Az interjút készítette Ari-Nagy Barbara

Forrás: Örkény Színház