gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Litvániában szerepelt a debreceni Don Quijote

    2020. szeptember 16., szerda 18:44

    Tegnap délután szerepelt a Csokonai Színház Don Quijote – Az utolsó álomcímű előadása a 3. Transz/Missziók fesztiválon a litvániai Trakaiban, felvételről.

    A járványügyi helyzet miatt még a nyáron úgy döntött a színház vezetése, hogy a színészek és a stáb egészségének védelmében nem vállalja az utazást és a személyes szereplést az immár harmadik alkalommal megrendezett, lengyel, szlovák, ukrán, cseh és magyar részvétellel életre hívott nemzetközi fesztiválon.

    „A részvételt azonban nem akartuk lemondani, hiszen a Transz/Missziók egy nagyon fontos projekt, mondhatni szívügyünk, fontos, hogy fenntartsuk a folytonosságát”­– mondta el a színház igazgatója, Gemza Péter.

    Hozzátette: „A Transz/Missziók fesztivál egy alulról jövő, a résztvevő öt európai város színházai felől szerveződő kezdeményezés. Nem politikai vagy kultúrpolitikai projektet teljesítünk tehát, amikor immár harmadik alkalommal veszünk részt ezen a vándorfesztiválon. A fesztivált létrehozó színházigazgatók törekvése, hogy megfelelő forrásokat találjanak, és évente megrendezzék ezt a határokon átívelő fesztivált, ami a színházon túl arról is szól, hogy a teljes város és az ország is képviselje magát a maga kulturális értékeivel. Mikor ez a kezdeményezés elindult, Debrecen városa azonnal mellénk állt, így egyértelmű volt számunkra, hogy minden körülmény között fenn kell tartanunk ezt az összefogást.”

    Idén az Ilja Bocsarnikovsz rendezésében színpadra vitt Don Quijote – Az utolsó álom című előadást vitték el, hogy bemutassák a nemzetközi közönségnek.

    A darab címszereplője, Mercs János lelkesen készült a külföldi bemutatóra. „Nagyon vártam a fesztivált, és nagyon vártam azt is, hogy újra játszhassam Don Quijotét. Jó előre megnéztem magamnak a helyszínt, hogy hogy fogunk odautazni, így, amikor lemondtuk a személyes szereplést, természetesen szomorú voltam. De már túl vagyok rajta, és teljesen megértem a döntést. Bízom benne, hogy jövőre személyesen is eljutunk a fesztiválra, mert mindig nagyon inspiráló dolog más színházi kultúrákkal találkozni” – mondta el.

    Don Quijote – Az utolsó álom című előadás Cervantes híres regényének átdolgozása, szövegkönyvét Kozma András és Ilja Bocsarnikovsz írta az eredeti regény alapján.

    Ebben a feldolgozásban Don Quijote alakja mindvégig megmarad egy olyan izgalmas, lebegő figurának, aki a teljes őrültség és az elhivatott hősiesség felől egyaránt értelmezhető. A színpadi látványban és filozófiai gondolatokban egyaránt sokat nyújtó darab főszerepeiben Mercs Jánost (Don Quijote), Rózsa Lászlót (Sancho Panza) és Wessely Zsófiát (Dulcinea) láthatta kedden Trakaiban a fesztiválközönség.

    A fotókat Máthé András készítette.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram