Lőkös Ildikó évtizedek óta megkerülhetetlen alakja a magyar színházi életnek. Dramaturgként a Bárka Színháztól az Újszínházon át számos műhelyben megfordult, jelenleg a Játékszín vezető dramaturgja. Seres Gerda kérdezte a Kultúra.hu oldalán. Lapszemle.

Az utóbbi 30-40 évben rengeteget változott a drámaírók és a dramaturgok feladata, szerepe. Ennek kapcsán Lőkös Ildikó úgy vélekedett:

„Ilyen volt a már említett Migrénes csirke című előadás húsz évvel ezelőtt Máté Gábor osztályával. Tudták, hogy közösen szeretnének létrehozni valamit, de fogalmuk sem volt, hogyan kezdjenek hozzá. A keresgélésben sok energia és sok zsákutca volt. Egyszer csak kitaláltuk, hogy szóljon az egész az evésről, ezt Máté Gábor is elfogadta, és elkezdtem ezzel kapcsolatos irodalmi szövegeket gyűjteni, így találtam rá a címadóvá vált migrénes csirke receptjére is. Ám amikor elkezdődtek a próbák, a színészek csak ültek, nem történt semmi, egyáltalán nem tudtak mit kezdeni az általam gondosan összerakott anyaggal, nem sok közük volt hozzá. Aztán egyszercsak elkezdtek sztorizni, viccelődni, például, mikor elmentünk ebédelni, ketten elkezdtek improvizálni, ahogyan vártuk az ételt. Máté Gábor rájött, hogy ebből csak úgy lesz előadás, hogy ha hagyja őket ötletelni, önállóan dolgozni. Ahogy egyébként az egyetemi éveik alatt is dolgoztak. Így végül a sok összegyűjtött szövegem ment a fiókba, bár Máté Gábor később, egy másik osztályának az evés technikáját központba helyező vizsgájához sokat felhasznált belőle. Talán ez volt az első ilyen eset az én pályámon, amikor a semmiből kellett összerakni egy darabot, de egyébként ez nem jellemző. Irigylem is például Varga Zsófia fiatal dramaturgkollégámat, aki többek közt Tarnóczi Jakab rendezővel ír közösen színpadi szövegeket, ha úgy tetszik, drámákat klasszikus történetek és saját ötleteik mentén” – fejtette ki Lőkös Ildikó.

Arról szólva, miért nem ír saját darabot, elárulta:

„Ahhoz ötlet kell, figura meg érzékenység. Azért szeretek inkább adaptációkat készíteni, mert ott ez már megvan. Dialógust például magamtól nem túl jól írok, de ha megvan egy figura, helyzet, akkor szinte magától megíródik a szöveg.”

A dramaturg arról is beszélt, melyik részét szereti a legjobban a munkának:

„Összerakni egy példányt. Ez magányos munka, de mégsem olyan, mintha regényt írnál, amit egyszer csak befejezel, kiteszed a pontot és vége. Itt akkor kezdődik a közös munka, amikor kiteszed a pontot, innentől rá tudsz nézni, hogy mit csináltál. Szerintem a színházi munkában ez a jó, a közvetlen visszajelzés.”