Lőkös Ildikó dramaturg vehette át a Gedeon József Amfiteátrum-díjat a Szabadtéri Színházak Szövetsége szezonnyitó ünnepségén szerdán a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Pócza Zoltán, a szövetség elnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója az MTI-nek elmondta: a szervezet 25 éves jubileumát az idén először megszervezett Szabadtéri Színházak Találkozójával ünneplik, amelyen a szervezet tagjainak előadásai közül kilenc produkció látható szerdától június 8-ig a Városmajorban.

Nagyszínpadi és kamaraprodukciók érkeznek Gyuláról, Szentendréről és a balatoni Kultkikötőből is, a találkozó szerdai nyitó estjén a Kőszegi Várszínház Az Öreghíd alatt című zenés vígjátékot adja elő Göttinger Pál rendezésében.

A szövetség elnöke kiemelte: tagszervezeteik idén várhatóan 50 bemutatót, több mint 400 előadást tartanak, félmillió nézővel számolnak.

Mint elmondta, a Szabadtéri Színházak Szövetségének június eleji díjátadója a nyári évadnyitás egyik hagyományos eseménye. A Gedeon József Amfiteátrum-díjról a szakmai szervezet tizennégy tagintézménye szavazott.

Lőkös Ildikó a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett dramaturgdiplomát Bacsó Péter és Ungvári Tamás osztályában 1988-ban. Azóta folyamatosan dolgozik magyarországi és határon túli, független és hivatásos színházakban, többek közt olyan rendezőkkel, mint Alföldi Róbert, Ács János, Bagó Bertalan, Victor Ioan Frunza, Szabó K. István, Szikora János és Vidnyánszky Attila. A magyar kortárs dráma és a szabadtéri színházak elkötelezett pártfogója. A kortárs drámák Nyílt Fóruma szervezőinek egyike több mint harminc éve. 2010-ben indított felolvasószínházi sorozatot a Gyulai Várszínházban, ahol olyan kortárs szerzők műveivel ismertette meg a közönséget, mint Térey János, Garaczi László, Szakonyi Károly, Egressy Zoltán és Németh Ákos. Dramaturgként is tevékenykedett Gyulán, többek közt Bezerédi Zoltán, Makk Károly és Szergej Maszlobojscsikov mellett.

A Kőszegi Várszínház bemutatóinak is 23 éven át volt dramaturgja (1993-tól 2016-ig) olyan rendezők mellett mint Merő Béla, Jordán Tamás vagy Znamenák István. A zsámbéki Színházi Bázison Máté Gáborral dolgozott. A Játékszín és a Szegedi Szabadtéri Játékok közös produkciójában Szente Vajk mellett gondozta a szöveget. Írásaiban rendszeresen beszámol különféle szabadtéri színházi fesztiválokról, többek között a Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiváljáról vagy az Erdélyi Hétről. Jelenleg a budapesti Játékszín vezető dramaturgja. Szakmai tevékenységét Jászai Mari-díjjal, Havasi István-díjjal és Bálint Lajos Vándorgyűrűvel ismerték el.

Nem zavart meg az egyetemi légkör, az, hogy mások mulatnak, és állandóan színházba járnak, neked pedig kötelességeid vannak?

Lőkös Ildikó: Mondjuk, akkor még csak főiskolai légkör… (Nevet) Én inkább a felfedezés eufóriáját éltem meg. De közben azt is éreztem, nagyon konzervatív színházi gondolkodás jellemzi az intézményt. Mintha nem vették volna tudomásul, hogy a hivatalosan elismert színházakon túl más is van, alternatívok, függetlenek, ki hogy ismeri ezt a kategóriát.Mintha a főiskola kicsit elzárkózott volna ez elől. Úgy éreztem, ezeknek itt fogalmuk sincs, milyen színes a világ. Akkor élte például a Stúdió K is a fénykorát, Gaál Erzsi volt a színésznőjük. De bennünket inkább elméleti embereknek neveltek. Ungvári Tamás szerint– aki szintén osztályfőnökünk volt –, nem kell egy dramaturgnak a próbán ülni, ne hátulról, a művészbejáró felől járjunk színházba… Ő az elemzést, a kivesézést tartotta fontosnak. Ettől függetlenül szerettem Ungvárit, és a mai napig csodálom, mert Arisztotelésztől a viszkigyártásig mindenféléről tud mesélni.Próbálta megtanítani nekünk, hogy hogyan éljünk, hogy sokat olvassunk, hogy érdekeljen minket a világ.

A viszkigyártás rejtelmei megmaradtak az emlékezetedben?

Lőkös Ildikó: Igen. Elmagyarázta, hogy lehet megkülönböztetni a jó viszkit a rossztól. Erről úgy tudott beszélni, mintha az élet rendkívül fontos része volna. És az is, mert adódhat a színházban olyan munkád, amihez ezt is tudni kell. Azért is tetszik a szakmám, mert bármit csinálok, mindenről el tudom magammal hitetni, hogy most dolgozom. Az osztályunk másik kedvence Osztovits Levente volt, akinél darabokat elemeztünk, szöveggel foglalkoztunk, aki a rendszeres munkára nevelt, elmondta, mi lehet fontos a számunkra.

Biztosak voltatok abban, hogy lesz munkátok?

Lőkös Ildikó: Ez furcsán fog hangzani, de nem lehetett elképzelni, hogy nem lesz munkánk. Mindenki segített. Bacsó például, szólt nekem, nincs dramaturg Szolnokon Schwajda Györgynél, meg Egerben Gali Lászlónál. Gali előbb vette fel a telefont, emlékszem, utcai fülkéből hívtam… Megnéztem egy előadást, műsorfüzetet csináltatott velem, majd két hét múlva közölte, hogy leszerződtet… Aki nem kapott munkát, azt Bacsó odavette magához a filmgyárba. Sokfelé mentünk, néhányan maradtunk a pályán: Upor Laci például, Telihay Péter rendező lett, Horpácsi Zsolt a kölni operában dramaturg, Barda Bea a Trafóban dolgozik.

Életmódváltást jelentett az, hogy Egerbe szerződtél?

Lőkös Ildikó: Nem igazán, mert nem laktam ott, hetente két-három napot töltöttem Egerben. Ezt a családban is tolerálták, be tudtuk osztani a teendőket. Ha nyári színházazásra került a sor, akkor meg jöttek velem a gyerekek. Úgy éreztem, hogy megtaláltam azt, ami az életemből hiányzott, és már pénzt is tudok keresni olyasmivel, amit talán ingyen is szívesen csinálnék. Gali induló színházának második évadába csöppentem, megtanultam, hogy hiába tetszik nekem egy darab, a társulatban kell gondolkodnom, a műsortervet rájuk kell építenem. Lehet, hogy konzervatív ízlést képviselt akkor az egri színház, de szerettük, éjszakákat beszéltünk végig színházról.

Miért emeled ki, hogy konzervatív ízlést képviseltetek?

Lőkös Ildikó: Azért, mert én előtte hihetetlenül izgalmas, formabontó színházakat képzeltem magamnak, és azért, mert az ízlésemet nem tudtam közvetíteni, érvényesíteni, de közben rájöttem arra is, hogy a hagyományosabb értékek mentén is lehet örömmel dolgozni, és jól éreztem magam azok között a színészek közt, sok mindent megtanultam tőlük. És ott dolgozhattam például Valló Péterrel is, aki odafigyelt rám, feladatokkal látott el. Négy év után viszont váltani szerettem volna, sokallni kezdtem az utazgatást. Mégis még messzebbre, Zalaegerszegre szerződtem. (Nevet.) Az akkoriban izgalmas színház volt. Az igazgatója, Halasi Imre rendezett Egerben, jelentkeztem nála. És bár hivatalosan csak két évet töltöttem ott, később is több szállal kötődtem, hisz éveken keresztül ott működött a kortárs dráma fesztiválja, a Nyílt Fórum, aminek a szervezője voltam, vagyok, és dolgozni is visszajártam Merő Bélához, később Bereményi Gézához is.

Ezek szerint mozogtál a szakmában.

Lőkös Ildikó: Persze. Bár ha jobban belegondolok, főleg vonatokban mozogtam. Se otthon nem voltam, se Zalaegerszegen, állandóan utaztam. Akkoriban csak napi három vonat ment, az egyik reggel hatkor… Hú! Lehet, hogy a családot egy életre beoltottam színház ellen abban a két évben, amíg lejártam.

Fontos, hogy tartozz valahova?

Lőkös Ildikó: Úgy tűnik… Mindig azt hiszem, hogy nem az, mert majd úgyis jönnek a munkák, de például a Színházak Éjszakáján elképedtem, hogy nekem most nincs semmi dolgom. Szerintem ebben a szakmában fontos, hogy tartozz valahová.

Folytatást korábbi oldalunkon, a Színház.hu archívumában talál.

Szerző: Tóth Berta

Fekete-fehér fotó: Stekovics Gáspár