A Jászai Mari-díjas dramaturg 1988 és 1992 között volt tagja az egri Gárdonyi Géza Színháznak. A színházról szóló blog 10. születésnapja kapcsán írt színházról és az oldalt szerkesztő Juhász Ferenc munkájáról.
Színház és szenvedély egymás nélkül nem él meg. Aki a színház közelébe kerül, olyan mámoros érzés – szenvedély – ragadja el, amitől többé nem tud szabadulni.
Mindegy, hogy a főbejáraton, vagy hátul, a művészbejárón lép be – többé nem szabadulhat innen. Ahogy nem tud ettől szabadulni Juhász Ferenc sem, aki immáron tíz éve nemcsak a maga örömére gondolván létrehozta és működteti a gardonyiszinhazblog-ot és az azóta megszületett kistestvérét, a gardonyiszinhazblog facebook oldalát.
Az egri Gárdonyi Géza Színház több mint száz éves, de szinte minden fontos életrajzi momentumot meg lehet tudni ennek a blognak a segítségével. De nemcsak színháztörténeti jelentősége van az oldalnak, hanem izgalmas interjúk, visszaemlékezések is olvashatóak – sőt, naprakészen követi azt is, mi történik a színház falain belül. Egyszerre könyvtár, múzeum, színháztörténeti intézmény és színvonalas bulvársajtó.
Hogy mennyire fontos a küldetése, azt a friss hozzászólásokból is látni, követhetni, hogy milyen sokan olvassák, használják.
Mindemellett remek találkozóhely is – én magam ugyan rövid ideig, négy évig, de a pályám fontos szakaszában, az indulásomkor dolgozhattam a Gárdonyi Géza Színházban. Gali László hívásnak köszönhetően tanulhattam a dramaturg szakmám alapjait, szagolhattam a színházi légkört, közelről figyelhettem, milyen egy próbafolyamat, hogyan áll össze az évad műsorterve. De hogy a mai napig otthon érzem magam benne, barátokra találok – ebben a gardonyiszinhazblog-nak is része van, afféle kapocsként, hisz az oldalain, a cikkeiben, az interjúiban összehozza a múltat, a jelent s talán a jövőt is.
Születésnapi ajándékul pedig kis részletet mellékelek Hatházi András kolozsvári színész, rendező, drámaíró, egyetemi tanár kollégánk Színház című művéből. Remélem, nem kell magyaráznom, miért ezt a részletet választottam, köszöntőnek. Szeretettel gratulálok, kedves Juhász Ferenc, és kívánom, hogy még sokáig őrizze meg a színház iránti szenvedélyét mindannyiunk örömére!
AZ EGYIK: Mi mégis kérjük. Hogy fogják meg egymás kezét. És köszönjük.
A MÁSIK: Ilyenkor derül ki, hogy jó, ha van az ember mellett valaki.
AZ EGYIK: Nyugodtan, bátran fogják meg, nincs ebben semmi beugratás.
A MÁSIK: Tudom, kényelmetlen, mert nem igazán szoktunk a mellettünk lévő kezét fogdosni.
AZ EGYIK: És most elmondjuk önöknek, hogy mi a színház.
A MÁSIK: A színház egy tündérkert.
AZ EGYIK: A színház egy csillagkapu.
A MÁSIK: A színház egy szent és profán misszió.
AZ EGYIK: A színház porból, sárból, lélekből és szeretetből van.
A MÁSIK: A színház a mi mentsvárunk.
AZ EGYIK: A színház a mi menedékünk.
A MÁSIK: A színház a nyelv fellegvára.
AZ EGYIK: A színház a nemzet találkozóhelye.
A MÁSIK: A színház a hit, a szenvedély, a fanatizmus és az esztétikum oltára.
AZ EGYIK: A színház az elillanó pillanat művészete.
A MÁSIK: A színház az egész világ.
AZ EGYIK: Istenem! Nem érdekes? Önök hallgatják ezt a hülye, közhelyes szöveget.
A MÁSIK: Mert a színházról csak közhelyeket lehet összehordani.
AZ EGYIK: És közben fogják egy eleven ember kezét.
A MÁSIK: Köszönjük szépen. A viszontlátásra.
AZ EGYIK: Viszontlátásra. És ne engedjék el egymás kezét.
Lőkös Ildikó