Ma már nem nagyon tud sehová menni úgy Magyarországon, hogy ne ismernék fel: ő Lovas Rozi, a Radnóti Színház művésze. Kisfia most lesz kétéves, és februárban született meg a kislánya. Anyaságról és munkáról kérdezte a Képmás magazin.

A kérdésre, kik azok a színészegyéniségek, akiknek a filmjeit szívesen megnéz, és esetleg még el is lesne tőlük ezt-azt, Lovas Rozi azt felelte: „A legutóbbi felfedezésem Kate Winslet volt az Easttowni rejtélyek című sorozatban. Korábbi filmjeiben is magas színvonalon játszott, de semmilyen különleges hatással nem volt rám. Ebben a sorozatban döbbentem rá, hogy mekkora színésznő lett belőle! Az jut róla eszembe, hogy ő egy csodálatos nő. Meryl Streep is lehengerlő minden pillanatában. Ehhez kell a tehetség és a szakmai tudás – de ez sok emberben megvan. Mi az, amitől valaki kiugróan jó lesz? Szerintem az intelligencia és valami különleges érzékenység a kulcsa: nagyon kell tudni ezt a szakmát, nagyon kell ismerni saját magadat, tisztában lenni a hatásaiddal, hogy melyik gesztusod mit jelent. Egyben, globálisan kell tudni értelmezni mindazt, amiben színészként létezel. És ehhez jön még az, hogy a személyiségeddel hogyan sáfárkodsz.”

Arról is beszélt, milyen érzések töltötték el a pályakezdők években: „Amikor lediplomáztam, komoly dilemmám volt, hogy én nem tudok gátlástalanul és lazán hadoválni, leszólítani embereket, ,,érdekeskedni”, és picit talán irigykedve is néztem azokat, akiknek ez megy. De mintha azt bizonyítaná az élet, hogy a hitelesség jóval többet ér. (…) Biztos, hogy van a személyiségemben valami tökéletességre törekvés, megfelelni vágyás – hiszen fontos, hogy akik néznek és hallgatnak, mit gondolnak rólam. De a magánéletemben nincs igényem a harsányságra, feltűnésre, minden ilyen irányú vágyam a színpadra és a filmre koncentrálódik, ott viszont fel sem merül az, hogy valamit nem mernék megcsinálni. Ott minden kinyílik, mindenre lehetőség van, megélhetek bármit. Nagyon sokszor hálát adok azért, hogy én a belém szoruló, néha önmarcangoló érzéseket, vágyakat, gondolatokat a színészeten keresztül ki tudom dolgozni magamból. De nem terápiaként használom, és nem is a tapsért csinálom. Van valamiféle küldetéstudat bennem, hogy fontos és igaz dolgokról beszéljek, hogy ha megnéznek, adni tudjak, gondolatokat ébresszek, mély, akár titkos érzéseket piszkálgassak. Hogy értelme legyen minden színpadon töltött pillanatomnak. Ezért akarok mindig nagyon jó lenni. A magánéletemben is szeretnék hiteles és önazonos életet élni, teremteni olyan értékeket, amelyeknek a környezetemben pozitív hatása lehet” – fejtette ki Lovas Rozi.

Fiatalon átélt végletes dolgokat: elveszítette a párját, majd megtalálta a mostani párját, két gyermeket szült. A kérdésre, hogyan élte meg ezt a hullámvasutat, elengedést és gyarapodást, elárulta:
„Az élet mélyre jutás és elrugaszkodás. Egy kicsit olyan, mint a tánc. Muszáj, hogy legyen egy határozott tónusa a testednek és a lelkednek, de rugalmasnak is kell lenned, hogy ha valami hatás ér, akkor arra képes legyél reagálni. Hogy el tudd fogadni azt, ami szembejön. Talán ez vezethet el a harmóniához, amit érdemes keresni. Egy nagyon-nagyon közel álló embernek az elvesztésével járó hullámcsapás hasonlít ahhoz, mint amikor megszülettek a gyerekek. Mindkettő óriási nagy váltás. Mintha bezárulna örökre egy vaskapu, soha többé nem mehetsz át rajta, és kinyílik örökre egy másik, amin muszáj átmenni. (…) Megszűnt a korábbi pozitív magány, függetlenség és szabadság, mert most már nem csak magamért vagyok felelős. Ennek elfogadásához például olyan rugalmasság kell, amiért a nagy boldogság közepette is meg kell harcolnom magammal. De azt hiszem, Jánossal jól fogjuk egymás kezét, és ügyesen tartjuk a tempót ezzel az újféle boldogsággal. (…) Azt érzem most, mintha valamiféle újrakezdés előtt állnék.”

,,Mennyi izgalmas dolgot tartogat az élet!”

Képmás 2022.07.04 – 6,7,8,9,10,11. oldal